Feketemosó: Your complicated…

feketemoso-kisebbOtt az emberszabású félhomály, ami az egész fürdőt elönti, a dal, ami emlékei szerint most már legalább végtelenszer megismétlődött a fürdés – vagy inkább ázás – kezdete óta, Your complicated little blue soul és persze, hogy mindent olyan könnyen meg lehet unni. Mindent, ami a fürdőszoba ajtaján kívül van. Illetve azon az ajtón kívül, ami ezt a konkrét valóságot elválasztja attól a másiktól, amit másfél órával ezelőtt maga mögött hagyott, mert sok volt és unalmas és embertelen és élettel teli. Ezt a kisebb, zsebszerű világot, a maga furcsa megvilágításával, lebegésével és ismétlődő dalával valahogy még lehetett szeretni. – Hyross Ferenc  írja az Apokrif naplóját.

Kihúzta a dugót. Most elvileg örvénylik a víz, vagy nem, vagy ömlik, vagy csordogál, de az is lehet, hogy mint egységes, nyúlós test sikamlósan mászik lefelé a csatornában. Ilyesmiket gondolt. Nézte végtagjait, lebegtek a fürdővízben, vagy abban az áttetsző lényben, ami a kád vize mindig is volt, és most lassan le fog róla válni. Egyedül lesz és meztelen, az üveges csápok elengedik a nyakát, kioldódnak vállai körül, visszahúzódnak testüregeinek bejárataitól. Következő gondolata az volt, hogy az ember csodálatos. Nem csak a bőr alatti, betű-szerű érfurakodások vagy a folyton puffadó, ernyedő, apró gépek miatt, amik a hasat és az ágyékot is belakják és kitöltik, hanem amiért ennyi mindenre képesek. Ott az emberszabású félhomály, ami az egész fürdőt elönti, a dal, ami emlékei szerint most már legalább végtelenszer megismétlődött a fürdés – vagy inkább ázás – kezdete óta, Your complicated little blue soul és persze, hogy mindent olyan könnyen meg lehet unni. Mindent, ami a fürdőszoba ajtaján kívül van. Illetve azon az ajtón kívül, ami ezt a konkrét valóságot elválasztja attól a másiktól, amit másfél órával ezelőtt maga mögött hagyott, mert sok volt és unalmas és embertelen és élettel teli. Ezt a kisebb, zsebszerű világot, a maga furcsa megvilágításával, lebegésével és ismétlődő dalával valahogy még lehetett szeretni. És persze lehetetlennek tartotta, hogy megunja, persze nyilván azért mert szó szerint hallani lehetett, ahogy közeledik a vége. A lefolyó bugyogott, öklendezve nyelte a víz-test-masszát. Arra gondolt megpróbál még valamit, hátha sikerül. Testét összehúzta, nyakát berántotta, mint egy teknős, így mindene a vízfelszín alá került, eltávolodott a dal, a félhomály. Zseb a zsebben, gondolta. A legszerencsésebb most az lenne, ha a víz, úgy ahogy van, visszaengedé magába, befogadná a sikamlós test. És akkor mehetne vele tovább. Teste összenyomódna a szűk csövekben, lerakódások, penészes foltok dörgölődnének oldalához, szájába, szemébe. Aztán öblösebb csövek jönnének valószínűleg, széles csatornák. Talán tisztítóüzemek, bár elképzelése sem volt arról, hogy pontosan mi történhet odalenn. Gondolt arra is, hogy ez a víz, aminek mostantól kezdve már ő is része (és része is marad), kijut valahogy a szabadba, megemészti valahol valami jóféle földdarab, és felszippantja egy cserje, mert igazából ez a kádnyi víz egy egresfa lelke. Illetve most már ő is az. Vagy lehet, hogy a vándorlás következő állomásakor egy krematórium kislagozásának lesz részese. Persze, gondolta, korántsem biztos, hogy az olyan aprólékos munka, mint elvárják, persze korántsem biztos a bűnbocsánat. Aztán idővel, minden kísérlet ellenére visszatér a végtagjai súlya, mindene elnehezedik, mint halomba rakott, árboc-szerű ágak, ha nincs már se szél, se kád, se tenger, hogy dobálja, ölelje, össze-vissza törje.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: