About-kategória: Ennyi elég

Az About-kategória egy játszótér. Egy értelmező játszótere. Olyan rovat, ahol irodalom és zene határai elmosódnak, a zene szöveggé válik, a dallam pedig a papíron is értelmet nyer. Tévéből, rádióból, csapból folyó, fesztiválokon harsogó, otthon, pihenés közben morajló jól ismert dalok következnek. Az értelmezések megpróbálnak rámutatni arra, hogy miért is szeretjük őket, vagy ha ez idáig nem szerettük, miért is szerethetjük őket. Vajon mit akar nekünk mondani a Kistehén Kék busz című száma?

Kistehén: Kék busz

Kék busz megy
hajnalban
városba
szép térre 

Nap kel fel
hegy felől
fűszálon
pillangó

Anya ül
álmodik
gyerekről
jövőre

Sofőr hajt
homlokát
kék sapka
fedi le

Ennyi elég, nekem elég!

Gyerek lép
lámpafény
halkan sír
fel a fék

Kormányt ránt
a sofőr
szájában
üvegszilánk

Busz borul
anya száll
táskával
kezében

Sok halott
autósok
megállnak
bámésznak

Ennyi elég, legyen elég!

Zöld fűben
anya test
könnycseppje
szivárvány

Fragmentált, töredékes dal és történet a Kistehéntől egy töredékben maradt, kettétört életről. A legnagyobb disszonanciát a fabula és a szüzsé, tehát az elmesélt történet és az elbeszélés módjának szinte már bántóan ellentétes természete adja. Ezt a groteszk jelleget erősíti tovább a mese-jelleg is, mert többek közt a mesemondás eszköztárából kölcsönzött technikáknak köszönhetően hisszük el, hogy ez egy kedélyes történet lesz. Aztán hirtelen minden megváltozik, és világossá válik: nem az ilyen mesékhez vagyunk hozzászokva. A kezdeti könnyedség, játékosság, ötletesség egy szempillantás alatt átvált tragédiába, gyászba.

Az első két szakasz térben helyez el: mind a szűkebb városi, mind a tágabb anyatermészeti helyet megmutatja, így ad részletesebb kontextust a főszereplő életének. Aki a következő szakaszban meg is érkezik, bájosan ábrándozva. Szűkül és konkretizálódik tehát a perspektíva, a buszsofőr egyelőre mint mellékes szereplő jelenik meg. Aztán egy pillanat alatt váratlanul minden borul, ami addig felépült: „Gyerek lép / lámpafény / halkan sír / fel a fék // Kormányt ránt / a sofőr / szájában / üvegszilánk.” Az idilli életkép semmivé lesz, a főszereplő élete tragikus véget ér. Részletesen kifejtve továbbra sincs semmi, a szaggatott elbeszéléstechnika csak a leglényegesebb szavakat, szókapcsolatokat használja. Az utolsó szakaszban visszatérünk oda, ahonnan elindultunk. A természet azonban most már nem baráti közegként, hanem végső befogadóként van jelen. Kontrasztban áll az épített városi környezettel, mely bár a modern élet elsődleges terepe, ebben az esetben mégis a halál előidézője.

A történet természetesen nem csak a főszereplő tragédiájáról szól, sokkal messzebbre mutat. Kiváló allegóriaként mutatja be az emberi élet, a vágyak, a tervek és az álmok törékenységét, sebezhetőségét, esetlegességét. Azt, hogy hiába vagyunk saját életünk főszereplői, a sorsfordító vagy éppen végzetes történések sokszor úgy történnek meg velünk, hogy abba nem mindig van beleszólásunk. Ami reggel még konkrét cél, estére már csak álom, ami az egyik pillanatban biztonságot nyújt, a másikban veszélyes és fenyegető. És ami általánosságban abszurdnak és elképzelhetetlennek tűnik, olykor pillanatok alatt rideg valósággá válik. Ebben a tekintetben érdemes megfigyelni a refrén rövid, közbeékelt mondatainak változatait: „Ennyi elég, nekem elég” – így az elején, jelezve, hogy a megelégedéshez nem kell sok. „Ennyi elég, legyen elég” – szól a panasz akkor, amikor már minden kifordult magából.

A Kék busznak rendkívül jól sűrített szövege van, tele számos érdekes poétikai megoldással. A szövegkohéziót például a visszatérő elemek biztosítják, melyek bár más jelentéssel és kontextusban vannak jelen, mégis állandóságot képviselnek, illetve előre és visszautalnak. Ilyen a kék szín vagy a fűszál. Nyelvi bravúrban sem szűkölködünk, a bámésznak műszóval még sok helyen biztosan nem találkoztunk. Groteszk alkotás ez, legfőképpen azért, mert az esetleges valóságot tárja elénk. Azt, ami reméljük, hogy nem következik be, de amire sajnos igenis megvan az esély. Az életnek és a mindennapi történéseknek azt az oldalát, amelyet legszívesebben elrejtenénk, elfelejtenénk. Ezt a dalt biztosan nem fogjuk egész nap dúdolni, de minden bizonnyal megjegyezzük magunknak. Legfőképpen azért, hogy újra és újra felfejtsük rejtett jelentésrétegeit, átgondoljuk mondandóját.

Barna Péter

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: