Feketemosó: Volán

feketemoso-kisebbMa kedd van, holnap szerda, fakad ki egy kefebajszú férfi. Feláll, fizet és megkérdezi a pultost, hogyha elhagyná a feleségét, elkísérné-e a Balatonra. A nagymellű meg csak kacarászik, majd hátat fordít neki, te postás vagy, mondja. – Juhász Tibor írja az Apokrif naplóját.

Én az emberiség söpredékének tartom a politikusokat, hangoztatja egy nagybajuszú, spicces férfi, én a cigányokat is odasorolom, emeli fel mutatóujját egy sovány, beteges képű alak. A feléjük induló öreg romának két fröccsöt kell fizetnem, hogy ne balhézzon, hiszen nekem a lehető legnagyobb csöndre van szükségem. Felhajtja mindkettőt, majd kifelé menet felém köp, ha csöndet akarok, takarodjak kifelé a temetőbe. Még nem vagyok elég ittas ahhoz, hogy érdemben válaszoljak neki, ezért inkább rendelek, mire a nagymellű kiszolgálónő a pohárral együtt egy hamutartót is elém rak, azt mondja, tizennyolc óra után lehet, ilyenkor már úgysem jön ide olyan. Megköszönöm neki, megiszom és rágyújtok. A pultnál sofőrök beszélgetnek, időnként végigtekintenek az egybegyűlteken, majd rendelnek egy újabb kört. Az egyikőjük felismer, felénk jár, ma ő fogja vinni a falunkba induló utolsó járatot, húgom gyermeke felől érdeklődik, hogy fizet-e az apja gyerektartást. Én csak a fejemet rázom, akkor meghívlak egyre, bokszol a vállamba játékosan, és ő is ingatja a fejét.

Idővel lekopnak a harsányabbak, s csak az elmélyült, szakavatott ivók maradnak a Volánban. Munkások, melegedő hajléktalanok, alibin gondolkodó családapák ülnek az asztaloknál, a legtöbben úgy tesznek, mintha újságot olvasnának, de senkinek sem mozog a szeme. Kinéznek maguk előtt egy pontot, és azt addig bűvölik, míg teljesen megszűnik a ponton kívüli világ. Csak a sofőrök beszélgetnek.

Ma kedd van, holnap szerda, fakad ki egy kefebajszú férfi. Feláll, fizet és megkérdezi a pultost, hogyha elhagyná a feleségét, elkísérné-e a Balatonra. A nagymellű meg csak kacarászik, majd hátat fordít neki, te postás vagy, mondja. A férfi nem lesz dühös. Inkább fáradtnak tűnik, valószínűleg nem is figyelt a nő válaszára, igaz, ha hallotta volna, akkor sem lenne ideges. Tudja ő, hogy mit csinál, hiszen ezért ül itt. Ez a tudás teszi őt azzá, ami. Ha boldog lenne, akkor a többiekhez hasonlóan loholna a perceken belül induló járatához, ha pedig boldogtalan, akkor nem barackot, hanem keserűt inna, mint a suttyomban betérő köztisztviselők, akik csak azért jönnek, hogy az ital íze visszagörbítse szabályozott arcvonásaikat. Nem, a postás ki van békülve saját jelentéktelenségével, dehogy vinné ezt a nőt a Balatonra! Ha elválna, akkor is csak annyi pénz lötyögne a farzsebében, amiből kitelik egy jegy Bátonyterenyéig. Még percekig áll a pultnál, élvezi, hogy nem létezik.

Tudom, hogy a sofőr ingyen fog hazavinni, ezért a buszjegyre félretett apróból kérek egy szilvát. Nem számoltam, de már biztosan túl vagyok a tízediken, mert egészen finom, nem karmolja nyelőcsövemet, a gyomrom sem mozdul, csak a szék kezd billegni egy kicsit. Az italok mögötti tükörben szembenézek magammal, és elégedetten nyugtázom, hogy sikerült annyi erőt gyűjtenem, hogy hazamenjek. A nagymellű aggódik, azt mondja, ő fizeti a taxit, csak ne szerencsétlenkedjek az út közepén. Tudom, hogyan kell ezt csinálni, akadékoskodok egy kicsit, majd fokozatosan beleegyezek. Mert, bár vagyok olyan idős, mint a postás, de mégsem lett belőlem sofőr.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: