Feketemosó: A tornyok erdejében

feketemoso-kisebbA Képtelen, alias Pricky, aki Mynes mellett lépkedett az állat hátán elterülő ősi tájon, zavartan tekintgetett egykori mesterére. Amint teleszkópjával észlelte, hogy a rakéta sikeres volt, segédjével nyomban a helyszínre sietett, s a sün oldalában találkoztak össze az őrült tudós vezette másik csapattal. Roger olyan fesztelenül sétált a tüskeerdőben, mintha valami tengerparti nyaralókomplexum strandjára igyekeznének. – Kerber Balázs írja az Apokrif naplóját.

Az utolsó csapás

Az ég összeszűkült majd kitágult, a csillagok semmivé foszlottak, aztán ragyogni kezdtek. Emlékek serege tört elő, mintha egy színes matrac mintái keltek volna életre. A horizont egyszer a semmi vonalának tűnt, önmagába visszagörbülő sávnak, másszor tágas úti célnak, pezsgő hullámok birodalmának. Elveszni a képekben, elveszíteni a történeteket. Ki járt már egy óriási hangyászsün tüskéi között? Idegen paloták, futurisztikus házak, adóállomások? Egyszer Zenóban jutott eszébe a Képtelennek, hogy a gyakran lustán telő vagy siető órák, a vibráló plakátok végül elhozzák majd a napok végét, és akkor valóban mindenből egy keskeny vonal lesz, szorítás a szájban. „Akár a Város is lehetne!” – gondolta Swaprock, amint evickéltek az alvó állat hátán, a felhőkarcolónyi tüskék között. „Bár ennél még talán az is rendezettebb.” Egy régi kultúra építményei, valami jóshely? Őskori tigris fogai? „Emberek!” – villant be a Képtelennek, és visszaemlékezett a mesékre azokról a viszolyogtató emlősökről, akik egykor uralták a Földet. Őrület, Pricky! Írd meg egy könyvben! „Micsoda este!” – gondolta a cincér, majd hirtelen gyakorlatias lett. „Vajon így, a tüskékkel együtt több pénz jár a melóért?”
– Nem lehetett volna mindjárt a fejénél felmászni? Vagy az nem annyira romantikus? – érdeklődött idegesen a cincér társa.
„Talán még ma otthon alhatok!” – biztatta magát Ruggarth.
– Biztonsági okokból döntöttem így. – vigyorgott Roger kissé lenézően. – Higgye el, jobb ez a kis kerülő az örök sötétségnél, már, ha érti, mire célzok.
– Jól hallottam, hogy a biztonság szót használta?
A Képtelen, alias Pricky, aki Mynes mellett lépkedett az állat hátán elterülő ősi tájon, zavartan tekintgetett egykori mesterére. Amint teleszkópjával észlelte, hogy a rakéta sikeres volt, segédjével nyomban a helyszínre sietett, s a sün oldalában találkoztak össze az őrült tudós vezette másik csapattal. Roger olyan fesztelenül sétált a tüskeerdőben, mintha valami tengerparti nyaralókomplexum strandjára igyekeznének.
– Be kell vallanom, Pricky – fordult hirtelen tanítványához – egészen megleptél a felkészültségeddel. Azt hiszem, új ember lett belőlem. Ha hazavittük a picimet, visszavonulok a laboratóriumomba, és nagyon sokat fogok dolgozni.
– De hiszen eddig sem csinált mást. – szólt sötéten Swaprock.
– Ez azt jelenti, hogy hasznos gépeket tervez majd az egész rovartársadalom javára? – kérdezte a cincér, mint egy lelkes újságíró, és lendületes csápjaival mintha jegyzetelt volna egy képzelt papírra.
– Dehogyis, újabb szörnyeket tervezek! – kiáltotta diadalmasan a tudós, és remekül szórakozott a saját poénján.
– Csak tartsa őket a járataikban. Akkor azt csinál, amit akar. – mondta a Képtelen higgadtan.
– Na, Pricky! Igazán nem akarod látni őket? Pedig neked is szántam szerepet a munkában.
– Eleségként? – kérdezte „Pricky” helyett Swaprock.
– Igazán nem tudom, mit vannak úgy oda egy kis inváziótól. Szerintem épp elég zsúfoltak a városok. Csak egy kis ritkításról lenne szó. Azt hiszem, ez a helyes kifejezés.
– Nem gondolja, hogy jobb lenne egy kicsit kimennie azokba a városokba, és találkoznia néhány rovarral? Lehet, hogy barátibb érzelmeket táplálna a lakosság iránt. – javasolta a Képtelen.
– Ó, de hiszen mi már rengetegszer találkoztunk, Pricky! Emlékszel a számtanfeladataimra?
– Közeledünk a fejrészhez! – szakította félbe őket Ruggarth.
– Való igaz. – Roger, mindenki meglepetésére, most egy kissé komolyabb lett. – Fogják ezt a spray-t, és jól fújják be magukat! Ez elnyomja a rovarszagot. Én a magam részéről egy jóval hatásosabb tablettát szedtem be, úgyhogy a picim még csak gyanakodni se fog rám.
– Maga szemét! – fakadt ki Swaprock. – Persze, nekünk csak egy nyomorult dezodort ad, miközben maga már rég szagtalanította magát! Így minket ki fog nyírni ez a vadállat, míg maga vígan elsétál. Ezzel eltüntet mindenkit, aki tudta, hogy az egészet maga csinálta! Aztán csak annyit kell tennie, hogy újra megindítja az állatot. Végig hazudott nekünk!
– Nem is rossz. – csillant fel Roger szeme. – Lehet, hogy mégiscsak magát veszem fel munkatársnak. De attól tartok, túl sokan tudják már, hogy én állok a dolog mögött. A spray egyébként bőven elég lesz maguknak, mert az állat fejéhez csak én fogok odamenni. Elirányítom az alagútig. Ha nem jönnek közelebb, semmi bajuk nem eshet. Maradjanak itt. – ezzel odadobta a csapatnak a flakont, majd eltűnt az utolsó, ritkásabb tüskebozót mögött.
Néhány perccel később hőseink csak annyit éreztek, hogy mozogni kezd alattuk a talaj. A sün felébredt, és megindult az esti tájon, velük együtt.

******
– Na, mit mondtam? – huppant le az alagút nyirkos padlójára Roger. – Megint alszik az én drágám, és maguk épen és erősen itt állnak.
– Akkor mindenki megmenekült? – ujjongott a cincér.
– Ja. – morogta Roger kissé rosszkedvűen.
– Akkor épp itt az ideje hazamenni. – könnyebbült meg Ruggarth.
Elindultak kifelé a két kilométeres, barátságtalan járatból.
– Mi lenne, ha visszamenne Zenóra tanítani? – kockáztatta meg a kérdést a Képtelen, és Roger szemébe nézett.
– Semmi. – felelte az őrült tudós. – Épp ez a probléma.
– Tanítani?! – hördült fel a cincér. – Több ezer rovar halt meg így is miatta!
– Látod, Pricky? A hálás utókor. – Roger fanyarul rágyújtott egy szivarra.
– Sokat tehetne a rovarságért. – ismerte el a cincér. – De egyes dolgok mellett nem lehet csak úgy elmenni.
– Nem. Nem bizony.
Megdermedtek. Még Roger is. Az egyre közeledő kijárat felől ismerős hangot hallottak. Egy szemüveg villant, akár a napkerék. Az Asszisztens Úr körvonalai rajzolódtak ki, és még valakiké, mert nem volt egyedül.
– Letartóztatom, Mr. Roger. – szólt ismét a szőke hajú bogár. – Fiúk, bilincset a csápjaira!
Két ügynöktársa ekkor Rogerre ugrott, és leteperték a földre.
– De… de… – Ruggarth úgy érezte, muszáj közbeszólnia. – Épp most készült… izé… jó útra térni.
– Köszönöm az értékes felvilágosítást, kolléga úr. – mondta a bogár gúnyosan mosolyogva. – Talán ez enyhítő körülmény lesz. Bár – itt a riadtan vergődő tudósra pillantott – ezt azért mégsem hiszem. Na, hozzák csak, fiúk! Maguk pedig – ekkor a csapathoz fordult ‒ jobb, ha eltakarodnak innen, mert berobbantjuk az alagutat. A bestiának vége egyszer s mindenkorra!
Mielőtt hőseink felocsúdtak volna, az Asszisztens Úr és ügynökei Rogerrel együtt eltűntek. Odakint a csillagok szokatlanul erősen világítottak, és mintha reszketett volna a levegő. Holnapra eltűnik majd a félelem, és talán valaki felszedegeti a szétszórt újságpapírokat. A vonatok ismét járni fognak, és a rendőrség… hosszas mozdulatlanság után Swaprock Ruggarthra nézett. Nem mondott semmit, de a másik értette, mire gondol. Nem biztos, hogy a szőke bogárral jobban járnak, mint a hangyászsünnel.

Vége!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: