Feketemosó: Norma

feketemoso-kisebbMár jó ideje járt a Döntőbe. Szerette ezt a helyet, mert kollégái nem ide jártak. Ők a szerződéses járattal mentek be a városba, és a Volánban fogyasztották el jutalmukat. Itt nem kellett elviselnie a szakmunkások önkifejező hajlamait, nem kellett más szájából hallania a saját baját, nyugodtan feloldódhatott abban a természetes tartózkodásban, melyet ismeretlenek között vesz fel a megfáradt melós. Azok a munkások, akik néha idetévedtek, ugyanolyanok voltak, mint ő. Csöndesek és mogorvák, nem akarták megismerni a másikat, csakis csöndet szeretettek volna, amelyben úgy bámulhatják a poharukat, ahogy otthon a gyerekek előtt nem tehették meg. – Juhász Tibor írja az Apokrif naplóját.

Nem az volt az érdekes, hogy senki sem tudta a kiszabott idő alatt teljesíteni az adott munkafolyamatot, hanem az, hogy még azt az időt is beleszámolták, amíg az ember az asztalától elvitte az ellenőrzőpontig. Mivel mindenki sietett, szabályos tumultus alakult ki egy-egy ilyen pont előtt. Minél hátrébb volt valaki a sorban, annál kevesebb pénzt ért a munkája, és nyilvánvalóan igazságtalan volt a névre szóló asztalok rendszere is, hiszen az igazgató ismerősei kartávolságra ültek a meósoktól. Szóval érthető volt, hogy Dénes egy szerencsétlen napon, mikor már harmadszorra is a sor végén kellett kiabálnia, addig rugdosta a padlóba szegezett lemezasztalát, mígnem az kiszakadt és nagy puffanással feldőlt. A többiek csak nézték őt, volt, akinek szemében tisztelet csillogott, mások melle meg duplájára dagadt a csinovnyik-tudattól, de mindnyájukat megdöbbentette. Dénes pedig úgy állt felrúgott asztala fölött, mintha valami tekintélyes vadat terített volna le. Aztán feleszmélt, sietős léptekkel az öltözőbe ment, és miután összedobálta holmiját, a vészkijáraton keresztül elhagyta a gyárat.

A Döntő nem volt messze a gyártól. Kopott, maszatos ajtaja előtt néhány műanyag szék állt, lábaiknál hamutartónak szolgáló konzervdobozok rozsdálltak. Az ajtó nyikorgott, mikor Dénes belépett. Szükségtelen volt köszönnie, hiszen pár öregemberen kívül, akik, úgy látszott, díszletei a helynek, csak az egész nap szappanoperákat néző, telebizsuzott pultosnő, Malvin néni volt bent. Ő is ugyanolyan süket és kifejezéstelen volt, mint az üldögélő öregemberek, és ha nem nézte volna a tévét, azt lehetett volna hinni, hogy a pult rossz oldalára állt. Dénes felé kapta a fejét, majd vissza a tévére, kezei önműködően tették elé a sört és töltötték ki hajszálpontosan a kommersz barackot.

Már jó ideje járt a Döntőbe. Szerette ezt a helyet, mert kollégái nem ide jártak. Ők a szerződéses járattal mentek be a városba, és a Volánban fogyasztották el jutalmukat. Itt nem kellett elviselnie a szakmunkások önkifejező hajlamait, nem kellett más szájából hallania a saját baját, nyugodtan feloldódhatott abban a természetes tartózkodásban, melyet ismeretlenek között vesz fel a megfáradt melós. Azok a munkások, akik néha idetévedtek, ugyanolyanok voltak, mint ő. Csöndesek és mogorvák, nem akarták megismerni a másikat, csakis csöndet szeretettek volna, amelyben úgy bámulhatják a poharukat, ahogy otthon a gyerekek előtt nem tehették meg.

Dénes elégedetten foglalt helyet a pultnál és kortyolt bele a sörébe. Már el is felejtette, hogy valószínűleg munkanélküli lett. Megnyugodott, hiszen zsebében volt még pénz. Vizsgálgatni kezdte a stampedlit. Az üvegen lévő megkopott, zöld-fehér betűkből álló és focilabdákkal körbevett felirat láttán felnevetett. Bajnok, hirdette a pohár.

Dénes tősgyökeres tarjáni volt. Itt született, ide járt iskolába, a szakmunkás után a szomszéd utcába nősült. Bár boldognak nem volt mondható, elégedettnek érezte magát. Ezért sohasem értette az olyan embereket, akik más városba mentek tanulni, és visszajövet mindig a megyét gyalázták. Az egyetlen ember, akit kórházba jutott, az is ilyen kis mitugrász volt, a fejlődésről beszélt, meg arról, hogy finomabb és táplálóbb ételek is vannak a palócgulyástól. Akkor még nem a Döntőbe, hanem a Volánba járt. Aznap este egy kicsit többet ivott a kelleténél, egy kicsit dühösebb volt az igazgatóra és jobban idegesítették a kollégái. Az a fiatal gyerek meg, kezében bizonytalanul fogva a nagyförccsöt, előadást tartott pár csillogó szemű férfinak, akik minden este a régi időket sírták vissza. Dénest nem az idegesítette fel, amit a fiú mondott, hanem az, ahogyan magyarázott: olyan szavakat használt, amit Dénes nem értett, és ezért hülyének érezte magát. A következő ilyen szó után odament, marékra fogta a fiú pólóját, belefejelt, és kétszer állcsúcson vágta. A srác összeesett, kifordult karokkal meg lábakkal feküdt az acélbetétes lábbelik gyűrűjében, akár egy halott. Én nem vagyok hülye, mondta Dénes a többieknek, és az éppen a mentőket tárcsázó csapostól kért még egy barackot. Aztán haza ment, három nap múlva meg kihallgatásra, de a Volánba soha többet nem tette be a lábát.

Egy darabig nem járt sehová. Nézte otthon a tévét, belekötött az asszonyba, próbált okoskodni a gyerekek matekházija felette, de az az érzés, mely a kocsmában elborította az agyát, egyre csak piszkálta őt. Aztán valahogy megtalálta a Döntőt, és az utolsó buszig itt maradt. Lassanként visszanyerte az önbecsülését, a barack olcsó volt és elég aromás ahhoz, hogy szájából eltüntesse a keserűséget.

Bajnok, olvasta újra és újra. Még mindig mosolygott. Büszke volt, hogy megmutatta azoknak a gyáva férgeknek, hogy ki is ő valójában. Soha nem kelt még ki magából, csak akkor egyszer a Volánban, de mindig forrt benne valami. Kollégái, azt az egy estét nem számítva nyugodt, hangtalan, szorgalmas melósnak ismerték, aki, igaz nem barátságos, de osztozik a sorsukban. Ő meg utálta mindet, utált mindenkit, aki hozzászólt. Itt legalább nem zavarta senki, hazamegy az utolsó busszal, lefürdik, és alszik. A következő nap meg valahogyan csak eltelik, elvégre negyven éve minden napra jött egy másik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: