Évszázadot késő feljegyzések Makart, Medović, Kupka és Wyspiański színalkalmazásáról (Hamvas-széljegyzetekkel)

Tárlat(esszé): Az első aranykor. Az Osztrák–Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok, Budapest

Hans Makart (1840–1884): Vadászat a Níluson, 1876, olaj, vászon, 275 × 456 cm, Belvedere, Bécs, fotó: © Belvedere, Wien

Hans Makart (1840–1884): Vadászat a Níluson, 1876, olaj, vászon, 275 × 456 cm, Belvedere, Bécs, fotó: © Belvedere, Wien

Négy és fél méterszer majdnem három méter, és vastagon burkolja az olajfesték… Akarattal sem lehet elkerülni most a Műcsarnokban Hans Makart Vadászat a Níluson című (egyébként három hét alatt elkészített) festményét. Nem jó kép teljes terjedelmében, de elképesztő négyzetméterei vannak. Először is: lehetetlen, hogy ennyi ember nyilazzon egyszerre, hiszen nagyon közel vannak, és lelőnék egymást. Viszont ettől a nyüzsgéstől a kép egyből elrugaszkodik a valóságtól, költőivé válik, és ez elképesztő. Ahogy az a festékmennyiség is, amit Makart a sötét előtérben halászó szereplők kezére, fejére, törzsére kent rá. Még a sörtenyomokat is megtartotta. Az pedig egyszerűen visszaadhatatlan, ahogy a hajók mögül előszűrődik a fény az egész képet beragyogva.

A Vadászat a Níluson előtt állva egyébként teljesen eltekinthetünk a vadászattól. Ha így néznénk a képet, teljesen lehetetlen dolgokkal találkoznánk. Hogy lehet egyszerre halászni és vadászni? A zaj nem riasztja el a halakat? A jobb oldalt, elől található lelőtt madárról sem tudjuk, hogy éppen a vízbe esik, vagy oda van kötve a hajó oldalára. Ezek a bizonytalanságok inkább a kép valóságfölötti lényegéhez adnak hozzá, nem keveset.

Hans Makart: Vadászat a Níluson [részlet]

Hans Makart: Vadászat a Níluson [részlet]

Makart sokszor erős színeket választ egymás szomszédjaiként, így tett a háttérben is a világoskék–sárga kettőssel: a kék ég találkozik a nyilasnő sárga karjával. Ilyen kettősök még: a sárga–lila és a barna–hússzín. Ha személyesen viszonyítom ezeket a színeket, akkor azt kell írjam, hogy távoliak egymáshoz képest. Viszont ősi csillagászati tudás tanítja nekünk, hogy régen a színek megfelelésben álltak a bolygókkal. Mint említettem, az előtér sötét, a háttér színei pedig ragyognak, a háttérből valami beragyogja az egész képet. Az előtér, az alapvonal a halászokkal fekete, sötétbarna – ez maga a Szaturnusz. A Szaturnusz pedig – ahogy Hamvas írta a Scientia sacrában – „a léleknek az az állapota, amikor ősi teljességéből és szellemi teljességéből lezuhanva, eltemetve feküdt az anyag sötét elfeledettségében.” Míg a háttérből tagadhatatlanul valami időtlen méltóság árad. Kékje a Jupiter, amely „megfelel a lélek első állapotának, amikor felébred: a nagy patriarchális nyugalomnak, a derűs békének.”

Mato Celestin Medović (1857–1920): Szerémségi vértanúk, 1895–1896, olaj, vászon, 300 × 215 cm, Szépművészeti Múzeum, Budapest, fotó: © Szépművészeti Múzeum

Mikor hazatérve megnéztem Mato Celestin Medović Budapestre el nem hozott tájképeit és egyéb munkáit, csalódást okoztak. Pedig a Szerémségi vértanúk rögtön arcon csapott a kiállításon. A színek egymást erősítő játéka elemi erővel vonzották a tekintetemet. A kisfiú arcán a következő szomszédos színkettősöket figyeltem meg: piros–zöld, hússzín–zöld, lilás–zöld. Ezektől elkezd remegni a kép. Távolról nézve egy izzó, fényes képet pillantottam meg. A katona sisakján lila, zöld, sárga színek kavalkádja, ami szintén nem valószerű. De különleges és játékos az is, hogy bíborszínű ruhája van a kisfiúnak, és nem piros. Ez a bíbor a Nap: „megfelel annak a végső állapotnak, amikor az ember a világosságba visszaér.” Miként a gyerek teljesen őszintén elmond mindent, úgy lát teljesen tisztán. Ha megfigyeljük, őt valóban zavarja, ami történik. A katona piros színű: „A Mars megfelel a harcoknak, a háborúknak, a küzdelemnek, az egyéni Ének [sic] viszályának.”

František Kupka (1871–1957): Hullám, 1902, olaj, vászon, 100 × 145 cm, Szépművészeti Galéria, Ostrava, fotó: © BcA. Vladimír Šulc, GVUO

Az életműveik tanúságai szerint egységesen magas színvonalon alkotó Josef Maria Auchentaller és František Kupka is nagyon kedves szereplői a kiállításnak. Kupka korai festménye, a Hullám magával ragadó zöldes árnyalataival, amelyek a habokban sejlenek fel a tengervíz azúrkékjének szomszédságában. Nem tudom, mennyire látható mindez annak, kinek nem az eredeti festménnyel van dolga, de élőben ezek a színviszonyok is megkapóak. A „kövekre kent” festék feltűnően sűrű, és így szinte plasztikusan adja vissza a szilárd alapot, ahová a kislány leülhet.

Josef Maria Auchentaller (1865–1949): Tündérek tánca, 1898–1899, olaj, vászon, 230 × 185 cm Villa Scheid in Vienna – The Victor & Martha Thonet Collection Galerie punkt12, Bécs, fotó: © amp, Wien, Andreas Maleta

Josef Maria Auchentaller (1865–1949): Tündérek tánca, 1898–1899, olaj, vászon, 230 × 185 cm
Villa Scheid in Vienna – The Victor & Martha Thonet Collection
Galerie punkt12, Bécs, fotó: © amp, Wien, Andreas Maleta

Josef Maria Auchentaller (1865–1949): Vihar és villámlás, 1898–1899 olaj, vászon, 231,5 x 278,5 cm, Villa Scheid in Vienna – The Victor & Martha Thonet Collection, Galerie punkt12, Bécs, fotó: © amp, Wien, Andreas Maleta

Josef Maria Auchentaller (1865–1949): Vihar és villámlás, 1898–1899
olaj, vászon, 231,5 x 278,5 cm, Villa Scheid in Vienna – The Victor & Martha Thonet Collection, Galerie punkt12, Bécs, fotó: © amp, Wien, Andreas Maleta

Auchentaller számomra nagy meglepetés volt. És egyből lehetett érezni, hogy egyenletes színvonalon alkot. Élni mindenesetre tudott, ideje nagy részét az olasz tengerparton, Gradóban töltötte. Úri megrendelők, a bútorgyáros dinasztiához tartozó Thonet házaspár kérését követve festette Beethoven hatodik szimfóniájának öt tételét képekké formáló öt darabját. A Villa Scheid zeneszobájába készült sorozat alapötlete meglehetősen nyárspolgárian, sőt szájbarágósan kapcsolja össze a zenét és a festészetet, Auchentaller mégis rokonszenvesen tudta megoldani a feladatát. A negyedik tételt képpé formáló Vihar és villámlás a titokzatos-ezüstös színeivel egészen különleges, miközben Thoneték alapelképzelésének is eleget tett.

A költőként és drámaíróként úgyszintén nagyot alkotó Stanisław Wyspiańskitól mindössze egy festményt hoztak el a műcsarnoki kiállítás kedvéért, de A krakkói Planty park hajnalban bámulatos.

Wyspiański, Stanisław (1869 – 1907): A krakkói Planty park hajnalban, 1894, olaj, vászon, 100 × 201 cm, magántulajdon, letét a Nemzeti Múzeumban, Krakkóban, fotó: © Laboratory Stock National Museum in Krakow

Wyspiański, Stanisław (1869 – 1907): A krakkói Planty park hajnalban, 1894, olaj, vászon, 100 × 201 cm, magántulajdon, letét a
Nemzeti Múzeumban, Krakkóban, fotó: © Laboratory Stock National Museum in Krakow

Aki nem riad vissza zenehallgatás közben a szokatlan és újító összhangzásoktól, azoknak szívesen ajánlom Berg hegedűversenyének kezdetét, mely talán Wyspiański Planty parkját is megidézheti. A klarinét és a hegedű hullámaiban valamit megsejthetünk abból, amit a lengyel festő ideálmodott.

A Wawelt látjuk és egy fasort meg lakóházakat. Egyetlen ember sincs a képen. Minden elmosódik. Mindeközben a fák ágai hullámoznak, mintha Wyspiański így írná körül díszekkel a képet. Amíg álltam előtte, fokozatosan minden határvonal eltűnt – ez talán részben az összeérő ágas-bogas faágaknak köszönhető. Elképesztő, hogy az ágakat nagyon híg festékkel vitte a vászonra Wyspiański: ezeket vékonyan festette és az íveken belül nem látszódnak az ecset sörtéi.

Milyen is a kép közelről? Egyszínű az egész. Mintha a láthatárra ráborult volna a kék. Az uralkodó kék csak a lakóházakban és a vár egyik tornyán hangolódik át halványnarancssárgába, rózsaszínbe. A pillanatnak ezt a csalóka derengését, ugyanakkor egyszeriségét Wyspiański talán a szinte mindenütt teljesen feloldott festékkel érte el. Milyen a kép távolról? Szinte csakis a faágak hullámzását látjuk. De ez mégsem díszítés – úgy tűnik, ki kell javítanom magam –, hanem játék az anyaggal.

A fasorvégi lámpa – az egyetlen fényforrás a képen – sárga színben játszik: „A Nap az őskori fényben a léleknek a világossággal való azonossága.” Oldalt, az egyik hosszú kék fatörzsön pedig néhány jellegzetes narancssárga ecsetvonás utal arra, hogy „a Mars a sors küzdelmeit hozza, azt, hogy az embernek a benne levő szellemért helyt kell állnia”. Ez önmagában is egy komplementer viszonyt hoz létre: narancs–kék, Hamvassal szólva Mars–Jupiter. Igen, Jupiter – ugyanis a fa a vászon aljától a tetejéig ér. A messzeségben ugyanezzel a színnel magasodik a katedrális, ahová a lengyel királyokat temették el.

„Jupiter korában az ember megbékül és megnyugszik: megnyílnak a nagy és mély távlatok.”

 

Licsák Attila

 

Stanisław Wyspiański: A krakkói Planty park hajnalban [részlet]

Stanisław Wyspiański: A krakkói Planty park hajnalban [részlet]

Az első aranykor. Az Osztrák-Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok című kiállítás március 12-ig látogatható a budapesti Műcsarnokban.

(A reprodukciókat köszönjük a Műcsarnoknak és Markovits Éva kurátorasszisztensnek.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: