Szabolcsi Gergely: Isten képe és reprezentációi (tanulmány)

2017. május 31.

Ha meg akarjuk vizsgálni azt, hogy a (képi) reprezentáció mi módon megy végbe a műalkotásokban, akkor elkerülhetetlen, hogy megértsük azt, hogy hogyan változott meg a korai kereszténységnek a képekhez fűződő viszonya, és hogy milyen viták vezettek ahhoz, hogy a katolikus egyház nyitottá vált a képi ábrázolásra is. Már csak azért is érdemes figyelmünket erre a kérdésre irányítanunk, mert a protestantizmus megjelenésével a filozófiai hagyományon belül is olyan törés történt, ami után az egyes értelmezők viszonya a képhez erősen megváltozott ahhoz képest, ahogyan a katolikus egyház a képekhez viszonyul. Még az olyan gondolkodók szövegei is, mint Gadamer, tévútra csalják az értelmezőt akkor, amikor a kereszténység képekhez fűződő viszonyát próbálja megérteni. Az Igazság és módszerben azt írja, hogy a kép igazi léthatalma a vallásos képek esetében mutatkozik meg igazán, ugyanis szerinte az isteni megjelenése „csak a szó és a kép által válik képszerűvé”[1], ugyanis az isteni bemutatásakor nem pusztán illusztrációról beszélhetünk a kép esetében, hanem valójában a kép magának a létezőnek a létmódját jelenti. Tanulmányomban be kívánom mutatni, hogy mindaz, amit itt Gadamer a maga vallási hagyományából eredően megfogalmaz a korai kereszténységre nézve, csak erős megkötésekkel igaz. Olvass tovább »


Margó Irodalmi Fesztivál – Wéber Anikó: El fogsz tűnni (programajánló)

2017. május 30.

Margó

Időpont: 2017. 06. 10., 15:30
Helyszín: PIM, Lotz-terem

Wéber Anikó: El fogsz tűnni

A szerzővel Győri Hanna beszélget
Közreműködik: Ferenczy Dávid, pszichológus és Sulyok Blanka, magyartanár

Wéber Anikó fjúsági könyvei kemény témákat feszegetnek, iskolai környezetben: kiközösítés, basáskodás, osztályon belüli terror. Miért pécéznek ki egyeseket az osztályban? Mit tehet a szülő? Mit tehet a tanár? Wéber Anikó mesél és kérdéseket tesz fel, amelyekre nem könnyű választ adni. Olyan kérdéseket, amelyekre nincsenek egyértelmű válaszok. És közben azt adja, ami talán a legfontosabb: lehetőséget, hogy beszéljünk a problémákról otthon, a családban, a kamaszok egymás között, a tanárokkal az iskolában. Hogy egyről a kettőre jussunk, hogy senki ne legyen az osztály vesztese és hogy senki se tűnjön el.

facebook.com/margofeszt
www.margofeszt.hu

A Margó Fesztivál összes programja ingyenes.


Könyvheti előzetes II. – Csillik Kristóf: Hüllők időszaka

2017. május 27.

2017-ben is büszkén jelenthetjük olvasóinknak, hogy korábbi könyvheti előzeteseinkhez hasonlóan idén is több szerzőnk közelgő könyvmegjelenésére hívhatjuk fel a figyelmüket. A 88. Ünnepi Könyvhéten lapunk két szerzője is első kötetével debütál, méghozzá az Apokrif Könyvek sorozat 5. és 6. darabjaival. Ezúttal Csillik Kristóf Hüllők időszaka című első verseskötetét ajánljuk a könyv egyik kizárólag itt olvasható versével. Az Apokrif Könyvek idei szerzőinek közös könyvbemutatója, valamint könyvheti dedikálásainak időpontjai hamarosan külön bejegyzésben összegyűjtve is fellelhetők lesznek az Apokrif Online-on. (Tegnapelőtt az Apokrif Könyvek másik idei kiadványát, Mizsur Dániel Karc című első verseskötetét ajánlottuk ugyanitt.)

Olvass tovább »


Könyvheti előzetes I. – Mizsur Dániel: Karc

2017. május 25.

2017-ben is büszkén jelenthetjük olvasóinknak, hogy korábbi könyvheti előzeteseinkhez hasonlóan idén is több szerzőnk közelgő könyvmegjelenésére hívhatjuk fel a figyelmüket. A 88. Ünnepi Könyvhéten lapunk két szerzője is első kötetével debütál, méghozzá az Apokrif Könyvek sorozat 5. és 6. darabjaival. Ezúttal szerkesztőnk és szerzőnk, Mizsur Dániel Karc című első verseskötetét ajánljuk a könyv egyik kizárólag itt olvasható versével. Az Apokrif Könyvek idei szerzőinek közös könyvbemutatója, valamint könyvheti dedikálásainak időpontjai hamarosan külön bejegyzésben összegyűjtve is fellelhetők lesznek az Apokrif Online-on.

Olvass tovább »


Feketemosó: Utazás Drasztikumba

2017. május 24.

feketemoso-kisebbhát nyilván a nők jutottak eszembe / fehérek voltak mint a tenger habja / vagy a tenger habja volt fehér mint ők / vagy valójában tenger volt a bűnöm – Vajna Ádám írja az Apokrif naplóját. Olvass tovább »


Képregények, komolyan? – Kittenberger-kötetbemutató (programajánló)

2017. május 22.

bppont.jpg

Időpont: 2017. 05. 24.,  18:30-20:00
Helyszín: Budapest Pont, Királyi Pál utca 18. (bejárat a kapu melletti irodában)

Lehet-e a kortárs magyar képregény egyaránt fogyasztható és komolyan vehető egy szélesebb közönség számára is? Ezt a kérdést járjuk körbe Somogyi György író-forgatókönyvíróval és Tebeli Szabolcs képregényrajzolóval közös képregényük, az Alfabéta-díjas Kittenberger: Fabriqué en Belgique második kiadása kapcsán. Olvass tovább »


Molnár T. Eszter regényrészlete (online megjelenés)

2017. május 21.

Szabadesés

MTETársaságban ritkán iszom le magam, viszont az a délután eleve rosszul indult. Az elsők között illett volna megérkeznünk, de Laura olyan sokáig készülődött, hogy végül a tervezettnél fél órával később hajtottunk be a kavicsos kocsifelhajtóra. Egy egyenruhás fazon elkérte tőlem a Porsche kulcsát, mi meg beálltunk a vörös márványlépcsőkön kígyózó sor legvégére. Mire az előtérig jutottunk, Kathy és Steffi unalmukban többször léptek a lábamra, mint amennyit számon akartam tartani. Nagyon szertartásos volt az egész, Laura szülei a fogadószoba ajtajában állva egyenként köszöntötték a vendégeket, mögöttük faarcú pincérek hatalmas ezüsttálcákon kínálták a pezsgőt. Mikor végre mi is odaértünk, Marie a hivatalos alkalmakra kifejlesztett műmosolyával fordult felénk. Kedveltem az anyósomat. Hiába játszotta a dámát, valójában csak egy jókedélyű, nagyhangú és nagycsontú délnémet háziasszony maradt. Volt valami lefegyverző az egyszerűségében, műveletlenségén és praktikus jóindulatán pedig időnként nagyon jól szórakoztam. Valóságos nemzeti kincs volt az a nő, nélküle talán senkinek sem jutott volna eszébe, hogy Luther-bibliákat küldjön a brazil árváknak és több tucat dirndlit egy indiai lányiskolának. Olvass tovább »