A pábitel meséi (beszámoló)

Gál Soma: Sármesék, könyvbemutató, Fuga, 2016. 06. 02.

image1

Gál Soma első kötetének bemutatóján vehettek részt az érdeklődők június 2-án, a Fugában. A novelláskötet Sármesék címmel, a FISZ- könyvek sorozat 76. darabjaként jelent meg az idei Ünnepi Könyvhétre.

Az estet a műhöz készült könyvtrailer levetítésével indították, melyet Bertalan Balázs, a kötet borítójának fotósa és tervezője rendezett, majd rövid felkonferálás után a Küklopsz Műhely társulatvezetője, Horkai Tamás olvasta fel A vasút története című novellát a kötetből, amely egy elszabadult vonat és egy vasúti öngyilkosság történetét meséli el. A közönségnek a könyvtrailer és a felolvasás alapján kialakulhatott egyfajta benyomása a könyvről, így küszöbölve ki a könyvbemutatók azon nehézségét, hogy a szerzők és szerkesztők olyan műről beszélnek, amelyet a közönség még nem tarthatott a kezében.

A felolvasást követően a Fiatal Írók Szövetségének képviseletében Falvai Mátyás beszélgetett Gál Somával a kötet kapcsán. Ennek során kiderült, hogy a szerző novelláinak két helyszíne – saját szülővárosa, Sármellék, és a nyári munkák helyszíne, a Balaton – két egységre bontja a kötetet, illetve, hogy az anekdotikus, mesés novellák alapjait a családtól és barátoktól hallott történetek képzik.

Falvai Mátyás kérdésére, hogy mi a motivációja a mesélés aktusának, azt a választ kaptuk, hogy Gál a történetekkel elsősorban szórakoztatni szeretné az olvasókat, és szerette volna továbbadni a számára megmosolyogtató különböző családi és ismerősöktől hallott történeteket. Majd az előképekről esett szó: Hrabal volt az, akit a beszélgetők közül többen kiemeltek, és akinek a munkáival a szerző édesapja ajánlására találkozott. A kortársak közül Gál Soma Nyerges Gábor Ádámot tartja inspirálónak, akivel gyakran meg is osztja friss műveit, mi több, közös műhelymunkát végeznek. Ennek kapcsán felmerült Gál az Apokrif Irodalmi Folyóiratnál végzett munkája is. A szerző röviden elmesélte, hogy Fráter Zoltán óráján találkozott a lappal, ahol mára a próza rovat szerkesztője lett.

Szóba került még, hogy szokatlan, hogy egy induló szerző első kötete prózakötet legyen, mint Gál Soma esetében. Gál elmesélte, hogy tizenéves korában írt verseket is, de első sikerét ismerősei és tanárai körében egy, a gimnáziumban írt novella hozta meg, amit a lándzsahal ihletett. Mostanában azonban elkezdett újra kísérletezni a versírással, ebben a versfordítások is segítenek neki, amiket az utóbbi időben kezdett publikálni.

A beszélgetést követően Toroczkay András és Urbán Bálint zenélt, majd egy rövid szünet során a közönséget sármelléki borral kínálták, a szemfülesebbek pedig a szerző nagyapjának a borát is megkóstolhatták.

A szünet után Fráter Zoltánnal és a könyv fülszövegének írójával, Fehér Renátóval a szerkesztő, Borbáth Péter beszélgetett. Fráter Zoltán arról beszélt, hogy hogyan került Gál Soma az Apokrif Irodalmi Folyóirathoz, és hogy már a kezdetekkor is úgy vélte, hogy prózájában egy kiforrott, egységes hangot hozott. Gál Soma első kötetét részben önéletrajzi jellege és regionális témája miatt párhuzamba állította Mikszáth és Móricz prózai indulásával.

image2.JPG

Fehér Renátót Borbáth Péter a kötet kortárs előzményeiről kérdezte. Itt ismét Hrabal került szóba, Gál Soma prózáját és Hrabalt a nosztalgia tapasztalata, a miliő teremtés és a pábitel figurája köti össze, erre utalva Fehér a fülszövegben a kötetet sármelléki capricciónak nevezi. Egyedinek tartja Gál kötetét abban az értelemben, hogy a szövegeiben az elszivárgó élet tapasztalatának nem csak tragikumát, de a derűjét is bemutatja.

Ezután ismét Horkai Tamás előadásában hallhattunk a balatoni novellák közül egyet, Kárókatona címmel. Végül magát a könyvet is beszerezhették a jelenlévők kedvezményes áron. De annak sem kell félnie, aki nem tudott eljönni a bemutatóra, a Sármesék ugyanis a Könyvhéten a FISZ standjánál is megvásárolható. Június 11-én három és négy óra között pedig a szerzővel is lehet találkozni, aki a frissen vásárolt köteteket örömmel dedikálja majd.

Ható Fanni

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: