Évjárat (7) – Az ünnep megoldóképlete

2015 végével ismét megkértük lapunk állandó szerzőit, hogy – teljes formai-tartalmi szabadsággal élve – a lehető legszubjektívabban nyilatkozzanak elmúlt és leendő évükről, mi volt számukra idén a legfontosabb, mire számítanak, mit remélnek a következő évtől. 2010-ben indult, nagy sikerű sorozatunkat újabb szövegekkel folytatjuk tehát. A beérkezett írásokat folyamatosan közzétesszük az Évjárat rovat keretében, az Apokrif Online felületén.

Nyerges Gábor Ádám írását közöljük.

Mert hogy az te vagy. Még jó, hogy akkor még nem voltál (legalábbis nekem), amikor összeírtam egy rövid, keménytáblás, bús verseskötetnyi szomorkodást a hiányáról. A hiányodról. És persze frászt jó, hanem tragikus. Semmi jó nincs abban, hogy eltelik egy negyedszázad úgy, hogy az ember fázik a tulajdon bőrében, egyedül van saját magában. És így persze nehezebb megértetni mindenki mással, családdal és barátokkal, hogy ők is az ünnep részei, hogy nélkülük nem is lehetne ünnep, de a legfontosabb hozzávaló még hiányzik. Te. Te hiányoztál mindig, már akkor is, amikor pár évig szinte szomszédok voltunk, egy utcányira laktunk egymástól és (persze) nem tudtunk róla. Azóta (persze) arra jutottunk, hogy statisztikailag szinte lehetetlen, hogy a szüleink nem szállítmányoztak el legalább egyszer egymás mellett minket, hogy nem akadt össze a tekintetünk, hogy nem már akkor, még az iskola megkezdése előtt kezdtük, minimum némi gyors szemezéssel, a flörtölést.

De a konstans ünnepérzésen belül is kell lennie valami még ünnepebbnek, különben azért elég egykedvű volna ez a parttalan boldogság, ha nem lennének benne afféle még geilebb boldogságszigetek. Ilyesféle minőségében lehet várni például egy olyan nyarat, amikor több időnk lesz egymásra, amikor (ha csak egy picit is, de) nyaralni tervezünk menni és nem utolsósorban, amikor mindkettőnknek sorsfordítónak szánt könyve jön ki, neked az első, nekem meg az eddig legjobbnak érzett, az a bizonyos (és mint ilyen, ugyancsak egy első) keménytáblás. Az a bizonyos ünneptelen, teszem hozzá annak a többségnek, akik nem tudják hirtelen, mire gondolok, azaz, nem ünneptelen, csak amelyik (mint rendre az eddigi versbeszédem) leginkább csak a hiány és az elfelejtés felől tud leírni valamit. És akkor egyéb örömökről, megálmodott, de valóraválthatónak sosem tűnő, saját könyvsorozat debütálásáról, az első általam szerkesztett verseskötet megjelenéséről, ami mindjárt egy legjobb baráté, és, ami ennél is fontosabb és vállalom is, szerintem egy remekbeszabott mű, vagy mondjuk életem első Szép Versek-szerepléséről (igen, az is fontos, naná, majd álszemérmesen tagadjam le, mintha nem vágytam volna rá évek óta) vagy könyvheti nagyszínpad-szereplésről, minden földi jóról már nem is szólva. Persze, normáliséknál a karácsony, a szülinapok és az évforduló az ünnep, nem az ilyen szakmai izék. De hát ez a szép, hogy nálunk azok is, meg a tetejébe ezek is, sőt akár (és ezt már talán túlcukrozás kiteregetni, persze nem mintha most kezdenénk), egy szimpla bevásárlás, egy koraesti, didergős séta, de még egy postai sorbanállás is az, de ezt majd még részletezem, ha menet közben el nem felejtem.

Szóval ilyenre volt megtervezve a nyár, szabályos giccsfelhővel közeledett, mint egy rózsaszirommal beszórt, komplett nászutas lakosztály. Aztán meggondolta magát (tudniillik a nyár) és úgy döntött, hogy átrendezi magát horrorfilmnek, amelynek szüzséjében egy négytagú család fokozatosan háromra csökken és csodával határos, hogy nem két főre. De persze a nyár ennél ravaszdibb szadista, hiszen ha a giccsfelhő helyett jön ez az újfajta élet – de nem helyette jött. Újfajtának sem volt teljesen újfajta, de azért tudta emelni a tétet: két külön kórházba szaladgálással és egyre közelebbi ismerkedéssel a halállal, immáron nem mint elvi lehetőséggel, hanem mint negatív főszereplővel, aki a magyar kórtermeknek még nem kritikus osztályain is olyan flegma könnyedséggel, olyan pimasz egyértelműséggel lófrál fel s alá, hogy ezért, írasson már le egyszer, vállalom, annyi hatalmon lévő politikus érdemelne szép és lassú kínhalált, hogy egy nagyobbfajta stadionnyi tömegsír sem volna elég a tárolásukhoz (nem is kéne semmi különösebb kínzatás, körömletépkedés vagy karóba húzás, szimplán elég volna, ha őket kezelné a halálba az – nevezzük így – I Kórház lényegében idősek elsorvasztására és, megfelelő hálapénzadagokért őket, kár, hogy ez már túl későn derült ki, lényegében lassan, sejtről sejtre likvidálni törekvő csapata). A lényeg, hogy ami eredetileg nyárra lett tervezve, ezt a (legalábbis leírva vagy elmesélve) már-már giccsszerű idillt és boldogságot, hogy szinte a szemedből is ez csordul ki, mindezt ilyen körülményekkel kell elvegyíteni. Hogy ez így együtt a nyár, ez történik, nem behelyettesítve, hanem kiegészítve, mint folyton fals hegedűszólam, állandó kizökkentésként kísérve a boldogságot. Hogy az ember bemegy a kórházba, bár még nem tudja, de utoljára búcsút venni, miközben (nem túloz a retorika most sem) a szenvedésbe beletébolyult öregasszonyok üvöltenek szomszéd kórtermekből (persze, hogy nem jövő, ki tudja, mióta nem jövő – mert hogy aki jönne, már elüldözték innen a stadionnyi helyre valók) orvosért és nővérért, s semmihez sem hasonlítható hangjukba eszelős magyarnótasikoltás keveredik, valakitől, aki már megunhatta, hogy nem cserélnek rajta pelenkát, s aki, még mikor tanulhatta ezt az egyébként szerelmes nótát (a szövegét szerencsére már elfelejtettem), bízvást nem képzelte volna, hogy azért fizet tébét, hogy negyven fokos kánikulában a saját szarában pácolják, majd szárítsák és éheztessék ki, lényegében süssék is meg, ropogósra. Szóval utoljára búcsút vesz „az ember”, a prózai én, aki történetesen én vagyok, nagy nehezen ezúttal is bőgés és hányás nélkül ér ki a kórházból, meg sem tép senki szembejövő fehérköpenyest, nem is szédül nagyon, bár inni órák óta nem volt ideje és a beton szabályosan tükörtojássá süti a talpát. Hazatelefonál, de nem nagyon van hangja, otthonról meg egy másik elcsukló, hangtalan hang hazahívja

itt direkt nincs írásjel, mert sem a mondatnak, sem a jelenetnek sincs pont itt vége

mert eközben este már veled van, már hogy még mindig ugyanaz, és közben mégsem pont ugyanaz az ember (még mindig én), aki most az egyik legjobb barátja könyvbemutatóján van, hetek óta először viszontlát egy másik legjobb barátot, ül melletted, szorongatja a kezed, félig fel sem fogja, mit hall, egy kis meghitt, randizásra is használatos lugasban, időről időre oldalra pillant, hogy most tényleg és biztosan az a nyár van-e pár percig, a boldog nyár, nem a szorongós és hamarosan gyászolós, és mikor rád potyogna a szokásosnál hűvösebb nyári eső, úgy húzódik a székével, hogy felfoghassa előled a hátával, mert ha épp nincs lehetőség férfiasabb és lovagiasabb virtusra, mondjuk sárkányok lekardozására, úgy véli, ez is megteszi. És este, elváláskor a busz majd odacsukja a fejeteket, mikor még utolsó utáni puszit kapnál vagy adnál, és ez a kis tőled megrészegült kamasz, bohó szerelmesed (továbbra is: én) hazafelé úgy jön, mint akinek, lám, mégis volt, azaz, épp most van, pótlólag a kamaszkora, mint egy problémátlan ember, aki nem nyomja tulajdon súlyánál sokkal többel a még mindig langyos járdát, mert nem cipel magával más gondolatot, csak, csakis kizárólag téged.

Másnap utaztok először nyaralni, mármint először együtt nyaralni – és először ténylegesen nyáron, mindössze egyetlen lélegzetvételnyi napot, afféle zsebbe elrakható és a másik nyáron, a szorongósban és rettegősben titokban elővehető, szíverősítőként használható, zárvánnyi boldogságmuníció gyanánt, mert úgy alakult az év, hogy akkor csak ennyi jutott. Ennyi jutott volna.

Aztán megcsörren a telefon és már csak háromtagú a család. Az ember (úgy tűnik, ez is én) épp fröccs és cigi közben van, épp nyár közben van, épp Duna-part közben van, épp a szerelme stírölése közben van, a jelenetek és a műfaji határok romantikus vígjáték és nyomasztó pszichodráma közt már megint groteszkül összemosódnak, mint akkor már lassan két hónapja minden nap, minden óra minden percében. De nem ez a lényeg, mármint ez persze az, de erről nem tudok, nem is akarok írni, most sem azt teszem, csak körülírok, méghozzá egy másik lényeges dolog rögzítése miatt.

Feljegyzendő ugyanis, hogy az a nő, aki aznap hazavitt egy kóválygó, hirtelen, mint lefagyó számítógép, bezárult, megkukult, síró és kába, rettegő embert, akiből, mintha hirtelen, körömcsipesszel tépték volna ki a személyiséget, aki így tehát csak egy emberforma, üres zsák volt épp – az a nő, aki addig is már rég kettő helyett volt ember, mert üzemi hőfokon tartotta azt a másikat, míg az hazaér, hogy képes legyen otthon legalább egy vagy két szót szólni a lakásba belépve, ez a nő vagy te.

Ez a nő, akivel ünnep a zöldségek közt válogatni nem olyan plöttyedt darabot, akivel ünnep a fogmosás és ünnep, amit épp most teszünk (helyesírási kérdések megvitatása), de akivel az unalom és a veszekedés is ünnep, mert hogy az egész, kibaszott élet az, a maga ilyenségében. Kibaszottságában.

Nem tudom, közelebb jutottunk-e bármiféle megoldóképlethez. Szerintem hülye a cím, de nem volt mit tenni, te választottad, én csak (egy év késéssel) loptam. Szóval nem tudom, ez egy megoldóképlet-e, de nem is számít, hiszen másnak nyilván nem az, nem általánosan alkalmazható és vénykötelesen kiváltható – neked meg úgysem kell mondanom vagy leírnom, mi a kénköves lófasz az az ünnep. Mert hogy az te vagy. Mármint nem a kénköves. Hanem az ünnep.

Nyerges Gábor Ádám

(kapcsolódó szövegek:

2015:

Évjárat (1) – Félelem és reszketés az üvegházban

Évjárat (2) – Azóta

Évjárat (3) – Színházkritika-sablon 2016

Évjárat (4) – Ha a vesztes nem te

Évjárat (5) – Megállíthatatlanul

Évjárat (6) – Három lépéssel hátrébb

*

2014:

Évjárat (1) – Ideje annak

Évjárat (2) – Szőkeév

Évjárat (3) – Mindennapi

Évjárat (4) – GYIK

Évjárat (5) – Hogy elérjek a napsütötte sávig

Évjárat (6) – Joe Cocker Feelin’ Alright című számának ferencvárosi átdolgozása

Évjárat (7) – A zárvány megoldóképlete

Évjárat (8) – Fekete humor

*

2013:

Évjárat (1) – Kagylót gyűjteni

Évjárat (2) – Nincs mit tenni

Évjárat (3) – “Annyi bátorságom sincs, hogy a halált szeressem”

Évjárat (4) – Rideg napok

Évjárat (5) – Temetések éve

Évjárat (6) – Műsorzárás

Évjárat (7) – „Most negyvenhárom éves fővel egészségben nekikezdek, / Remélve, hogy nem hagyom abba holtig”

Évjárat (8) – Járvány

Évjárat (9) – Bárhova, csak a **nosba ne!

Évjárat (10) – Énkép

*

2012:

Évjárat (1) – „A vágyott szám 2 (…)”

Évjárat (2) – Gondolatok az Ottlik-évben

Évjárat (3) – Messze még az éjszaka

Évjárat (4) – Idén nem voltam a Balatonnál

Évjárat (5) – Horror vacui

Évjárat (6) – Egy tál év

Évjárat (7) – Drága ’12, a számlát, kérem!

Évjárat (8) – Poros barázdák

Évjárat (9) – Ten years after

Évjárat (10) – Öreghalászésatenger, kiegyensúly, fuck

Évjárat (11) – haza

Évjárat (12) – Szabályos szilveszteri bölcsességgyűjtemény a százesztendős íróember füveskönyvéből

*

2011:

Évjárat (1.) – Közép-dunántúli Hobo Blues

Évjárat (2.) – Életvitel

Évjárat (3.) – Önmagam ellen

Évjárat (4.) – Lejáró

Évjárat (5.) – Lepereg

Évjárat (6.) – Halogatott szükségszerűség

Évjárat (7.) – pókból lettünk

Évjárat (8.) – Mintha hiányod lenne napom rendje

Évjárat (9.) – KÍNOK ÉVE – NAPLÓBA GÖNGYÖLT JAJGATÁSOK

Évjárat (10.) – Eljátszani a gondolattal, hogy

Évjárat (11.) – “Neal Cassadyre gondolok”

Évjárat (12.) – Mint céllövöldében zárás

Évjárat (13.) – Ingerküszöb

Évjárat (14.) – Kampós

Évjárat (15.) – Évjárat

*

2010:

Évjárat (1.) – Mi van a flaskámban?

Évjárat (2.) – Code is poetry

Évjárat (3.) – Január kilencedike

Évjárat (4.) – A meglepetések éve

Évjárat (5.) – Fogadjunk?

Évjárat (6.) – magamidézés

Évjárat (7.) – Nem azé…

Évjárat (8.) – Fencsák és az évértékelés

Évjárat (9.) – Meg akarom mondani

Évjárat (10.) – Doktor Óz

Évjárat (11.) – Tzolkin)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: