Stíljátszma (színházkritika)

Beaumarchais Figaro házassága, rendező: Erdeős Anna, a Győri Nemzeti Színház a Városmajori Szabadtéri Színpadon, 2015. 06. 23.

gynz_1

A klasszikusok – és így Beaumarchais-é is – mindent elbírnak, még egy olyan sodró lendületű előadást is, mint Erdeős Anna Figaro házassága, mely éles színekből, új nyelvezetből, időnként a divatbemutatók kifutóján, dübörgő zenére táncoló szereplőgárdából keveri ki méregkonyhája főztjét. A rendező ugyanakkor nagy kockázatot vállal: egy stílregiszterben játszatja végig a darabot, mely azt a veszélyt hordozza magában, hogy a néző néhány perc alatt belefárad a képi és nyelvi bravúrba (önreflexív és nyelvi poénok határozzák meg az elhangzó szöveget, a fordító nincs feltüntetve a színlapon).

A stíljáték az első jelenetben, Susana és Figaro párbeszéde alatt egyértelművé válik, és a két és félórás fondorlatos, szerelmi kalamajka alatt végig kitart. A Susana és Figaro házasságára készülő grófi kastélyban játszódó történet alatt, ahol a szálakat szövő grófi mindenes, Figaro maga is majdnem belegabalyodik a gubancolódó intrikákba, hogy aztán beházasodjon az előkelő család személyzetébe és mind ő, mind pedig Almaviva gróf, kenyéradó gazdája megerősítse szándékát párja oldalán (a gróf Rosina grófnő, a felesége mellett).

gynz_2

A rendező a darabban bonyolódó emberi viszonylatokat emeli ki mint értelmezése középpontját, ehhez a biliárd-hasonlatot használja: „Minden szereplő egy bizonyos hőfokon izzó gömb […] A cselekmény attól bonyolódik, hogy ki hova kerül, merre gurul, kivel ütközik.” (Figaro házassága, avagy egy nap szenvedély. Mátraházi Zsuzsa interjúja Erdeős Annával). A biliárd-hasonlat a rendezés kulcsmotívumává lesz. A Budapesti Operettszínház néhány évvel ezelőtt próbálkozott egy hasonló felfogással, mikor Richard Strauss Egy éj Velencében című előadásában (rendező: Kerényi Miklós Gábor) a kosztümös jelmezek deréktájon hatalmas gömbbe torkollottak, és az operett időtartama alatt a szereplők szisztematikusan egymásnak ütköztek.  A Győri Nemzeti Színház nem nyúl ilyen drasztikus megoldáshoz, az alap-metaforát finoman, de célratörően viszi végig.

Az előadás alapját a figurák adják, akiket különféle színű, korhű ruháik – abroncsos szoknyák és térdnadrágok, a rizsporos parókát helyettesítő, színes műanyag fejfedők – jellemeznek, a kosztüm és a kifestett arc mögé rejtve a hús-vér embereket. A torzító maszkolásban különleges szerepet kapnak a műanyag paróka-sapkák, amelyek csak az előadás vége felé, a bonyodalom elvarrásakor kerülnek le a színészekről, így kapják meg az egyneműsítő jelmez álcajellegétől megszabadulva az addig csak sejtetett, egyértelmű jelentést: miszerint mindegyik szerepnek van egy színe. Például Figaro fehér, a gróf sötétkék, Susana arany, a grófné mélylila, Querubín, az apród világos kék, Bartolo, az orvos mélyzöld, a házvezetőnő citromsárga és lila (utóbbiak Figaro újonnan fölfedezett szülei).

gynz_4

A szín mellett a figurák hangszíne és gesztusrendszere is egyedi, sokszor affektáló. Van tehát egy általánosan elvárt, elemelt beszédmód és játszási forma, a színészeknek ebben kell saját hangot találniuk, hogy az egyes szerepek mégis egyedivé tudjanak válni. A bonyolult koreográfiájú, ritmusos, bohózati ajtócsapkodásokkal teletűzdelt rendezés sajátos módon ki tudja domborítani az egyes alakok csak az adott figurára vonatkozó jellegét, mégpedig úgy, hogy a szabadon hagyott térben ‒ a díszletelemek szigorúan a dobozszínpad három oldalára korlátozódnak ‒ mozgó színes figurák közötti viszonyrendszer ténylegesen felrajzolódjon.

Ebben elengedhetetlen jelentőséget kap a rendezői koncepció szerepfelfogásokra vonatkozó kerete, mely elvár egy bizonyos stílt, de rugalmasan engedi azt használni, így széles spektrumon tesz lehetővé szerepértelmezéseket. Az Almavivát játszó Csankó Zoltán és a Marcelinát, a házvezetőnőt játszó Mézes Violetta melegséggel töltik fel a szerepeiket, ezek a figurák emberiekké válnak, Marcelina monológja a férfiak örök hűtlenségéről úgy szól, hogy közben megáll a levegő. Maszlay István Bartolo orvosa, Áts Gyula Antonio kertésze és Koppány Zoltán Belette kecskepásztora karakterszerepek, az egy-egy tulajdonsággal bíró figurák sajátos jellemzőit már a stílábrázolás határain belül, de a mesterség legmagasabb fokán művelve adják vissza. A többiek: Járai Máté (Figaro), Agócs Judit (Rosina), Mihályi Orsolya (Susana), Molnár Zsolt (Querubín apród), Sík Frida (Dorita, a kertész lánya), Posonyi Takács László (Basil, a zenetanár) és Menczel Andrea (Rubia bírónő) azok, akik leginkább együtt tartanak a rendezővel, a stílelemeket hangsúlyozzák ki a karakterekben, szigorúan veszik azt a szabályt, hogy nem hús-vér figurákat kell megteremteniük. Részben a szerepek nagysága miatt is, magának Figaronak, illetve Susanának és Rosinának ez különösen sikerül. Figaró (Járai Máté) a divat világából lépett elő, affektál és maníros, de a színész jó arányérzékkel, éppen mikor sok lenne, visszavesz vagy manírt vált, ügyesen oldja meg a fizikai állóképességét is próbára tevő címszerepet. A két női főszereplő, Agócs Judit (Rosina) és Mihályi Orsolya (Susana) egy-egy női sűrítményt tárnak a nézők elé, a szerepek karakterjegyeit, tónusait festik fel, és ezt inkább érzékelni lehet, mintsem látni a jellemábrázolást; a grófnő egy mélyérzésű, komoly valaki, Susana cserfes, de ő is küzd a lelki egyensúly megtalálásáért.

gynz_3

Erőteljes képi világú rendezésről van szó, melyben túlzásként hat néhány színes lufi, és az affektáló hangnem, mégis, a színészek olyan egyedi módon tudják megtalálni benne saját helyüket, hogy látszik, a fiatal rendező érzékenyen tud bánni velük, azzal együtt, hogy erőteljes elképzeléséből sem engedd alább. Tehát: jött, kockáztatott és győzött. Megnyerte a (biliárd)játszmát.


Varga Kinga

A képek forrása: a Győri Nemzeti Színház hivatalos oldala

Beaumarchais Figaro házassága Városmajori Szabadtéri Színpad, a Győri Nemzeti Színház előadása

Szereplők: Csankó Zoltán, Agócs Judit, Járai Máté, Mihályi Orsolya, Molnár Zsolt, Mézes Violetta, Maszlay István, Áts Gyula, Sík Frida, Posonyi Takács László, Menczel Andrea, Koppány Zoltán.

Jelmez: Baracsi Orsolya

Díszlet: Taksás Mihály

Súgó: Fenesi Ottilia

Ügyelő: Miksi Attila

Koreográfus: Németh Eszter

Dramaturg: Kovács Napsugár

Rendezőasszisztens: Bedi Eszter

Rendező: Erdeős Anna.

Bemutató: 2015. június 23.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: