A végletekig artikulált (színházkritika)

Bánk bán, rendező: Urbán András, Újvidéki Színház, 2014. 11. 25. 

Az előadás első és második jelenete közti váltás előre jelez és megalapoz két magatartást, amik a darab során végig váltogatják egymást. A kezdő jelenet egy népdal eléneklése, amelynek a szövege nagyjából körvonalazza azokat a témákat, amiket az előadásban elhangzó további népdalok, himnuszok is tematizálni fognak. Az üres tér, a kifejezéstelen arc, a mozgás hiánya a nosztalgia és a rusztikus giccs határáig is elvihetné ezt a jelenetet, mégis megmarad a jelentől távol eső értékekre való emlékezés szimbolikus, szinte szakrális kategóriájában: „anyád nyelvén imádkozni”. Ezt követően a magyar honfoglalás története jelenik meg, a szarvas szerepében ugyanaz a színész, akihez percekkel előbb ellentétes értékeket társítottunk, hörögve, feldagadt bokával rohangál a színpadon, hogy „ezeknek a magyaroknak nem mindegy, hogy jobbra vagy balra?”; Hunor és Magor szerepében pedig két pantonimszerű és erősen komikusnak szánt alak kergeti a szarvast. A két egymást követő jelenet között tehát erős értékellentét feszül, az utóbbi mintha feloldaná az előző komolyságát, visszavonná és hiteltelenítené is egyszerre a színpadon és a nézőtéren létrejövő – a patetikushoz közelálló – nemzeti és egyéb identitáshoz kapcsolódó kérdéseket.

Talán erőltetett a tragikum és a komikum kategóriáit emlegetni Urbán előadásával kapcsolatban, de a feszegetett témák, a színházi nyelv, a színészi játék és ezek meg-megszakítása mintha megkövetelné, hogy élesen elkülönüljenek ezek a fogalmak. Tehát az ürügyül szolgáló Bánk bán dráma az idegen nemzet által uralt másik nemzet helyzetét tematizálja, a fő téma: a Szerbiában – vagy máshol – élő magyar kisebbség-identitással kapcsolatban felmerülő kérdések és ezekre a kérdésekre adott lehetséges válaszok – mi a haza.

Urbán rendezői módszeréhez hozzátartozik, hogy ún. házi feladatokat ad fel a próbafolyamat alatt, ennek az előadásnak az esetében a szerb társulat tagjainak az előbb említett témára kellett etűd-variációkat hozniuk. Az előadás tragikus síkjának tehát a dráma szövegéhez és történetéhez kapcsolódó jeleneteket és az azokat uraló hangulatot nevezhetnénk, míg a saját jelenetek inkább a komikushoz közelítenek. Ez az elválasztás viszont nem pontos, sőt a nemzeti identitással kapcsolatban megfogalmazott kérdések sem koherensek, az egészet áthatja a zavar, és a mondanivaló, a szembesítés és a kérdésfeltevés erőltetett szándéka.

A drámát ismerjük: II. Endrét, a magyarok királyát távollétében Bánk bán helyettesíti, aki országjáró körúton van; Ottó, Gertrudis öccse el akarja csábítani Bánk feleségét, Melindát, amiben Biberach segíti; Petur hívására Bánk visszajön, és egyszerre szembesül a királynő ellen irányuló politikai összeesküvéssel, illetve a felesége és Ottó közötti „üggyel”. A helyzet elmérgesedik: Tiborc fogalmazza meg a magyarok haragját a szegénység miatt, amiért az idegen uralmat okolják; Ottó megöli Biberachot, és elmenekül; Bánk a számonkérésen feldühödve megöli Gertrudist; Ottó emberei Melindára gyújtják Bánk házát; hazajön Endre, Bánk bevallja neki a gyilkosságot, a király pedig végül büntetlenül elengedi.

Az előadás többé-kevésbé ragaszkodik a dráma szerkezetéhez, a saját jelenetek közbeékelése nem töri meg a drámabeli történet előrehaladását. A klasszikus szöveg mintha elég erős volna ahhoz, hogy önmagában hatásos legyen. Ezekben a jelenetekben a színészek gesztusvilága szimbolikus és feszes. A végletekig artikulált beszédre, vagy inkább szövegmondásra pedig az árnyalás hiánya, a – helyenként indokolatlan – ordibálás, és az abban az értelemben vett túljátszás jellemző, amely csak az egyes szereplők egyes hangulatait hangsúlyozza, és azokat is kizárólagosan. Mintha a Bánk bán dráma klasszikus mivolta, színpadra állítása és a puszta szöveg performálása önmagában egy manifesztum volna valami ellen. A Petur házában történő összeesküvés-gyűlés jelenetben például minden színész Anonymous-maszkot visel és a közönség között ül, Petur egy pulpitusról szítja a magyarokat – a közönséget? – az idegen uralom ellen, mindenki  orbibál, a szereplők idegesen járkálnak fel-alá a nézőtér sorai között. Ezen a jeleneten több dolog is számon kérhető, a legfontosabb talán mégis az, hogy nem lesz-e dilettáns, ha ennyire explicit és szájbarágós az előadásban megfogalmazódó kérdésfeltevés, a mondanivaló.

bánk bán_3

Forrás: nol.hu

A hozzáadott jelenetek a színészek saját etűdjeiből, vagy azok továbbgondolásából jöttek létre. Ilyen többek között az előbb említett gyűlés-jelenetet közvetlenül követő, amibe átfolyik az előbbi jelenet. A színészek mintha magánemberként beszélnének, és vesznének össze az előadásban megfogalmazott kérdésről – mi a haza. Egymással csipkelődnek a fentebb említett házi feladatra vitt etűdök kapcsán – a komikum forrásának mondható, hogy kifigurázzák egymást. Lökdösődnek, ordibálnak, és himnuszokat énekelnek szépen kórusban.  Megfogalmazódnak olyan – egyébként fontos – közhelyek, mint „a haza az nem az otthon”, vagy „Magyarország nem is a hazád”, vagy a kozmopolitizmus elleni nemzeti érvek, hogy mi hasznos nemzetileg, stb. Ezen a jeleneten is több dolog számonkérhető, a legfontosabb talán mégis az, hogy nem lesz-e dilettáns, ha ennyire explicit, szájbarágó az előadásban megfogalmazodó kérdésfeltevés, a mondanivaló.

A díszlet egy árpádsávos címer – de ijesztően hasonlít Besztercebánya címerére is –, amiről az előadás során egy adott pillanatában leveszik a piros sávokat, így teljesen fehéren virít a díszlet nélküli színpad közepén. A színészek többnyire fekete öltönyöket viselnek. A zene főleg vonós-hangszerek dramatikus játékából, illetve a különféle himnuszok és népdalok énekléséből áll. Mindezek minimalizmusából is a lényegre törés egyértelmű szándéka érezhető.

A legtöbb kérdést mégis az utolsó jelenet veti fel. Mielőtt a közönség belelendülne a szokásos vastapsba, felkapcsolják a munkafényt, az egyik színész kiáll a színpad szélére, a társulat egy része – nem kíván részt venni a játékban – kimegy a színpadról, a másik része leül a nézőtérre. A színész kijelentéseket tesz, politikai történéseket és intézkedéseket sorol fel, amikkel szembeni álláspontjukat a nézők úgy fogalmazhatják meg, hogy azok hallatán, elhagyják saját „országukat”, azaz felállnak, és kisétálnak a nézőtérről. Vagy, ha megfordítjuk: a nézői pozíció kikerülhetetlenül magában foglalja az ebben a játékban való részvételt, mert míg a társulat egy része eldöntheti, hogy részt vesz-e benne, addig a nézőnek nem adódik meg a választás lehetősége. Ezen a jeleneten is – ha egyáltalán az előadás részének tekinthető – több dolog számon kérhető, a legfontosabb talán mégis az, hogy nem lesz-e dilettáns, ha ennyire explicit, szájbarágó az előadásban megfogalmazodó kérdésfeltevés, a mondanivaló.

Urbán András Bánk bánja fontos előadás, vagyis fontos kérdéseket vet fel – az marad egyedül megválaszolatlanul, hogy erre a színház-e a megfelelő médium, ha pedig igen, akkor ennyire erőszakosan kell-e ezt csinálni.

Győrfi Kata

Katona József: Bánk bán (Nemzeti dráma, Társadalmilag hasznos színházi előadás)

Rendező: Urbán András m.v.
A rendező munkatársa: Lénárd Róbert
Díszletterv:
Urbán András, m.v.
Jelmeztervező: Tijana Porobić, m.v.
Zeneszerző: Mezei Szilárd, m.v.
Dramaturg: Gyarmati Kata
Fény: Majoros Róbert
Hang: Bíró Tibor és Lukács Attila
Smink: Pászti Ágnes
Ügyelő/súgó: Bíró Alekszandra
Fotó: Srđan Doroški

Endre, magyar király. – Huszta Dániel
Gertrudisz, Endre felesége, merániai. Német. – Krizsán Szilvia, Sterija-díjas
Ottó, merániai herceg, Gertrudisz öccse. Német. – Sirmer Zoltán
Izidóra, udvarhölgy a királyi udvarban, türingiai. Német. – Crnkovity Gabriella
Bánk bán, Magyarország nagyura. Magyar. – Mészáros Árpád, Sterija-díjas
Bojóthi Melinda, a felesége. Spanyol. – Elor Emina, Sterija- és Pataki Gyűrű-díjas
Mikhál bán, Melinda bátyja. Spanyol. – Magyar Attila, Erzsébet-díjas
Simon bán, Melinda bátyja. Spanyol. – Német Attila
Petur bán, bihari főispán. Békétlenkedő magyar. – Figura Terézia
Myska bán, a királyok nevelője. Gertrudiszhoz hű magyar. – Pongó Gábor
Solom mester, a királyok nevelője. Gertrudiszhoz hű magyar. – Gombos Dániel
Biberach, lézengő ritter. Német. – Balázs Áron, Sterija-, Jászai- és Pataki Gyűrű-díjas
Tiborc, paraszt. Magyar. – Ferenc Ágota

Bemutató: 2014. november 25.

Az előadás támogatója: Újvidék Város Kulturális Titkársága

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: