Feketemosó: A csöngetések előtt

feketemoso-kisebbItt nincsenek titkok, bár szégyellnivaló sincsen sok, hiszen, a panelfalakon átszűrődő veszekedésekből tudja, a szomszédjai sem élnek jobban. Akár azt is mondhatnánk, gondolta Kinga egy erkélyen hagyott hintalovat nézve, ez a normális. Ők sem veszekednek kevesebbet, ezeket az asszonyokat is ugyanúgy kurvázzák a minimálbér ellenére egyre nagyobb hasat növesztő férjek, más férfiak keze is eljár, és azután csönd van, hosszú, órákig tartó csönd, mígnem egy még sértett, de leereszkedő hang megkérdezi a maga elé bámuló asszonytól, hogy hányas csatornát szeretné nézni. – Juhász Tibor írja az Apokrif naplóját.

Kinga a szinte üres, mégis zsúfoltnak ható konyhában állt, és rázkódó vállakkal nézte a szemközti háztömböt. Férje, Ferenc a nappaliban ordított. A férfi kihúzogatta a szekrényből, és a földhöz vágta a fiókokat, majd a földről dühösen egy szakadt, kifakult utazótáskába dobálta a ruháit. Annak idején az apja is ebbe a táskába dobálta mosástól megnyúlt és elhordott cuccait, miközben ő a túlórapénzből összespórolt kanapé mögött feküdt füleibe dugott mutatóujjakkal. Ferencnek, bár sokat gondolt arra a szipogó, védtelen gyermekre, az ilyen pillanatokban mégsem jutott eszébe akkori önmaga. Ha éppen több napon keresztül nem veszekedtek a feleségével, és volt otthon sör, valamint nem száraz vacsora, persze összehasonlította viselkedését az apjáéval, és igazat adott Kingának, aki egyre gépiesebben, de egyszersmind határozottabban emlegette fel a házasságuknak Ferenc szüleinél töltött első évét, amikor az apósa minden héten elköltözött, és minden hétvégén visszajött. Az ifjú pár ilyenkor szorosan ölelte egymást a parasztház legkisebb szobájában, szebbnél szebb fogadalmakat sugdosva a másiknak, kijelölve jövőjük irányvonalát, vagyis, ha szegénységben is, akárhogy, de nem így.
— Te is, mint mindegyik, ugyanolyan hülye és zsarnok vagy, kiabálta Ferenc, és Kinga tudta, hogy minden egyes szavukat megannyi falhoz tapadt fül figyeli. Hiszen ők is ezt csinálták Ferenccel, ha veszekedést hallottak. Itt nincsenek titkok, bár szégyellnivaló sincsen sok, hiszen, a panelfalakon átszűrődő veszekedésekből tudja, a szomszédjai sem élnek jobban. Akár azt is mondhatnánk, gondolta Kinga egy erkélyen hagyott hintalovat nézve, ez a normális. Ők sem veszekednek kevesebbet, ezeket az asszonyokat is ugyanúgy kurvázzák a minimálbér ellenére egyre nagyobb hasat növesztő férjek, más férfiak keze is eljár, és azután csönd van, hosszú, órákig tartó csönd, mígnem egy még sértett, de leereszkedő hang megkérdezi a maga elé bámuló asszonytól, hogy hányas csatornát szeretné nézni. A hármasat, válaszolják kórusban a telepen lakó feleségek, mert már nem is emlékeznek, hogy min veszekedtek, annyi gond van, félnek kiemelni egyet is, nehogy valami olyannal támadjanak a másiknak, amiről nem is volt szó.
Egy nő kilépett az erkélyre és bevitte a lakásba a hintalovat. Kinga az eggyel alatta lévő erkélyen kezdett figyelni egy kék gyerekmedencét.
— Akkor ennyi volt, mondta Ferenc megállva a konyha ajtajában. A nő hátra sem fordult, csak nézett ki az ablakon, tekintetét a gyerekmedencében úsztatva, és már nem is sírdogált. Ez sem jött össze, gondolta magában, miközben Ferenc becsapta a bejárati ajtót. Kinga hallotta, ahogy megy le a lépcsőn, hogy még mindig szitkozódik, és tudta, visszafelé lopakodni fog.
Pedig ha összejön, talán nincs ez. De jobb is így. Hiszen ez a kevés is éppen csak elég, talán önzőség úgy gyereket akarni, hogy nemhogy a tengert, de még a Balatont sem tudjuk megmutatni neki. Próbálkoztak ők, de mennyit! Éveken keresztül jártak klinikáról klinikára, alternatív gyógymódok egész sorát kipróbálták, de semmi nem segített. Már az első vizsgálaton kiderült, hogy benne van a hiba, de mivel addig jól alakult minden, nem adták fel. Hamar el tudtak költözni Ferenc szüleitől, viszonylag olcsón vettek jó állapotú lakást, és házasságuk addigi három éve alatt egyszer sem zördültek össze. Idillinek érzett hétköznapjaikat nagy ígéretnek vették, mely nemcsak nagyobb házat, autót és jobb egzisztenciát biztosít majd a számukra, hanem gyermeket is. De ez hazugság volt. Itt raboskodtak ebben a panellakásban már hetedik éve, a férje négykor kelt, hogy a cég által indított ingyenes vállalati járattal tudjon menni dolgozni. Hónap végére mindig elfogyott a pénzük, és mivel így mindig a nulláról kellett kezdeniük, nem tudtak félrerakni. Hálószobai együttléteik pedig egyre görcsösebbek, idegesebbek lettek, és idővel csaknem teljesen elmaradtak. Szótlanokká váltak és feszültté. Egy elejtett pohár, egy doboz kint felejtett tej is veszekedéseket robbantott ki közöttük, melyek azzal végződtek, hogy Ferenc elővette a költözködésnél szüleitől kapott legnagyobb utazótáskát, a zöldet, amelyikbe az apja is mindig pakolt, belerámolta a legszükségesebbeket és elment. De nem kellett rá annyit várni, mint Kinga apósára. Éjfél előtt mindig visszatért. Végigkúszott a lépcsőházon, fellopakodta magát a hatodikra, és magalázottan csöngetett egyet, nem többet, mert nem akarta, hogy Kingán kívül más is lássa, amint hazatér.
Az asszony még mindig a konyhában állt. Időközben beesteledett, már nem látta a gyerekmedencét, már nem gondolkozott azon, hogyan is kellett volna inkább tenniük. Összerakta magában a holnapi napot. Még főz, tervezte el, aztán két napot kihagy, elmegy a Marketbe azért az akciós virsliért, korán kell mennie, mert hamar elkapkodják. Odalépett a falhoz, felkapcsolta a villanyt, nehogy belerúgjon valamibe, ha csöngetnek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: