Feketemosó: 6X100 szó Budapestről

feketemoso-kisebbA Király utca, a Klauzál, a tűzfalak közé szorult átmeneti csönd, az éjszakára bezárt parkok, az éjfélkor kutyát sétáltatók, a szag, a város sárga szaga, az örökké lecsavart lámpák, a kandeláberek, az elnagyolt kapualjak, az elvétett szerelmek, a ránk boruló bérházak, a hosszan berregő villamos, a Duna szürkéskék szaga, meg az egyenburkolat; Pest, a szó ódon íze, a régi, a régi Pest, a századelő Pestje, ahogyan talán soha nem is létezett, a Klauzál, a Fővám, a kiskörút-nagykörút, a céltalan, részeg kiáltás, de az igazi Pest néma, az igazi Pest a tompa moraj, a ködben megült visszhang – estére készül csak el. – Mizsur Dániel írja az Apokrif naplóját.

Szokásos koraesti sétájának útvonalát követve érkezik a bérházak fogságából a rakpartra némi friss levegőért. Pontosan kiszámolt útvonal: az évek rutinja és a szervezet szorítása, hiszen Pestet csak a Duna mellékszelében lehet elviselni, tudva, hogy valahol ez a végeláthatatlan labirintus mégiscsak véget ér. Nála éppen a rakpart a nyugvópont, ez a hosszanti, szeles folyosó. A séta innentől célját veszíti, menetrendszerűen támadnak ilyenkor a gondolatok, gondolatai a városról, az életéről, mert egy idő után a város, amelyben él, és az élet, amelyet él, abban a furcsa kérdésben fonódnak össze, hogy ez a város e hosszú idő után vajon még mindig őt szolgálja-e.

*

A Vár meredek, macskaköves kaptatói, a Szabadság híd ódonzöld szegecsei, a Liszt Ferenc tér késő ősszel, az eget kitakaró egyenbérházak átláthatatlan rendszere, a körfolyosók, gangok koraesti csöndje, visszafogott, sárgás-aranyozott esti fény, a soha ki-nem-irtható patina, a Duna mint két város szürkéskék határa, és mindaz, amit ellop bölcsen és szótlanul ebből a sokszor megcsalt városból, a Margit-sziget fekete árnyéka éjjel, az Erzsébet híd modern méltósága, a menedékkérők, és az újrahasznosított pincék dohos illata, a négyeshatos, Pest, a dekadens labirintus, a meggondolatlan testvér, itt nincs levegő, de nem zavar, Buda, a felelős, de gőgős báty, a város, amelyet nem illik elcserélni: Budapest –

*

Van egy pont, ahonnan a Duna-hidak látványa egyetlen híd tarka képévé illeszthetők össze. Van egy pont, ahonnan Budapest európai város, európai emberekkel. Van egy pont, ahonnan Budapest a hátát mutatja felénk, mert mi oda szöktünk előle – de ez nem zavarja őt. Van egy pont, ahonnan úgy tűnik, Budapestnek nem lehet vége. És van egy pont, ahol vége van, de ott vége van másnak is. Van egy pont, ahonnan úgy tűnhet, Budapest épp annyira fáradt, amennyire te. Van egy pontja a városnak, ahonnan Budapest: tetszhalott. És van egy pontja a városnak, ahol tudni: Budapest, ha jobban nézed, talán nem is létezik.

*

A Király utca, a Klauzál, a tűzfalak közé szorult átmeneti csönd, az éjszakára bezárt parkok, az éjfélkor kutyát sétáltatók, a szag, a város sárga szaga, az örökké lecsavart lámpák, a kandeláberek, az elnagyolt kapualjak, az elvétett szerelmek, a ránk boruló bérházak, a hosszan berregő villamos, a Duna szürkéskék szaga, meg az egyenburkolat; Pest, a szó ódon íze, a régi, a régi Pest, a századelő Pestje, ahogyan talán soha nem is létezett, a Klauzál, a Fővám, a kiskörút-nagykörút, a céltalan, részeg kiáltás, de az igazi Pest néma, az igazi Pest a tompa moraj, a ködben megült visszhang – estére készül csak el.

*

Még két emelet, amíg ideér, addig van időm elképzelni, hogy hetven évvel ezelőtt itt egy cipész dolgozott. Mellette teavaj és ágytoll kapható. Legalábbis a cégér szerint, amit most odaképzelek, mert most tele van a Király utca cégérekkel, szinte egymást takarják el – tudtad, hogy ez a legpestibb utca? Biztos a cégérek, meg a kofák miatt. Persze most még nem az, majd csak ha meghal, utána. Most még csak Király, aztán majd határ is lesz, de akkor nem volt Király. Majd Majakovszkij. De akkor már villamos sem lesz. Most, ahogy várom a liftet, megint Király, arany péntek, arany szombat, arany hét. Vérvonal.

*

Még nem döntöttük el, hogy az éjszakához tartozunk-e még, vagy a reggel felől kéne éreznünk már valami fenyegetés-félét, de egy biztos – látszik, hogy hajnalodni fog, ami azt jelenti, hogy már hajnalodik is, mert ugyan mi másnak lehetne a jele az, hogy az ég aljáról felkaparták már a sötétet, hosszú évek óta azon dolgoznak, hogy soha ne fejezhessünk be semmit, mert az éjszaka sem távozik, csak lapít és iszkol, és nincs átmenet, hogy itt most már más az évszak és magyar a fű, pedig Pestre hazatérni, az egy jól irányzott vérlöket a mellkas közepébe, egy óra visszaállítása, egy helyére került mondat.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: