Csendes képek

Tárlat: Riskó Gáspár – Holtpont, Ellensúly; FUGA, TOBE Gallery, Budapest

Cím nélkül #1

Szó szerint értelmezni és használni a csendélet szót nem vall nagy szellemességre, Riskó Gáspár fotográfiái mégis arra késztetnek, hogy a csendről, az elcsendesedésről és csendes képekről gondolkozzunk. Jelenleg két kiállítása is látható; különbözőek, mégis összeköti őket többek között az az alkotói pozíció, amit „be nem avatkozó megfigyelésnek” nevezhetnénk (ha nem volna maga a megfigyelés is beavatkozás). Ezt a pozíciót egyfajta diszkrét empátia, csendes részvét jellemzi a képek tárgya iránt – legyen az természeti vagy az ember által létrehozott világ.

Cím nélkül #5

A TOBE Galleryben látható Ellensúly című tárlat felvételeinek közös nevezője a víz. A csendes, nyugodt, háborítatlan vízfelület, illetve az ég kékjének találkozása és összeolvadása sajátos lebegést eredményez, elbizonytalanítja a nézőt. Izgalmas játék az elsőre szinte absztraktnak tűnő képeken fogódzót keresni, segítséget a szemnek. Időbe telik, mire a látvány átadja magát, a keresgélés elnyújtja a befogadás pillanatát: a fotók időt követelnek, elmélyülést. A fotográfiák által megragadott konkrét tartalom lassan bontakozik ki, úgy tűnik, ezeknek a képeknek nem tárgya van, hanem közege: a víz. A vízfelületek simák, zavartalanok. A táj mozdulatlansága irreális, még az ember sem képes megzavarni azt: a fürdőzők körül sincs fodrozódás. Ez a valóságtapasztalattal ellentétes, kicsit álomszerű képi világ egyszerre kelti a természet zavartalanságának képzetét, és figyelmeztet arra, hogy ez az érintetlenség illúzió.

Magtár, Árpádhalom, Magyarország, 2015

A FUGA Budapesti Építészeti Központ ad otthont a művész másik, Holtpont című tárlatának. Ezt az anyagot az elhagyatottság csendje hatja át. Riskó Gáspárt az a folyamat érdekelte, ahogyan kultúránk a technikai fejlődés következtében egykor működő területeket hagy le, és hagy végleg el. Ahogyan az egykor funkcionális terek lakatlanná válnak. Az ember hiányáról egy-egy pókhálós vállfa, rég nem használt munkásnadrág, behavazott, rozsdásodó munkagépek tanúskodnak. A Holtpont képei sajátos határhelyzetekben készültek: már nem ipari és még nem természeti tájakon. Civilizációnk egy ritkán felvetett kérdését boncolgatják: annak az embernek a természethez való viszonyát, aki már nincs ott. Ezért az elhagyatott gyárak csendje időnként vérfagyasztó csend: atomkatasztrófa után sietve elhagyott, örökre tönkretett, de valaha emberi életeknek helyet adó városok jutnak eszünkbe az ottfelejtett, értelmüket vesztett tárgyakról.

Fogas, Csorvás, Magyarország, 2015

Ugyanakkor „a múltbeli cselekvések nyomai, a használaton kívüli tárgyak, személyes történetüktől megfosztott emberek egyvelege társadalmi jellegű mintatípusok tág értelemben vett elemzését szolgálják”[1] – fogalmaz Riskó. Vagyis a tájak magárahagyatottsága csak az egyik oldala annak a folyamatnak, amit röviden dezindusztrializációnak is nevezhetnénk. Egy más szempontból ez az ember elavulását is jelenti, az ember kiszorulását a munka helyeiről, saját sorsából. A művész nézőpontja mélyen empatikus és humánus nézőpont: mintha nem a gazdaság dezindusztrializációjáról, hanem annak dehumanizálódásáról lenne szó.

Juhász, Ormosbánya, Magyarország, 2013

Ezek a képek mégsem tolakodnak, nincs szájbarágós üzenet, nem akarnak meggyőzni, mozgósítani, nem követelnek azonnali reakciót. Itt csak csendes részvét van, dráma nincs. Ez a diszkréció részben elhatárolja Riskó Gáspár fényképeit a szociofotó hagyományaitól, miközben érdekes hidat épít azok felé. Ez a visszafogottság teret enged a nézőnek, egyúttal fel is szólítja arra, hogy megtalálja saját válaszait a jelen társadalmunk egyik legsúlyosabb szociális válsága által feltett kérdésekre. Többé-kevésbé nyilvánvalóan a politikai-gazdasági rendszerváltás veszteseinek magárahagyatottságával vagyunk kénytelenek szembesülni – míg a kiállítás arról is tanúskodik, hogy talán mégsem maradtak teljesen magukra.

A víz, a zavartalanság, a magány, a kiüresedettség, a reménytelenség vagy az emberhiányos táj csendje egyszerre elszomorító és megnyugtató. Ahogyan a művész fogalmaz, „a perifériákon elhelyezkedő, elhagyatott zónák területein megtestesült magány intenzív jelenlétének melankolikus harmóniáit”[2] szeretné bemutatni. E „melankolikus harmóniák” egyben nagy hatású műalkotások is: Riskó Gáspár mindkét kiállítása tehetségről, empátiáról és elmélyült munkáról tanúskodik.

 

Eszik Veronika

 

Riskó Gáspár fényképeit a FUGA június 8-ig, a TOBE Gallery június 25-ig állítja ki.

 

(A fotókat a művész bocsátotta a rendelkezésünkre.)

[1] Riskó Gáspár: „Holtpont”, URL: <http://www.gasparrisko.com/index.php/impasse/> [legutóbbi lehívás: 2015. május 27.]

[2] Riskó Gáspár: „Összeolvadás”, URL: <http://maimanohaz.blog.hu/2015/01/30/risko_gaspar_osszeolvadas> [legutóbbi lehívás: 2015. május 25.]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: