Feketemosó: Minden egész beletörött

feketemoso-kisebbMassimo még leülve is somolygott, nem tudta kiverni a fejéből azt a milánói makarónit, amit egy órával azelőtt Berlin belvárosában evett. A sajtótájékoztatón persze nem tudta senkivel megosztani élményét, mert a legtöbb résztvevő amerikai és nyugatnémet volt. Így hát egyedül maradt a hátsó őrlőfogaiba ragadt húsdarabokkal.” – Bezsenyi Tamás írja az Apokrif naplóját.

A Bornholmer Strasse lefeküdt az esti sötétségnek, csak a közvilágítás maradt állva. „Vedd le a ruhádat!” Picire nyitott szájrésen keresztül próbálta kiüvölteni ezt a mondatot, de túl sok levegő és nyálgumó nem jutott ki a szabad levegőre. Sziszegő dühre emlékeztette Gerhardot az útlevelét ellenőrző őrmester parancsa. Egyiküknek sem jutott el az agyáig a felismerés, hogy az őrmester letegezett egy határátkelésre készülő, civil állampolgárt. Azonban a hadnagy a bekapcsolt tévé mögül még idejében lépett közbe. „Hülye vagy?” Rántotta ki az őrmester kezéből az útlevelet, a tévéből kicsapódó fények szivárványszínűre festették a ruháját. „És ha igen?” Kérdezett vissza öntudatosan, de láthatóan nem gondolta végig saját kérdését, mert a hangos kimondás után egy pillanatra gondolkozóba esett. Ezt az időt azonban a hadnagy nem használta ki, hanem azzal töltötte, hogy merev keménységgel nézett az őrmester szemébe. „Mindegy, mit mondott Schabowski a tévében, én vagyok itt húsz éve, és nem ő.”, rántotta vissza az útlevelet a saját ujjai közé az őrmester.

„Mit mondtam?” Most már tágra nyitott szájjal üvöltött. Gerhard felesége, Rita végighúzta a tenyerét férje karján. Ettől a férfi valóban megenyhült, és gondolkodás nélkül vetkőzni kezdett. Három rétegű felsőruházatát egy az egyben vette le, és adta oda Ritának. Mielőtt tovább folytatta volna a vetkőzést, a hirtelen megérzett hideg hatására fojtott düh lepte el az agyát. Ezért szétnyitott karokkal saját tengelye körül forogni kezdett, mintha valóban motozáson lenne.

Ebben a pillanatban a Schönhauser Alléról a Bornholmer Strasséra fordult be egy nagyszámú tömeg. Körülbelül száz méter távolságból csupán azt látták, hogy a közvilágítás félig-meddig egy félmeztelen férfi testére vetül, aki Jézus pózban forog a határátkelő bódé mellett. Az embersokaság élén egy kocsmai társaság haladt, akik hangosan felkiáltottak. „Jézus, mi veled vagyunk!” Majd őrült erejű futásba torkollott rohamra indultak. „Szűz Máriám! Most segíts!” Az őrbódéban ülő őrmester száján csak ennyi fért ki. Gerhard ekkor vette észre, az őrmester nem sziszegő dühvel akarta közölni vele, hogy vegye le a ruháját, hanem egyszerűen csak beszédhibás.

Massimo még leülve is somolygott, nem tudta kiverni a fejéből azt a milánói makarónit, amit egy órával azelőtt Berlin belvárosában evett. A sajtótájékoztatón persze nem tudta senkivel megosztani élményét, mert a legtöbb résztvevő amerikai és nyugatnémet volt. Így hát egyedül maradt a hátsó őrlőfogaiba ragadt húsdarabokkal. „Ha ezt édesanyám kipróbálhatta volna, hogy valahol így készítik a makarónit…” Az orrán kiszaladt levegő karcos nevetéssé fajult, be se tudta fejezni az önmagához intézett mondatot. Gyors lefolyású köhögőroham rázta a vállait, a szemérmessége ellenére felemelt feje fel-le ingott, volt ideje végigpásztázni a várakozó újságírókat. „Minden rohadt európai országból vannak legalább négyen, több tévécsatorna és rádióadó munkatársai tekeregnek itt, de az egész olasz sajtót egyedül én képviselem.” Mire abbamaradt a köhögése, a saját gondolata végéhez is ért. „Mintha csak valamilyen magányos finn volnék…” Ez már csak a fejéből szaladt ki.

A Politbüro sajtóosztályának vezetői, élükön Günter Schabowskival békaügetésben jöttek be a terembe. Az udvariasságnak engedve a média képviselői utat adtak nekik, de csak pár méterig jutottak, tovább nem, ugyanis túl sok újságíró volt jelen. Schabowski nem zavartatta magát, felugrott a plafonra, munkatársai követték, majd pókjárásban lesétáltak az ajtóval szemközti falon az előre odakészített asztalukhoz. Massimo nem vélt felfedezni semmi különöset az esetben, hiszen másként, gondolta végig, képtelenek lettek volna bejutni. Inkább örvendetes, hogy ez a módszer eszükbe jutott – mondta maga elé, majd csettintett a nyelvével, de az őrült hangzavartól ezt még ő maga sem hallotta.

„Kérem, foglaljanak helyet, hölgyeim és uraim!” Próbált mosolyogva üvölteni Günter Schabowski. „Először a Német Demokratikus Köztársaság vízügyi karbantartásának új szocialista megoldásai közül jellemzően kiemelkedő keletnémet megvalósítást választottuk ki téma gyanánt, ahol a hathatós előrelátásból építkező…” Nyitva hagyott szája csurig volt töltve feketeséggel. Lenyelte, míg végignézett a hallgatóságon. Jóravaló apaként mosolyodott el a hallgatóság édesded alvásán. Szájával félautomata fegyver csőre töltését utánozta, erre a hangjelzésre munkatársaival együtt felugrott az asztalra. A rögtönzött színpadon erotikus show elemeket használva tépték egymás ruháit, mialatt az éppen oda nem férő harmadik mindig vonaglott a másik kettőn. A kameraállványokon alvó operatőrök felvették, ahogy Günter felszaladt első helyettesének a vállaira, majd egy hanyag dupla szaltóval leugrott közvetlenül az asztal elé, és meghajolt. A túlhevült Schabowski testéről néminemű izzadság csapódott az újságírókra. Szerencsére szemhéjjal lefedett arcuk megvédte őket. Másik helyettese a nyakába erőszakolt lábaival integetett egy képzeletbeli vonat után. A hitelesség kedvéért vöröslő tenyerével még lépegetett is az asztalon.

Utána mindannyian elcsöndesültek, valószínűleg saját produkciójuk hatása alá kerültek. „Maradjunk ennyiben.” Szólalt meg Schabowski, mire minden átmenet nélkül énekelni kezdte a My fair Lady-t, ám a Lady helyett következetesen a Marx szót használta. A dal éneklése közben lassan visszaültek a helyükre, és az utolsó versszak szinte már érthetővé vált a felébredők számára is. „Hiszen törvényszerűen nem kalkulálható a szocialista ipar vesztesége egy kapitalista mamutcéggel folytatott esetleges, egyelőre hipotetikus harcban.” Günter hagyott pár pillanatot az áldozatainak. „Van kérdés?” Hirtelen túl sok fénnyel telt meg a szoba a felébredő újságírók számára.

Egy kolibri szárnycsapkodásánál is gyorsabban pislogott Massimo. Mintha csak a sötétben töltött álma elől próbált volna elmenekülni, öntudatlanul egy hangos kiáltást eresztett meg az elhasznált levegőjű szobában. Mindenki kérdést gyanított, ezért a résztvevők minden hangzavart a szájukba szívtak vissza, és összecsukott ajkaikat Massimo felé biggyesztették.

„Tulajdonképpen bármilyen formában várható az utazási engedélyezés változása?” Tette fel az olasz újságíró az egyetlen kérdést, amire az agyában ijedtében rátalált. Csakhogy Schabowski rácsapott a combjára, amitől a rugózásnak indult bokája beleverte a térdkalácsát az asztal lapjába. A pillanatnyi időre megugrott asztalon szárnyra kaptak a papírok, a levegő befészkelte magát alájuk, így mint kisgyerek a héliumos lufit, úgy rántotta vissza Günter az iratokat. Izzadt tenyerével domborművesítette az NSZK és NDK közötti utazás szabályzatának módosítását tartalmazó, hivatalos papírt.

„Kérem a Politbüro ma meghozott határozata szerint…” Innentől gépiesen olvasta fel az izzadságszagúra szövegezett határozatot. A mondatok könnyedén hagyták el a hangképző szerveit. A szöveg végéhez érve csücsörített szájjal pillantott fel a hallgatóságra, akiknek egytől egyig fakéregszerűre torzult az arca a döbbenettől. Schabowski zavarában beszívta ajkait, nevetséges babonának tűnt számára, de mégis úgy érezte, mintha ő csókolta volna le az értelmet az újságírók fejéről.

A szögesdrótkerítés vonalát követő kacskaringós utat mindig egyenesnek tartották a szovjet katonák, ha feletessük nem volt látótávolságon belül jelen. A határsáv bójái a teherautók kerekei alatt emberi nyögésekként pukkantak szét. Ezek addig ismétlődtek, míg az amerikaiak gyomra be nem vérzett a röhögéstől. Étkezés alatt döntötték el végleg, felveszik a hangokat, és azzal szinkronizálnak egy pornófilmet. Mivel az erotikus tartalmakat az élelemellátmányban kapták, és a hangsávokat tartalmazó tekercsek a löncshús konzervek miatt nem fértek el.

Egész reggel feszülten várakoztak a Checkpoint Charley-nál az első autóba pottyanó szovjetre. De nem jött senki. A reggeli ellenőrzést végző tiszt is gyalog sétált végig a háromlábú autótorlaszok mellett. Tizenegy óra tájban már csak Miles törzsőrmester lógatta a kezében a mikrofont, és továbbra sem volt tudatában, hogy családneve szépapjától eredeztethető, aki egy délelőtt alatt képes volt mérföldeket megtenni bármilyen munka reményében.

Mihelyt két hirtelen lövés után meghallotta a nyögéseket, azonnal az ég felé tartotta a mikrofont. Nyújtózkodott, már majdnem elemelkedett a földtől, mikor ráébredt a lövések és a nyögések közé befészkelődő kapcsolatra. Elég volt maga elé néznie, habár eddig is ezt tette; mégis csak most látta meg a hullámzó vonalat követő drótkerítés mögött a földnek esett férfit. Aki a feje köré felköhögött némi homokport, a fenekét, pedig a hátába kapott lövések miatt felpúposította. Még órákig nem tudott rendesen elfeküdni a földön.

Egy szovjet katona, mintha csak arra járt volna, fekete leplet borított a holttestre. Miles őrmester ekkor a tenyerébe vette a nyakláncáról lógó Krisztus medált, és lassan megcsókolta. Közben magában szitkozódott, amiért nem lehetséges, hogy a halott férfi feltámadhasson.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: