Július 1-től ismét Apokrif Könyvek-pályázat!

Apokrif Könyvek 2015 – pályázati kiírás

Az Apokrif irodalmi folyóirat és a Fiatal Írók Szövetsége pályázatot ír ki kortárs szépirodalmi könyvek megjelentetésére.

apokrif könyvek logoA pályázatban résztvevők köre: pályázni jogosult minden olyan szépíró, aki a pályázat kiírásától számított utóbbi két évben legalább három alkalommal publikált (a még nem megjelent, de a szerkesztőség által megjelentetésre elfogadott szövegek is teljesértékű publikációnak minősülnek) az Apokrif nyomtatott és/vagy online (értsd: Apokrif Online és Feketemosó blog) felületein (ugyancsak a pályázat érvényességének feltétele, hogy e minimum három megjelenésből legalább egynek az Apokrif nyomtatott változatában kell lennie. A pályázat elbírálásában előnyt élveznek (de nem kizárólagosan) a kötettel még nem rendelkező szerzők.

A pályázat határideje: a 2015-ös pályázat július első napjától augusztus utolsó napjáig tart, az ezen időintervallum előtt, illetve után beadott pályamunkák érvénytelennek számítanak. A pályázat eredményhirdetésének várható ideje: 2015 ősze. (A pályázat kiírói a fent megnevezett dátumokhoz képest az esetleges változtatások jogát fenntartják.)

A pályázás feltételei: a fenti kritériumoknak megfelelő összes pályázó köteles rövid szakmai életrajzot mellékelni kötete kézirata mellé. A kéziratból a szerző által tervezett minimális terjedelemhez képest legalább a szöveg 75%-ának késznek kell lennie. (Tehát pl. egy minimum 100 oldalasra tervezett kéziratból minimum 75 oldalnyi szöveg megléte szükségeltetik a pályamunka érvényességéhez.) Amennyiben a pályázó nem kész kötettervvel pályázik, úgy pályázatához rövid megvalósítási tervet köteles mellékelni, melyben ismerteti a kézirat még hiányzó részeit, valamint a tervezett, kész kötet koncepcióját. A pályázat benyújtásának módja: e-mail üzenet az apokrif.konyvek.palyazat@gmail.com címre, csatolva a kéziratot, a pályázó szakmai önéletrajzát és (amennyiben szükséges), a kézirat hiányzó részére vonatkozó megvalósítási tervét.

A pályamunka formai követelményei: a benyújtott kézirat lehet bármilyen terjedelmű. Formája: “.doc” kiterjesztésű dokumentum, 12-es, Times New Roman betűtípussal, versek esetében egyes, prózai műveknél másfeles sorközzel.

A pályázat menete, elbírálása: a pályázat elbírálása két körben zajlik le. Először az Apokrif szerkesztői bírálják el a beérkezett kéziratokat, majd a Fiatal Írók Szövetsége vezetőségének könyvkiadásért felelős tagjával  együtt hozzák meg a végleges döntést. A pályázók ezt követően e-mailben értesülnek az eredményről. Az Apokrif Könyvek sorozatának keretében egy naptári évben legfeljebb két kötet megjelentetésére kínálkozik lehetőség. A pályázat kiírói fenntartják annak lehetőségét, hogy adott évben nem hirdetnek győztest a pályázaton. Amennyiben adott évben kettőnél több kéziratot is elfogad a szerkesztőség, a következő évi pályázat ennek függvényében vonatkozhat csak egyetlen könyv megjelentetésére, valamint elmaradhat. (A fentiek függvényében, mivel a 2014-es pályázat alkalmával három győztes kézirat is megjelenhetett, a 2015-ös kiírás során mindössze egyetlen győztest hirdethet csak a zsűri.) A győztes pályamunkákból készülő kötetekkel kapcsolatos szerkesztői feladatokat az Apokrif szerkesztőbizottságának valamely tagja látja el.

*

hármasok_1

A 2014-es pályázat győztesei az Apokrif Könyvek első könyvbemutató rendezvényén, a Fugában

One Response to Július 1-től ismét Apokrif Könyvek-pályázat!

  1. […] tavaly első ízben kiírt, két fordulós Apokrif Könyvek-pályázaton (a kiírás szabályai értelmében) az Apokrif és a Fiatal Írók Szövetsége idén egyetlen győztest hirdet. A zsűri által a […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: