Feketemosó: Kedd

feketemoso-kisebbA könyv már lassan betelik, de az első lapok még mindig üresek. Azt hittem, majd menet közben fogok tudni válaszolni. Aztán elkezdtem egy másik naplót. Egy másfajtát? Többféle napló létezne? Nem csak egy, mint valami állandó lenyomat? A kettő ugyanazt mondja el és mégsem ugyanazt. Az egyik ideköt, a másik: elereszt. – Mizsur Dániel írja az Apokrif naplóját.

„Fél éve éltem itt, s a hely ezer szokása
így lett lassan tulajdonom.
Mintha egész nyakig volnék a földbe ásva,
nem kért tudás mázsája nyom.
S mint kóbor remete valami sziklazugban,
úgy éltem a hegyen, melyről magam se tudtam,
hogy börtönöm vagy otthonom?”

Délután mellkasi fájdalom, gyógyszert kaptam, kora estére elmúlik.”

Fájdalom, szinte a semmiből. Az előző napok felismerésszerű pillanatainak ellenére is, amelyek gyengéden, de minden kétséget kizáró bizonyossággal tudatták velem, hogy helyzetem nem is hogy változatlan, de még rosszabbra is fordulhat. Ez így mégis váratlan. Mégis, néha a fájdalom valami ünnepet visz mindennapjainkba, egyesek még meg is könnyebbülnek.

Érdekes, hogy éjszakára múlik el, pedig az éjszaka szokta hozni.

Kora reggelre az ágyam melletti pavilont elvitték, talán a szomszédos szobában most nagyobb szükség van rá. De nem állt túl sokáig üresen a mellettem lévő ágy, már a délelőtt folyamán új ember érkezett. Jóval fiatalabb volt nálam, látszott rajta, hogy gyenge, mégis megengedtem magamnak azt a gondolatot (bár a gondolattól ugyan mi változna? mintha a gondolat túlléphetne rendeltetésén) hogy ez az ember itt még senki, máshol azt mondanák, hogy „zöldfülű”, de kétlem, hogy itt lehetne ilyenről beszélni, szóval hogy én, aki hosszú hetek óta itt van, több vagyok, pontosan annak a pár hétnek köszönhetően, amivel többet töltöttem itt, mint ő. Úgy gondoltam, hogy az itt eltöltött hetek eseményei, már csak annál fogva, hogy velem történtek meg, feljogosítanak arra, hogy kiváltságosnak érezzem magam, a – valljuk be – nem is olyan kiváltságosok között.

M. látogatása. 12 óra.”

Ma újra eljött M. Több órán át beszélgettünk, kisebb megszakításokkal. Említette, hogy valamiért ő jól érzi magát az ilyen szanatóriumokban. A kórházakban nem, csak a szanatóriumban. Valahogy én is így vagyok ezzel, sokat gondolkodtam azon, miért van ez így. És ez nem csak a világtól való elzártság öröme, annak a tudatnak az öröme, hogy én most jóval a város felett vagyok, érinthetetlenül, hogy büntetlenül pihenhetek. Igaz, betegen. De valahol mégiscsak pihenés ez az idő, amit itt töltök. Fiatalon, amikor nagyapámat látogattam ilyen szanatóriumban, akkor is mindig valami – számomra a mai napig meghatározhatatlan – kellemes érzés fogott el, akárhányszor a szanatórium területére értem. Lehet, hogy inkább ez az érzés vitt oda, mintsem hogy nagyapámat láthassam? Miért volt olyan vonzó, és miért olyan vonzó most is ez a környezet? Fél lábbal már itt voltam akkor, anélkül, hogy bármi bajom lett volna? Ide emberek azért jönnek, hogy valamivel jobb állapotban minél előbb hazamehessenek; hogy az itt töltött idő közbeékelődő szünet legyen mindennapi életük folyamában, és ne fordítva. „Lenti életem.” – hallom gyakran. Van itt is egy, meg lent is? És idővel már csak itt, fent? Ha el is mennek, lent úgy élnek, mint az elején idefent. Felcserélik két életüket. Kétség kívül sokszor látom másokon is, hogy némi szomorúság fogja el őket, amikor orvosuk közli velük, hogy másnap hazamehetnek. Titkon mindenki reménykedik abban, hogy még egy hetet maradhat. Mondom, annak ellenére, hogy általában úgy gondolják az emberek, hogy a beteg minden erejével azon van, hogy minél előbb hazamehessen. Megkérdeztem M.-t is, hátha ő választ tud adni. Ő azt felelte szórakozottan, hogy jó látni beteg embereket. Kíváncsi rájuk. Mire vagy kíváncsi? – kérdeztem. Hogy látszik-e rajtuk valami. Nem a szürke, jobb esetben sárga bőrükre gondolok vagy hogy pelenkában fekszenek-e. Azt látom akkor is, ha nem akarnám. Inkább arra, hogy este miről beszélgetnek egymás közt a még megengedett lámpafénynél, miket mondanak egymásnak. Itt nem tudnak elbújni sehova. Pedig biztos, hogy lenne mi elől. Itt egyedül maradnak a gondolataikkal. Főleg éjszaka. Te sem alszol éjszaka, nem? Te azt mondtad, hogy betegnek lenni: felmentés. Ezen én sokat gondolkodtam, de nem tudom megérteni. Vagyis téged megértelek. Te ezzel meg tudsz birkózni, mert hátha majd megírod. És valld be, hogy ez az egyetlen erő, ami segít. Talán ez is tart itt. De másnak is van ereje ehhez? – felelte. A kérdésemre, hogy rám is kíváncsi-e, már nem válaszolt.

Lerongyolódott, kóbor kutyák az emlékek, körbefognak, bámulnak…” Az enyémek mintha valahol mélyen letapadtak volna. Hogyan lehetne magányról beszélni ott, ahol a magánnyal zárnak össze?

Mintha egy hártyavékony üveglapot helyeztek volna közém és környezetem közé, semmihez nem tudok közel kerülni, elidőzni a legegyszerűbb, leghétköznapibb cselekvésnél. Minden mozdulatomat a tétnélküliség járja át, amit kénytelen vagyok a megváltozott körülmények számlájára írni, egyelőre nem is vagyok képes ennek nagyobb jelentőséget tulajdonítani.

Régóta vezetek naplót. Az első pár oldalt üresen hagytam. Úgy gondoltam, hogy ezekre az üres lapokra mintegy prológusként, azt fogom rögzíteni, hogy miért is írok naplót vagy hogy miért pont ilyet. Szakmámra nézve talán ennek a kérdésnek a megválaszolása lényegesebb, mint maga a könyv tartalma. A könyv már lassan betelik, de az első lapok még mindig üresek. Azt hittem, majd menet közben fogok tudni válaszolni. Aztán elkezdtem egy másik naplót. Egy másfajtát? Többféle napló létezne? Nem csak egy, mint valami állandó lenyomat? A kettő ugyanazt mondja el és mégsem ugyanazt.

Az egyik ideköt, a másik: elereszt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: