Határátkelés+ Fénypecázás (programajánló)

hataratkeles_plakat_2016szept29

Izsó Zita versei Závory Andrea előadásában. Az esten vetítés lesz látható Bach Máté fotográfus Fénypecázás című sorozatának képeiből. 

A határ egy kijelölt szakasz, szél, korlát, ami egy területet, jelenséget vagy folyamatot elválaszt egy másiktól. Átvitt értelemben lehet szélső érték, vagy választóvonal.

Ezen az esten az emberi cselekedetek, tettek végső határát keressük. Az elhangzó szövegek emberi kapcsolatokról, hétköznapi és szélsőséges helyzetekről, választott vagy éppen kényszerű egymásrautaltságról szólnak.

Meddig mehetünk el? Mi az, amiről azt hisszük, nem tennénk meg soha?

Izsó Zita első kötetével (Tengerlakó, FISZ) 2012-ben elnyerte a Gérecz Attila-díjat. 2013-ban Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjat, 2015-ben Babits Mihály műfordító ösztöndíjat, 2016-ban NKA alkotói támogatást kapott. Második kötete 2014 őszén jelent meg Színről színre címmel a PRAE-Palimpszeszt kiadó gondozásában. Jelenleg a FISZ és a Jelenkor világirodalmi sorozatának szerkesztője, továbbá Ayhan Gökhannal közösen szerkeszti az Üveghegy című gyerekirodalmi oldalt (uveghegy.com) és az Átjáró kulturális és közéleti blogot (ayhanizso.blogspot.com).

Závory Andrea színésznő a legendás 25. Színházban kezdte pályafutását, később játszott többek között a Várszínházban, és Jancsó Miklós kecskeméti társulatában is. Jelenleg az Alice Csodaországban című darabban, és a Magács László által színpadra állított Diótörőben szerepel. Az elmúlt évek során számtalan önálló estet csinált, többek között Pilinszky, Kazinczy, Mezei András, Dylan Thomas, Yeats, Blake és Jeszenyin verseiből.

Bach Máté szociális munka szakon szerzett diplomát, de ezzel párhuzamosan fotózást is tanult Magyarországon és Dániában. Élt Dél-Magyarországon egy beás cigány közösségben, de járt Szarajevóban és Gucán is. Fotóriporterként dolgozott a Helyi Témánál és a Napi Gazdaságnál. Jelenleg a Prae.hu művészeti portál és a Magyar Idők folyóirat fotósa. Önálló projektjei: Vagány Históriák, Pesti nő (www.pestino.hu)

Az esten először lesz látható vetítés új, Fénypecázás című fotósorozatából.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: