Gál Soma Sármesékje a Margó-díj jelöltjei közt

Örömmel vegyes büszkeséggel tudatjuk olvasóinkkal, hogy az Apokrif-könyvek díjjelölései (Szendi Nóra – Libri irodalmi díj; Bödecs László, Juhász Tibor – Makói Medáliák díj) és egyéb sikerei után sem ért véget a megtisztelő jelölések sora: szerzőnk és szerkesztőnk, Gál Soma első novelláskötete, az idei Könyvhétre a FISz gondozásában megjelent Sármesék is jelölést kapott a legjobb debütáló prózaköteteknek járó Margó-díj 2016-os hosszúlistáján.

Ahogy a Könyvesblog írja: “Október 16-án, az őszi Margó fesztiválon derül majd ki, hogy ki nyeri a legjobb első prózakötetnek járó Margó Irodalmi Díjat. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatója a Főváros, a Bookline, a Balassi Intézet és az Aegon-díj, a magas szakmai presztízzsel bíró elismerés a kortárs irodalmat és az olvasást népszerűsíti. Idén 21 elsőkönyvet neveztek, amelyek között találni klónozós sci-fit, kamaszkrimit, közösségi finanszírozással létrejött debütálást, fiktív íróéletrajzot és még egy József Attila-díjas költő által írt tárcakötetet is.”

A 2016-os Margó-díj jelöltlistája végigböngészhető az alábbi linkeken, itt és itt.

Gál Somának szerkesztőségünk minden tagja nevében gratulálunk és tovább szurkolunk a következő fordulóban.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: