About-kategória: Lélekvarrás

Az About-kategória egy játszótér. Egy értelmező játszótere. Olyan rovat, ahol irodalom és zene határai elmosódnak, a zene szöveggé válik, a dallam pedig a papíron is értelmet nyer. Tévéből, rádióból, csapból folyó, fesztiválokon harsogó, otthon, pihenés közben morajló jól ismert dalok következnek. Az értelmezések megpróbálnak rámutatni arra, hogy miért is szeretjük őket, vagy ha ez idáig nem szerettük, miért is szerethetjük őket. Vajon mit akar nekünk mondani a Jóvilágvan Múltra folt című száma?

Jóvilágvan: Múltra folt

Eltüzelted a hegedűd sírva,
Kabát nélkül engedtél útra.
Elindultam az erdei úton,
de sehogy se sikerült magamba bújnom.

Aztán megbántad és keresni kezdtél,
a nevem egy éjszakába kiabált név
lett és akkor megvénült az éj,
feltűnt mellettem két denevér.
A partra sétáltam, nézte az ég,
hallottam, hogy alattam reccsen a jég.

De akkor már nem is bántam,
csak bosszankodtam, hogy leér a lábam.
Visszafordultam az erdei úton,
ott álltál tétlen, ha karom kinyújtom
meg is tudlak tán érinteni,
De akkor már nem volt mit tenni.

Én annyira szeretnék hazamenni,
ágyba feküdni, nyelvemet szádba tenni.
Én úgy szeretnék kicsit más lenni,
egész nap semmit sem enni.
Kértem már sok-sok-sok dolgot,
zsebembe pénzt, nadrágomra foltot.
Mert lyukas lett, mint a lelkem,
szétszabdalt, foltozott minden itt benn.

Megfogtál, leszidtál, vittél a házba.
Vizes ruhában ültünk az ágyra,
olyan jól esett a karodban lenni,
előtte is elég lett volna ennyi.
Végigdörzsöltél egy törölközővel,
s én tűrtem csak persze emelt fővel.
Hogy igen, hát hogyne, hát minden rendben,
valami pedig igencsak eltört bennem.
A paplan alól néztük hajnalig
az égő hegedűd darabjait.

Én annyira szeretnék hazamenni,
ágyba feküdni, nyelvemet szádba tenni.
Én úgy szeretnék kicsit más lenni,
egész nap semmit sem enni.
Kértem már sok-sok-sok dolgot,
zsebembe pénzt, nadrágomra foltot.
Mert lyukas lett, mint a lelkem,
szétszabdalt, foltozott minden itt benn.

A Jóvilágvan egy nagyszerű zenekar, mely zenéjére az eredeti ötletek, élénk hangszerelés, érdekes szövegvilág és különleges hangulat jellemző. Nincs ez másként Múltra folt című számukban sem, amely hatásos előadásmóddal és nagyszerű kompozícióval vet fel kérdéseket és fogalmaz meg tanulságos következtetéseket útkereséssel, kapcsolatokkal, múltbeli élményekkel kapcsolatban.

Már a cím is valami eltakarására, megjavítására, helyrehozására utal, és nagyon jól jelzi azt a paradoxont, hogy bár a kezünk közül kicsúszott múltat megjavítani már nem tudjuk, elfeledni vagy elfedni sokszor szeretnénk, ezt pedig különböző technikákkal érjük el. Leggyakrabban azzal, hogy tapaszt teszünk sebeinkre, foltot varrunk megfoszlott ruhánkra. Mindez persze sosem működhet tökéletesen, hiszen a folt már eleve jelöli a szakadás, sérülés helyét, így egyben kettős természetű mementóként is működik: az emlékek újraidézésének és elfelejtésének egyazon terepe.

A történet mesélése in medias res, egy konfliktus közepébe kerülünk: „Eltüzelted a hegedűt sírva, / Kabát nélkül engedtél útra”. A zene és a hangszer metaforája az egyetemes irodalom egyik legelterjedtebb eszköze a pozitív értékek és a művészetek ábrázolására, így a hegedű elpusztítása beszédes kezdés, mely látványosan jelzi az adott életszituáció tragédiáit. A beszélő válaszreakcióként kóborlásba kezd, mely egyrészt fizikai és földrajzi, másrészt a lelki tájakon is megtörténik („De sehogy se sikerült magamba bújnom”). Mindezen útkeresés persze nem csupán az adott szituációra, de az egész életre is jellemző. Mint ahogy az is, hogy a dolgok pálfordulatot vesznek, és keresőből keresetté válunk. A második szakaszban érdemes megfigyelni, hogy az adott lelkiállapot miként vetül ki a környezetre, a belső táj jellemzői hogyan lesznek érvényesek a külsőre, és fordítva: „A partra sétáltam, nézte az ég, / hallottam, hogy alattam reccsen a jég.”.

A fordulópont és a nagy találkozás aztán a visszafordulásnál következik be („Visszafordultam az erdei úton, / ott álltál tétlen, ha karom kinyújtom”). Nem egyszerű helyváltoztatás ez, hanem egyfajta szembenézés a múlttal, a történtekkel, a címre reflektálva a korábbi sebekkel, szakadásokkal. A találkozás beteljesülése bár jóleső érzés, mégis kissé ambivalens. „Valami pedig igencsak eltört bennem” – mondja a beszélő, ugyanis a múlt emlékei visszaköszönnek, a darabokra hullott égő hegedű metaforája pedig ugyancsak az értékvesztettséget, most elsősorban a lélek töredezettségét jelöli. A találkozás és az újra egymásra találás tehát megtörtént, de az abszolút beteljesedés még várat magára. Érdemes ebben az esetben is nagyobb távlatokat nyitni, hiszen a keresés mint toposz nem csak egy-egy szituációra jellemző, hanem az egész életet átjáró létjelenség is.

A refrén a vágyak konkrét megfogalmazásáról szól, ugyanakkor kontrasztként megjelenik a valóság is benne. „Én annyira szeretnék haza menni, / ágyba feküdni, nyelvemet szádba tenni.” – fogalmazza meg legalapvetőbb igényeit a beszélő, elsősorban a kerettörténetre reagálva, hogy aztán további kívánságokat sorakoztasson fel. A népdalok világát idézi fel ez a néhány sor. Egyszerű, de őszinte és lényegre törő. Ezen kívül Nagy László Adjon az Isten című versét is eszünkbe juttathatja. A fő hangsúly azonban nem az anyagi javakon, hanem a „szétszabdalt, foltozott” belsőn van. A segítség elsősorban ennek a helyrehozatalához kell, jóllehet mindezt elvégezni kizárólag csak a kérő feladata és munkája lehet. A foltokat neki kell felvarrnia, az újabb és újabb ruhadarabok csak így passzolhatnak majd a régebbiekkel.

Barna Péter

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: