Mire föl szerelem (színházkritika)

William Shakespeare: Szentivánéji álom, fordította: Nádasdy Ádám, színpadi változat: Závada Péter, rendező: Kovács D. Dániel, Vígszínház

szent3
A szerelmesekkel eléggé nehéz azonosulni a Vígszínház Szentivánéji álom előadásában. A pontos alakításokat a nett térben értőn hümmögve lehet szemlélni, hogy aztán elromló, elkalandozó kedvünket szereljék a mesteremberek és az előadás humora – miközben Kovács D. Dániel rendezése szép, tiszta munka, jó arányérzékkel és jó ízléssel színpadra rakott előadás. Rutinosan végigvitt koncepció, elegáns játék, amiben a tétek hiányok. Az előadás jelenből időtlenné táguló világában nem tiszta, hogy mi is a szerelem helyiértéke. Mit jelent az, hogy Gados Béla egy idősemberes barna öltönyben, mai gesztusokkal és hitelesen megtiltja lányának, hogy nem mehet férjhez ahhoz, akit szeret?

A jól szerelt gépezet azonban rutinosan továbbgördül, egy házibuliban vagyunk, egy polgári villa nagytermében, a galérián könyvespolcok: fent az intellektus, alatta fürdő: el lehet vonulni kúrni. A színpadképen egy-egy hibavonal, mint mikor a keretes fotó üvege eltörik, és pár centit elcsúsznak a darabok. Hozzátudjuk a régiséghez. Persze ez a gesztus reflektál a régiségre, a színház folyamatosan eltörő látszatvilágára, mely szépen párhuzamba áll jelenünk darabjaira eső reprezentációs kísérleteivel.

Abban a pillanatban vagyunk, amikor a régi rend még nem bomlott fel, de már formái, szervezőelvei nem tudnak tartalmakat közvetíteni. Vannak nemes és bolond játékmesterek, mint az Eszenyi Enikő játszotta Pukk, akik még működésbe hozzák egy-egy pillanatra, de igazából már megszerelhetetlen, megragaszthatatlan üvegdarab, melyen látszik még a szépiás fotók sziluettje, és talán kicsit tükröződik is benne valami. Az előadás szempontjából teljesen mindegy, hogy ki kinek lesz a felesége, férje, örömöt vagy bánatot nem nagyon érzünk, mikor elvileg helyükre kerülnek a dolgok, mikor véget ér a dramaturgia ideje. Ekkor végre darabjaira esik a törött díszlet, feltűnik a Vígszínház nagy fekete üres színpada és vérbeli, tartalommal telt, okos és jóleső színház kezd történni: Stohl András, Hajduk Károlytól hajtva és Hegedűs D. Géza hathatós másodhegedülésével végre játszik valami igazán megérintőt a szerelem természetéről Pyramus szerepében, miután párszor jól megbaszta egy elektromos kerítés.

szent2

Németes precízség van, okos, végiggondolt alakítások egyfelől, és humor, önreflexió, az idézőjelek fergeteges energiái másfelől. Király Dániel tartással uralkodó Theseus, fogottan kegyetlen Oberon. Járó Zsuzsa felületesen fád Hyppolita, fojtó szexussal Titánia. Szilágyi Csenge, Bach Kata, Orosz Ákos és Ember Márk frissen, mai gesztusokból építkezve teremtik meg a szerelmeseket, egyszerű vonalakkal rajzolják figuráikat. Eszenyi Enikő alakításában találkozik a Vígszínház sok évtizedes játékhagyománya és a Jurányi felől érkező szputnyikos gondolkodás. Ahogy azt mondja: „Hoppácuppá!”, arra nincsenek jelzők.

Egy csomó tök jó dolog van az előadásban még, amit érdemes szóvá tenni: az éjszakai erdő helyett végig a házibuliban maradunk, ahol a rendező haverjai is csapatják. Mindenkinek jut egy kis poén, igazi jó társulatépítő játékot látunk. Kárpáti Pál és Rainer-Micsinyei Nóra polgári angyalpár, agyas poénokkal. Csodásak Keresztes Tamás dalai, tök jó a hangok, zenék Bartha Márktól. A szünetre Yoko Kanno Tank! című számával megyünk ki, amit a Seatbelts játszik, benne Masato Honda elképesztő szaxofonszólójával – animerajongók a Cowboy Bebop főcímzenéjeként ismerhetik.

szent1

A legnagyobb jó mégis a mesteremberek szála, ahol igazán kiteljesedik a játék. Megtelik élettel a színpad, pörögnek a poénok, az utalások, feje tetejére áll minden és vissza, három replika alatt. Közben ez a látszólag kaotikus utalásháló, mely mindig a teatralitástól mentes valóságra szerel le bennünket, csodásan építi azt a közös reprezentációs felületet, amiben végül már minden további nélkül lehet olyan transzcendens dolgokról beszélni, mint a szerelem. Persze, szigorúan élet és halál között, rengeteg áramütés után. Még jó, hogy valaki összeszerelte azt a kerítést.

Tánczos Berta
Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház

 

William Shakespeare: Szentivánéji álom, Vígszínház

Fordította: Nádasdy Ádám

Színpadi változat: Závada Péter

Rendező: Kovács D. Dániel

Szereplők:

Theseus/Oberon: KIRÁLY DÁNIEL
Hippolyta/Titánia: JÁRÓ ZSUZSA
Pukk: ESZENYI ENIKŐ
Egeus: GADOS BÉLA
Hermia: SZILÁGYI CSENGE
Heléna: BACH KATA
Demetrius: OROSZ ÁKOS
Lysander: EMBER MÁRK E.H.
Zsindely: HAJDUK KÁROLY
Alap, Pyramus szerepében: STOHL ANDRÁS
Gyalu, Oroszlán szerepében: HEGEDŰS D. GÉZA
Üsti, Fal szerepében: ZOLTÁN ÁRON
Cérna, Hold szerepében: VARJU KÁLMÁN
Egy illuminált úr, Thiszbé szerepében: TÓTH ANDRÁS
Tevékeny lidércek: KÁRPÁTI PÁL, RAINER-MICSINYEI NÓRA
Athén eltévelyedett ifjai: ERDEI GERGŐ, PUZSA PATRÍCIA, SZITÁS BALÁZS, TAR RENÁTA, TAKÁCS ZALÁN, SZABÓ MÁTYÁS, VISZT ATTILA

Díszlet-Jelmez: Horváth Jenny
Látvány konzulens: Jankó Mátyás
Díszlettervező asszisztense: Debrei Nóra
Dramaturg: Fekete Ádám
Játékmester: Király Dániel
Fény: Jankó Mátyás
Szcenikus: Krisztiáni István
Hang, zene: Bartha Márk
Dalok: Keresztes Tamás
Súgó: Gál Tünde
Ügyelő: Wiesmeyer Erik
A rendező munkatársa: Egyed Mónika

Külön köszönet:Bíró Bencének, Bartha Máténak és Vida Gábornak.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: