Feketemosó: Bencének III. – Hétvégén Lacispéternél

feketemoso-kisebbLacispéter arcának barázdáira olyan kifejezés reccsent, mintha képes volna megnyúzni egy egész pocokcsaládot. – Bali Farkas írja az Apokrif naplóját.

Lacispéter egész héten keményen dolgozott. Hogy kicsit elengedhesse magát, péntek este elment a többi kéreglénykével holdfényt inni a kertvégi kavicsdombra. Azt nem tudom, mikor ért haza, de szerintem addigra már a holdhajó is átdöcögött a Mennyóraságon.

Épp csak pár órája kezdett kivilágosodni. A Kőris-torony levelei kedvesen suttogtak a reggeli szellőben, mikor Lacispéter felnyitotta zöld bogárszemeit. Tűlevelekből álló kezecskéivel megvakarta az állát, majd jó nagyot nyújtózott az ágyon. Nagy nehezen felült, aztán vagy fél percig bámulta a plafont. Összeszedte minden erejét, és nagy recsegve-ropogva elcsoszogott a konyhába. Közben akkorákat pislogott, hogy párszor az volt az érzése, menet közben képes volna elaludni.

A konyhában langyos félhomály szundikált. A mohából font száraz konyharuhák úgy lógtak az akasztón, mintha még mindig vizesnek és koszosnak éreznék magukat. A jégverembe vezető csapóajtó álmosan percegett a sarokban. A gubacstálak és csészék legszívesebben a másik oldalukra fordultak volna a polcon. Hogy elindulhasson a nap, meg kellett melegíteni a macskamézet, amit Lacispéter még előző nap délután bölcsen odatett a tűzhelynek használt lapos kavicsra. Igen ám, de ahhoz, hogy megmelegíthesse, el kellett húznia a függönyt, amihez meg végképp nem volt semmi kedve. A konyhaajtóból még egyszer lassan hátrareccsentette kérges nyakát, és egy mélyet sóhajtott, miközben vágyakozó bogárszemei az ágya felé zsizsegtek.

Egy szemüveglencsét épített odúja egyik falába, ezt használta konyhai ablaknak. Egyszer, még a papi adta neki, hátha jó lesz az még valamire. Tűkezével belemarkolt a függöny egyik szélébe, és mintha a fogát húzná, nagy csikorogva megmozdította. Még a hideg is átfutott botgerincén, de úgy, hogy a tarkóját borító apró levelek augusztusi csillaghullás-szerűen meredtek a tér minden sarka felé. Mit volt mit tenni, mély levegőt vett, és egy határozott mozdulattal elrántotta a rongydarabot, de úgy, hogy az a markában maradt. A függöny leszakadt ugyan, de legalább már nem kellett a felkeléstől szenvednie. A naphajó olyan erővel ömlesztette be a fényét az apró konyhába, hogy az egész odú egy apró méhkasként bolydult fel.

Most már gyorsabban mozgott, bár még mindig elég hangosan recsegtek a hajlatai. Összegyűrte a rongydarabot, behajította egy poros sarokba, és nekilátott reggeli rituáléjához. Szempáncéljait leengedte, összedörzsölte ujjait, hármat csettintett és elzümmögött egy halk igét. Ettől a lencse még az eddiginél is fényesebben kezdett izzani, és a tűzhelyen fekvő makksipka-tál lassú forgásnak indult. A kőkemény macskaméz felengedett, illatos gőz és zümmögő buborékok szálltak fel belőle. Lacispéter, mikor már úgy érezte, egész kis odúját átjárja a reggeli illata, csettintett a nyelvével és a varázslat abbamaradt.

Kicsoszogott az erkélyre, és elhelyezkedett kellemesen szúrós bogáncsfotelében. Még túl világos volt, ezért előtúrta a fotel alól kifejezetten erre a célra rendszeresített napszemüvegét. Ezt kátrányba mártott légyszárnyakból készítette. Laza, megszokott mozdulatokkal sodort egy szál zsályapálcát, és pár percig csak forgatta ujjai között. Mikor ezt megunta, egyik végét addig dörzsölgette a fotel karfáján, amíg fel nem izzott. Füstölgetett, hangosan szürcsölte a ragacsos macskamézet, és átgondolta aznapi teendőit: körbe kell járnia az egész lombkoronát, hogy elég levéltetűt gyűjtsön a katicáknak, le kell porolnia a törzs mohafalait, a száraz és beteg leveleket újakra kell cserélni, a borostyánt és a fagyöngyöket meg kell metszenie.  Aztán, ha ezekkel megvan, el kell küldenie néhány tetűrágta rágta levelet az erdészeti hivatalba, elvégre az ilyesmit csak szombaton reggel tudja megcsinálni.

egy délelőtt Lacispéternél

Mire mindennel végzett, a naphajó Nyugatnak fordult. Gondolta, mielőtt nekiül a leveleknek, szundíthat egy kicsit. Lábáról lerúgta átizzadt gesztenyepapucsait, amikben egész délelőtt kertészkedett, és ahelyett, hogy az asztalhoz ült volna, mint egy zsák dió, elhasalt a kanapén.  Talán egy pár másodperce már álmodott is, amikor valaki kaparászni kezdett a konyhaablakon.  Egy óramadár röppent a párkányra, és türelmetlenkedve csikorgatta a lencsét. Lacispéter arcának barázdáira olyan kifejezés reccsent, mintha képes volna megnyúzni egy egész pocokcsaládot. Az óramadár kitátotta apró narancssárga csőrét, és rozsdás hangon közölte a küldetést. Legjobb barátjának, Mürmüle lovagnak szüksége volt rá.

Mürmüle nagyon szeret mesélni. Egyszer olyan hevesen kezdett bele egy történetbe, hogy lelkerekének egy fogacskája lepattant, kirepült az orrán és egy ott heverő kőriságra esett. A fémdarab ott felizzott, és a bot úgy ficánkolt, mintha egy partra vetett halacska lenne. Na, így lett Lacispéter. Azóta rengeteg kalandot éltek át. Együtt ismerték meg a részeges Taliga Ivánt, segítettek Homokozódűlő lakóinak újjáépíteni a várost, a záporbombázás után, Apakirálynak kismillió szöget vertek be mindenféle fadarabba, Anyakirálynénak meg minden héten kétszer friss virágot szednek.

De ezeket a meséket mind ismered te is. Holnap majd mesélek újat. Most pedig aludj! Szép álmokat!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: