Elfeledett bábeli tornyok

Tárlat: Anselm Kiefer – I Sette Palazzi Celesti, HangarBicocca, Milánó

1

Az elhagyatott gyárépületben kialakított holdbéli táját a Star Wars rendezői is megirigyelhetnék, az installáció azonban nem filmes díszlettervezők, hanem a neo-expresszionizmus képviselőjének, Anselm Kiefernek a munkája: a csarnok félhomályából furcsa tornyok emelkednek a magasba, a falakat hatalmas festmények terítik be. A kiállítás apropóját ezek a festmények adják, a hetvenedik születésnapját tavaly ünneplő művész öt festménnyel gazdagította az eredetileg 2004-ben elkészült I Sette Palazzi Celesti együttest. Az installáció szintézisnek tekinthető, hiszen Kiefer eddigi életművének több jellegzetes eleme összeér benne: a hatvanas évek gesztusfestészete, a hetvenes évek monumentális festményei, a nyolcvanas évek monoton ritmusa, függőleges építkezése, időtlen klasszicizmusa, valamint a kilencvenes évek nagy építészeti emlékek romjai közötti nyom- és jelkeresése.[i] Továbbá azért is tekinthető összegzésnek az együttes, mert elárulja, hogy a kulturális mítoszokkal és szimbólumokkal számot vető Kiefer sokkal inkább installátor, mint festő. Festményei csak a Gesamtkunstwerk részeiként hatásosak, magukban nem működnek.

 

I Sette Palazzi Celesti

 

Jóllehet a címben a „kastély” szó szerepel, az épületek inkább tornyokra hasonlítanak. Az áruszállításra használt konténerekből felépített kilencven tonnás vasbeton tornyok magassága tizennégy és tizennyolc méter között mozog. Érdekes a Kiefer-tornyok összecsengése Fausto Melotti a HangarBicocca bejárata előtt kerítésként magasodó La Sequenza munkájával (1971), amely inkább tűnik épületnek, mint szobornak. Közös vonás, hogy monumentalitásuk, keménységük (vasbeton, vas) ellenére egyik sem heroikus. A kifejezetten a HangarBicocca terébe tervezett I Sette Palazzi Celesti (2004) címét a 4–5. századi kabbalisztikus irat, a Sefer Hechalot (ספרות ההיכלות) után kapta, amelynek fő témája az Isten felé vezető szimbolikus út leírása. (A felfele, a jobbra törekvést Kiefer életművében több motívum, így a torony mellett a létra, az alkímia és a szivárvány is megjeleníti.)

Anselm Kiefer: Sefiroth, 2004, vasbeton, neon, 14 méter, HangarBicocca, Milánó.

Anselm Kiefer: Sefiroth, 2004, vasbeton, neon, 14 méter, HangarBicocca, Milánó, fotó: artibune.com

A könyvstósszal megkoronázott Sefiroth az első és a legalacsonyabb torony a maga tizennégy méterével. Az emeletekről tíz héber neonfelirat, a szférák nevei lógnak alá (Keter, Hokhmá, Biná, Heszed, Gevurá, Tiferet, Necáh, Hod, Jeszod, Malkúth). A Melancholia elnevezésű torony tetején egy poliéder látható, amely emlékeztet az Albrecht Dürer metszetén (1514) megörökített poliéderre,[ii] az építmény lábánál megszámozott, meteoritszerű kövek vannak elszórva. Az Ararat torony a Kis-Ázsiában található hegyről kapta a nevét, ahol a bibliai hagyomány szerint megfeneklett Noé bárkája. A torony tetején pihenő bárka egy stilizált ólomszerkezet, amely egyszerre a menedék és a pusztulás szimbóluma. A legimpozánsabb torony a Linee di Campo Magnetico, tizennyolc méter magas és jellegzetessége az ólom filmszalag, amely keresztül-kasul befonja. Ezután ikertornyok következnek, melyek az Örökkévaló a zsidó kultúrában kimondhatatlan négybetűs nevének két-két betűjét viselik pártázatként. A Torrei dei Quadri Cadenti tetején és tövében vaskeretbe foglalt átlátszatlan üveglapokat helyezett el a művész. Ahogy az ólom filmszalagon, úgy a homályos üveglapon sem hatol át a fény. A használhatatlan, tönkretett képek emlékeztetnek George Grosz kényszeresen lyukat alkotó festőjének műveire (The Painter of the Hole I, 1948, Washington, Hirshhorn Museum). A megsemmisített képek ugyanakkor utalhatnak az újra és újra felbukkanó képromboló mozgalmakra vagy pedig a nácik törekvésére, akik egy népcsoporttal együtt annak kultúráját is el akarták pusztítani.[iii] Érdekes, hogy a tornyok szintjei közé betuszkolt üres könyvek ebben az olvasatban szó szerint az újrakezdés alapját képezik, az épület szilárdságáért felelnek.

 

A festmények

 

Mivel a látogató besétálhat a tornyok közé, felfedezheti, hogy új viszony szövődik a két, önmagában is megálló installáció, a tornyok és a most Milánóba került képek között. (A régi installáció erre nem adott lehetőséget, hiszen a tornyokat csak távolról, egy körbefutó keskeny útról lehetett szemlélni.) A tornyok, akár elfeledett bábeli tornyok (az ember kudarcainak mementói) a festményeken is megjelenített térben, a senkiföldjén helyezkednek el. A művekre általában jellemző a horror vacui és az agorafóbia, hiszen nem látni az eget, a gyér fény pedig alig szűrődik át a borongós félhomályba. A nyomasztó terekről eszünkbe juthatnak Ország Lili időn kívüli, letűnt korok emlékeiről készült képei.

Anselm Kiefer: Jajpur, 2009, olaj, emulzió, akril, viasz, ólom, vászon, 660 × 760 cm

Anselm Kiefer: Jajpur, 2009, olaj, emulzió, akril, viasz, ólom, vászon, 660 × 760 cm

Anselm Kiefer: Cette obscure clarté qui tombe des étoiles, 2011, olaj, emulzió/emulsione, viasz, napraforgó mag, vászon, 610 × 760 cm

Anselm Kiefer: Cette obscure clarté qui tombe des étoiles, 2011, olaj, emulzió/emulsione, viasz, napraforgó mag, vászon, 610 × 760 cm

A Jajpur (2009) a festő indiai útjához kötődik. A fordított piramis felett lebegő konstellációk a NASA számozási rendszerét követik. Ugyanez a számozás szerepelt a Melancholia torony lábánál elszórt kövekre erősített kartondarabokon is. A Cette obscure clarté qui tombe des étoiles (2011) vásznain kihalt, sivatagos tájékot látunk, amelyet átszelnek a lezuhanó kiégett csillagok, a fekete napraforgó magok. A festmény textúrájának gazdagsága (ólom, homok, szalma, mag) ellentmondani látszik a megjelenített táj kopárságának. A kép címe oximoron, idézet Pierre Corneille Cidjéből (1636). A darabban Don Rodrigo az ellenséget várja miközben a festményen látható tengerparti fövenyhez hasonló tájat ír le: „…a part kihalt, homályos, a révnél senki sincs, némán nyugszik a város. Sehol egy moccanás, a megcsalt mór sereg nem kételkedhetik, hogy minket meglepett.[iv] Az Alchemie (2012) két vászonból álló diptichon, amely az előző képhez hasonlóan kihalt, terméketlen vidéket ábrázol. A két vásznat egy nagyméretű valódi mérleg kapcsolja össze, amelynek egyik serpenyőben só, a másikban napraforgó mag található: a terméketlenség és a termékenység jelképei. A mérleg jelölheti az alkimista kísérletek eszközét, másfelől utalhat az utolsó ítéletre, ahol az ember cselekedetei megmérettetnek. Az utolsó és egyben legnagyobb méretű festmény, a Die deutsche Heilslinie (2012–2013) a német eszmetörténet sajátos tablója. A fémszínű égboltot átívelő fakó szivárványba Kiefer a német történelem nagyjainak nevét karcolta bele. Az előtérben lent, a homokos parton Caspar David Friedrich zöld kabátos vándora áll félszegen zsebre tett kézzel (Vándor a ködtenger felett 1818, Hamburger Kunsthalle).[v] Ez az egyetlen munka a kiállításon, ahol az ember testi megjelenik. A tűnődő lassúságú kép szinte József Attilá-s, ugyanakkor a szivárvány biblikus mélysége pozitív vetületet ad neki.

Anselm Kiefer: Die deutsche Heilslinie, 2012–2013, olaj, emulzió, viasz, homok, vászon, 380 × 1100 cm

Anselm Kiefer: Die deutsche Heilslinie, 2012–2013, olaj, emulzió, viasz, homok, vászon, 380 × 1100 cm

Áthallásokkal és nosztalgiával átitatott művészet ez, amely az irónia filtere nélkül értelmezhetetlen. Anselm Kiefer már évtizedek óta ugyanazt sulykolja, szembenézést és önreflexiót sürget. Azonban úgy tűnik ezt könnyebb mondani, mint megtenni. A kiállító térben bolyongó látogató önkéntelenül megismétli a festmény homokos síkján álldogáló férfi mozdulatát a műanyag padozaton. Mondaná, hogy „a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem”, de csillagos eget nem látni, mert felhők takarják… vagy mert egyszerűen talán nincs is a felhők mögött semmi.

Farkas Mariann

Az installáció a HangarBicocca egyik állandó kiállítása.

(A második képet kivéve a fényképek a szerző felvételei.)

 

[i] Nigro Covre, Jolanda: L’Arte tedesca del novecento, Roma, Carocci, 1998, 185.

[ii] Alessandro Cane kiállításhoz írt kísérőfüzete, 2.

[iii] Alessandro Cane kiállításhoz írt kísérőfüzete, 3.

[iv] Corneille, Pierre: Cid, fordította: Nemes Nagy Ágnes.

[v] Olasz párdarabja Giovanni Fattori kemény kalapos férfija a tengerbe bukó tengernél (Tramonto sul mare, 1890 körül, Firenze, Palazzo Pitti).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: