A 2015-ös Apokrif Könyvek-pályázat győztes kézirata (eredményhirdetés)

A tavaly első ízben kiírt, két fordulós Apokrif Könyvek-pályázaton (a kiírás szabályai értelmében) az Apokrif és a Fiatal Írók Szövetsége idén egyetlen győztest hirdet. A zsűri által a 2015-ös pályázat keretében kiválasztott kézirat megjelentetését (sikeres NKA-pályázás esetén), valamint szerkesztését, gondozását, promócióját és nyomdai előkészítését a felek közösen vállalják, a könyv megjelenése a 2016-os év során várható.

A 2015-ös győztes pályamunka:

Stolcz Ádám Becsapódás munkacímű verseskötete.

Minden pályázónak köszönjük a részvételt és gratulálunk.

A szerzőről bővebben:

Stolcz Ádám

stolcz1989-ben született, Győrben, jelenleg Franciaországban él, az Université Paris Ouest Nanterre La Défense mestarszakos jogászhallgatója. 2007-2010-ig az ELTE BTK magyar alapszakos BA-hallgatója. Egyetemi tanulmányait Kínában, a University of Wuhan, majd Franciaországban, az Université Jean Moulin Lyon 3 és az Université Paris Ouest Nanterre La Défense hallgatójaként folytatta. Az Apokrif indulásától kezdve a folyóirat rendszeres szerzője. Hat verssel szerepel a 2009-ben, a Napkút kiadó gondozásában megjelent Beszámított veszteség című antológiában. Az Apokrif nyomtatott és online változatai mellett publikált a 2000, a Képírás, a Győri Műhely, az Opus és az Új Forrás folyóiratokban is. Angol, francia, kínai és észt nyelven is beszél, Tekken című versciklusából 2009-ben készült egyedi, zenés-verses hanganyag Nyerges Gábor Ádám zenéjével.

(művei az Apokrif Online-on)

Becsapódás könyvelőzetes:

A Beszámított veszteség antológia 2009-es promóciós videójában:

Tekken (2009):

Az Apokrif 2014-es Retro-estjének egyik fellépőjeként:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: