A legnagyszerűbb leány (színházkritika)

Richard Wagner: Ring-ciklus – A walkür, rendező: M. Tóth Géza, Magyar Állami Operaház

walkur
Idén ősszel ismét a Magyar Állami Operaház színpadán láthattuk a tavaly bemutatott Ring-ciklus második darabját, A walkürt.

M. Tóth Géza rendezése tovább vitte A Rajna kincsében megjelenő látvány világot. Azáltal, hogy A walkürben már megjelenik a földi szín, lehetőség nyílt a történet fogyasztói társadalomba való elhelyezésének. Az elsősorban filmes munkáiról ismert rendező ismét nagy hangsúlyt fektetett a színpadon megjelenő vetítésekre. A színpadot több áttetsző tüll függöny által tagolja, ezeken, valamint a hátrébb elhelyezett nem áttetsző függöny segítségével jelenítik meg a vetítéseket. A wagneri szimbólumrendszer vizuális kiegészítéseként megjelenő vetítések állandó mozgásban festik le a zenében is megjelenő karaktermotívumokat. Így Wotan (az istenek ura, a legfőbb hadúr) témája a világot hálóként beszövő szerződései lesznek, melyek gúzsba kötik őt „a legkevésbé szabadot”. Brünnhilde (Wotan kedvenc lánya, walkür) vezérmotívumai a sötét éjjelen áttörő csillagfények lesznek, amelyekhez apja hasonlítja szemeit, s amelyek a reményt szimbolizálják. Fricka (Wotan felesége, a házasság istennője) mint a házasság és a család oltalmazója, a modern otthonok képének mozaikjait kapja. A nyitány alatt megjelenő képek a fogyasztói társadalmat ábrázolják, ezzel adva egy átvezetést A Rajna kincsének végétől, illetve felvezetést nyújtva a bevásárló központból hazatérő Sieglinde belépőjéhez is.
Az első felvonás a földi színen játszódik, Hundig otthonában. A színen csak egy ágy egy asztal és a hozzátartozó székek találhatók, minden rikító élénk színben játszik és az Ikea bemutató termeit idézi. A háttérben Fricka témája kerül vetítésre, ezzel jelezve, hogy a földön az istennő uralkodik, és nem férje. Ez előre vetíti kettejük csatájának kimenetelét, és megnöveli Fricka jelenőségét, hiszen fizikai valójában csupán a második felvonás egyetlen jelenetében tűnik fel, és ez lesz utolsó megjelenése is a ringben. Fricka ennek ellenére maga a ciklus rezonőre. A Rajna kincsében ő biztatja a főistent az arany ellopására, amivel az magára vonja az átkot, és ami az istenek alkonyához vezet. Illetve, amikor Wotan Siegmund által képes lenne kijátszani a saját maga által felépített rendszert, így megmenekülve az átoktól, Fricka mondja ki a Wölsungra a halálos ítéletet, ezzel téve elkerülhetetlenné férje csúfos bukását.

A jelmezek és a maszkok a földi szinten a popkultúrából merítenek, és a stilizált mitológia elemeivel keverik azt. A Wölsung testvérpár hosszú világos szőke rasztákat visel, ezzel kihangsúlyozva a hasonlóságukat, illetve részben isteni származásukat – hiszen az isteneknek és a walküröknek fehér a hajuk. Hundig és társai sötét hajúak, előbbi erősen pocakos, valódi karikatúrája korunk irodában tespedő barbár férfijának. A két férfi ilyen formán is remekül szimbolizálja a mitológiai eredetüket. Míg Siegmund egy szabad hippiként jeleníti meg a vadonban élő „farkast”, addig az öltönyben feszengő Hundig a háziasított változat – tehát a „kutya”.

walkur2
Sieglinde, a kényszerrel férjhez adott, szexista elnyomás alatt senyvedő nő jól példázza, hogy a Fricka által védelmezett értékeknek kettős arcuk van. Ez szintén fontos szerepet kap a későbbiekben, hiszen Wotan a következőkkel védi a házasságtörőket a felesége érveivel szemben: „Unheilig acht’ ich den Eid, der Unliebende eint” („Értelmét veszti a frigy, ahol nincs szerelem”). Ugyanakkor a nő elnyomására épülő házasságmodell bemutatása azért is fontos, mert ez lesz a walkür számára a létező legnagyobb büntetés. Sieglinde láthatóan fizikai és lelki terror alatt él, amit a fogyasztói társadalom nyújtotta álboldogság igyekszik orvosolni. Az öltözékét kiegészítő rengeteg ékszer szolgál számára vigaszként, melyektől a második felvonásban undorodva válik meg. A nő azonban még ennyire kilátástalan helyzetből is képes nyerni: kijátssza férjét és megszökteti szerelmét. Az első felvonásban ő az egyetlen aktív szereplő, ami előrevetíti a következő felvonásban történő erőviszonyok változását.

A második felvonás némajátékkal kezdődik, melyből megtudjuk, hogy a szökevényeket üldözőbe vette a felszarvazott férj. Innen kerülünk át a Walhalla tróntermébe, amelyet két stilizált sziklatrón jelképez, a háttérben pedig Wotan fent említett vizuális témája látható. A főistent ereje teljében pillantjuk meg, mint aki elégedetten summázza, hogy terve a legnagyobb rendben halad. Kedvenc lánya érkezésekor pajkos kergetőzésbe kezdenek, kihangsúlyozva Brünnhilde gyermeki szerepét. Ugyanakkor azáltal, hogy a lány Fricka trónjába ül felvetett lábakkal, egyértelművé válik, hogy Wotan a lányát inkább tartja társának az uralkodásban, mint feleségét. Ezt a librettó is alátámasztja több helyütt. Az istennő érkezésének hírére szétfoszlik az idilli családi kép, a walkür távozik. Fricka nőként, szellemi erővel küzd elveiért Wotannal szemben, aki a vita kezdetén még egyenesen gúnyt űz feleségéből. Amint rájön, hogy a felesége átlát rajta, és Siegmund nem teljesítheti be tervét, megtörik. A háttér vetítésében is lassan Fricka témája gyűri le Wotanét. A jelenet végén visszatér Brünnhilde, aki meglepődve vette észre, hogy apja vesztett, ebből arra következtethetünk, hogy most először történt így. Frickának egy utolsó kérése van, mégpedig, hogy Brünnhilde vigye véghez Hunding bosszúját. Ez a gesztus lehet a rommá alázott férjének a végső megsemmisülés, hiszen lányát a másik felének tekinti. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy Fricka tisztában van azzal, ami az istenekre vár (ezt Wotan megszólalásai, és az izlandi Edda-énekek, melyek Wagner fő forrásai, is alátámasztják), akkor nagy eséllyel azt is sejti, hogy Brünnhildének mekkora szerepe lesz mindebben.

walkur4
A rendezés a játék hagyománnyal szemben nem fektet hangsúlyt a házaspár végső elválásának színrevitelére, fontosabbnak tartja a két nő közti történéseket. Az ellenszenv kézzelfogható, de Fricka búcsúja így a lányhoz szól, ezzel átadva neki a stafétát. Innentől a walkür tölti be a rezonőr szerepet a ciklusban. Fricka győzelme pedig a nők hatalomátvételét is jelenti, ami a ringben végig meg is marad. Itt kell megjegyeznünk, hogy bár Wagnert nem tekinthetjük a mai értelemben vett feministának, de vonzódott egyfajta androgün filozófiához és ünnepelte az igazi nőiséget, melynek egy napon a megváltást kell elhoznia számára és az egész világnak is, s amely még a legnemesebb formában jelentkező hímsovinizmust is eltörli a Föld színéről. Ez a szellemiség különösen erősen jelenik meg A walkürben, ahogy ezt eddig is láthattuk, és az opera utolsó felvonásában ki is csúcsosodik. Fricka elnyújtott távozása tovább hangsúlyozza a karakter fontosságát, aki túllép a megcsalt asszony kicsinyes bosszúján.

A felvonás végén ismét a földi színen találjuk magunkat. A Wölsung testvérek menekülését meggyorsítja Sieglinde erkölcsi szenvedése. Ez a szenvedés azonban nem a vérfertőzés tényéből fakad, hanem abból hogy szerelem nélkül engedni kényszerült férjének. Ez a momentum visszatükrözi a wotani erkölcsöket, ami a szerelmet minden felé helyezi. Itt szabadul meg a házasságtörő asszony minden férjétől kapott kincsétől és ruháitól, hogy megtisztulhasson a múltjától. Siegmund halálának pillanatában megszakad a vetítés, és csak a csupasz színpadot látjuk. Ezzel megszakad a főisten utolsó reményszála is, és kezdetét veszi az istenek alkonya. Hunding, a kisember kényelmesen összeszedi felesége holmijait, és mint aki jól végezte dolgát távozik a színről, Wotan pedig egy felbőszített vadállat módjára veti magát a menekülő lányai után. Wotan alakjának ez a kettőssége nagy szerepet kap az utolsó felvonásban. Michael Kupfer-Radecky jól manőverezik a szélsőségek között, így a következő felvonásban megjelenő hadúr reakciói teljesen kiszámíthatatlanok, így tartva fenn a feszültséget a nézőben. Partnerével, Rálik Szilviával (Brünnhilde), aki a hibátlan énekteljesítménye mellett színészileg is ki tudta tölteni a szituációkat, és sikeresen írja le azokat az érzelmi íveket, amiket Wagner a főisten és legnagyszerűbb leánya közt álmodott meg. A harmadik felvonás nyitó jelenete, a méltán híres „walkürök lovaglása” a megkoronázása a wagneri nőképnek. M. Tóth Géza ismét a popkultúrából merít, a gangnam style-tánc elemei jelennek meg a bevonulás alatt, ezzel hangsúlyozva a karakterek modernségét és játékosságát. A walkürök lovaiként férfiak szolgálnak, nyakukban a Siegmundnak is felajánlott hatalmas medál, ami ló létükben a martingálként szolgál: tehát a lovak maguk az elragadott hősök. A walküröket általában fenséges és félelmetes nőkként ábrázolják, ahogy a csatamezőn heverő hullák között kutatnak a hősök után. A rendezés azonban remekül kidomborítja a zenében és a librettóban is megjelenő játékosságot, ami által sokkal emberszerűbb alakokká válnak. A walkür Wagner számára az eszményi nő. Ez a nőkép pedig nem különbözik annyira korunk feminista ideáljától, hogy szükséges legyen fényévekkel elrugaszkodni tőle.

A rendezés inkább egybe mossa ezt a két nőképet, ahelyett, hogy olyan mitologikus lényeket állítana a színpadra, amelyeknek nincsen kötődésük napjainkban élő nőkhöz. Csupán futurisztikus jelmezeikkel jelzi, hogy a feminizmus ideálja felé csupán haladunk, de még nem értük el. Wagner ideáljai rendkívül szabadok, hiszen Wotanon kívül senkinek sem tartoznak engedelmességgel. Egy olyan világban, ahol a halandó nőknek a férfiak diktálnak, az istennőknek pedig a saját elveik kötik meg a kezüket, ez a szabadság felértékelődik. Olyannyira, hogy Wotan büntetése, mely szerint Brünnhilde egy férfié lesz, aki mellett asszonyi sors vár rá, rosszabb, mint a halál. Az eszményi nő függetlensége szent. Wagner a zenében is kihangsúlyozza nőiségük minden oldalát, így gyengeségeiket is. Egymás közt harciasak, de apjuk előtt érezve a fizikai gyengeségüket az érzelmekre próbálnak hatni. M. Tóth Géza a színészvezetés révén sikeresen ábrázolja a nőiség megannyi arcát a walkürök különböző reakciói által.

A rendezés a végjátékot is minimalista módon oldja meg, így kellő teret biztosítva a zene és a librettó drámaiságának a kibontakozására. Egyedül a vetítés teszi mozgalmassá a teret, illetve a hősök serege, ami állandó fenyegetésként jelenik meg Brünnhilde körül, jelezve, hogy nem kerülheti el a büntetését. A zárókép erre az egyszerű, de mégis nagyszerű látványvilágra teszi fel a koronát. Miután a walkür meggyőzi Wotant, a büntetés enyhítéséről a vetítés átúszik a főisten témájából az övébe, majd abból Loge (a tűz istene) témájába úszik át a szín, így jelezve a lángokat, amelyekbe sorban belevetik magukat a hősök.

walkur3

M. Tóth Géza rendezése az üres terek révén sikeresen biztosít kellő teret a wagneri zseninek, ugyanakkor az erős színek és a folyamatosan mozgásban lévő vetítések révén kielégíti a 21. század folyamatos ingerigényét. Zöldy Z Gergely díszletei egyszerűségük ellenére Wagner zenéjével párosulva a monumentalitás érzését keltik a nézőben. Ezt egészítik ki Bárdosi Ibolya kissé futurisztikus, mégis letisztult jelmezei. Az istenek fehérben pompáznak arany díszítéssel, a walkürök pedig a zöld és a kék különböző árnyalatait viselik, egyediek, mégis harmonikus látványt keltenek a színpadon. Brünnhilde visel egyedül lila ruhát, kiemelve őt a többiek közül. Ahogy a halandóknál is említettem, úgy az égi lények között is fontos lesz a paróka. Igaz, mindenkinek fehér, de Wotan és Brünnhilde haja egyforma csak, ezzel hangsúlyozva, hogy Brünnhilde apja női fele. Meg kell említenünk még a hősök szado-mazo jelmezeit. Ugyan tanulmányok is megemlítik, hogy A walkür a zeneszerző legerotikusabb alkotása, M. Tóth Géza rendezése azonban csak ezen a ponton hozza felszínre a zene efféle olvasatát. A walkürök számára a férfiak egyszerű szexjátékszerek lesznek, amelyre a librettó is helyet biztosít.

Az idei szereposztással a Magyar Állami Operaház bizonyítani tudta, hogy ki tudnak állítani egy majdnem teljesen magyar énekesekből álló csapatot, akik kellően magas színvonalon adják elő a zenedrámát. Kíváncsian várjuk a tavasszal érkező harmadik részt, a Siegfriedet is.

Bagi Ágnes

Fotó: Nagy Attila, Pályi Zsófia

A walkür, Magyar Állami Operaház

Rendező, vizuális koncepció: M. Tóth Géza

Szereplők:

Karmester: Halász Péter
Siegmund: Kovácsházi István
Hunding: Gábor Géza
Wotan: Michael Kupfer-Radecky
Sieglinde: Sümegi Eszter
Brünnhilde: Rálik Szilvia
Fricka: Németh Judit
Helmwige: Wittinger Gertrúd
Gerhilde: Bátori Éva
Ortlinde: Fodor Beatrix
Waltraute: Vörös Szilvia
Siegrune: Várhelyi Éva
Rossweise: Kálnay Zsófia
Grimgerde: Gál Erika
Schwertleite: Fodor Bernadett
Szövegíró: Richard Wagner

Díszlettervező: Zöldy Z Gergely
Jelmeztervező: Bárdosi Ibolya
Vetített látvány: KEDD Kreatív Műhely
Koreográfus: Venekei Marianna
Dramaturg, magyar nyelvű feliratok: Orbán Eszter
Angol nyelvű feliratok: Arthur Roger Crane

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: