Székelyhidi Zsolt: Vampomorf (könyvajánló)

székelyhidi zsoltSzékelyhidi Zsolt a napokban, az SPN-könyvek sorozatában megjelent kötetét ajánljuk Vörös István fülszövegével és a kötet három versével. A Vampomorfot a 19. Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztiválon mutatják be, 2014. december 7-én.

Valamikor a gimnáziumban elhangzott egyszer, hogy az irodalom témája az ember. Nem éreztem igaznak. Többek között azért is öröm Székelyhidi Zsolt kötetét forgatni, mert ő is ezirányú kétségeinek ad hangot. Vámpírforma lényekről ír. Hogy ezek aztán emberek, átstilizálva a népszerű szörnyekbe, vagy épp az a lényegük, hogy a nem emberi elemet próbálja elfogadhatóvá és érthetővé tenni általuk, azt döntse el az olvasó. A magyar költészet fő vonalától, hálaistennek, elég távol esik ez a költészet. Nem követi a nyugatos-újholdas, kulturált, jambusokat lépő irányt, de ezt nem is nyelvjátékkal és önreflexióval bontja és építi tovább. Persze kell a fő irány, az irodalmi illem, hogy valaki illetlen lehessen. „A vámpír / letépi a legkedvesebben / nyíló virágot szemfogaival.” – mondja A vámpír virága c. opuszában Székelyhidi. Ő aztán letépi az irodalom virágait szemfogával. Nem a szépségre tör. Egészen pontosan nem a könnyen megszerezhető szépségre. Olyan nehéz feladatokat állít maga elé, olyan magasra teszi a mércét, hogy még a kudarca is nagyobb eredmény, mint egy átlagos verselgető (ha van ilyen) sikere. Nem mintha sikertelen lenne vállalkozása. A kudarc, a siker haját tépő, a siker nyaki ütőerébe fogát belevásó kudarc persze ott vigyorog a versek körül, megpróbál betörni ezekbe a nehezen megvédhető vámpírvárakba és ősidőbeli panelházakba (lásd: A hetvenes évek vámpírjai), de a vers szinte csodával határos módon, megkísértve a lehetetlent, sikerül. Nos, verset épp akkor érdemes írni, ha a kitűzött feladat lehetetlennek látszik. Sokszor szinte a semmiben lebeg a vers-szöveg, vámpírszem torzította módon talányos, mégis pontosan érthető és tökéletesen összeáll. Ilyen az Ölre c. erotikus remeklés: „siklunk / kezünk közt, / mint fénypászmák / barlangba szűk lőréseken.” Ez igen. Ettől az embernek kinő a vámpírfoga, kileng a költészeti Geiger–Müller-számlálója, mert erős radioaktivitást jelez, a hátán izzadságcseppek futnak le a szerelmi irigységtől. De persze a vámpírsémák elől is ugyanúgy kitér ez a könyv, hiszen versekből áll össze, ami, ki tudja miért, nehézségnek számít, másrészt a versek mégis kirajzolnak egy családtörténetet, személyes történetet, amely mögött egy ma negyven körüli ember önéletrajza is állhatna. Egy mai negyvenes vámpír realista versszeánszára vagyunk hivatalosak a kötet révén.

Vörös István

*

székelyhidi_vampomorf

*

A hetvenes évek vámpírjai

„Ha szabad tudnom,
szenvedett valaha vérszegénységben?”
Dr. Nietzsche (La strage dei vampiri,
1962. Rendezte: Roberto Mauri)

Ó, azok az ősidők,
panelházakban
szunnyadó készülők
gyermekek
fogantatását
álmodták, igen.
Nappalokon nem,
de éjszakákon át
ezek a fantázló
hős szülők
szajkózták:
klafa, hemoglobin,
aha, kromoszóma,
klassz, iksz és ipszilon.
Vámpos panelkóma
Domus-vánkoson,
ó, mindenük lett
ez az álomvilág.
A fogantatásunk
maszek volt, mondták
fogsoron következő
hagymásvér-partijukon,
és vicsorogtak áthatón
egymásra, s a tükörben
nem látták önnön
átlátszóságukat.

És az NDK-s ultrahang
kimutatta
a jövendő utódot,
engem, Zsoltot,
a szívet, a torkot,
a szájban harapni
készülő késéles
szemfog.
Na, nem akkorák voltak
még, mint vamp apukának,
csupán félkövérek,
s látták még a félelmesen vérbő,
rájuk csukható, pici babaszájat.

(eredeti megjelenés: Szőrös Kő)

Demóna

Egy démon
elindul, hogy
párját keresse.
Párja fekete
és fénylik
és egy nő
lelkében ül.
Minden nőt
meg kell érinteni,
minden bőrt
fel kell sérteni,
minden hely
besötétül,
mert az a lélek
fedőszíne.
A sötét
nem ejt árnyat,
nem ejt foglyot,
nem öl meg
azonnal.
A sötét a démon
aranyfelszíne.
Fény keres fényt
emberben, nőben,
világ sarkaiban.

A démon
párjára lel,
de a nő erős.
Együtt egészek,
a lélek nélküle
lehűl.

A nő küzd
démontánccal,
vetődő árnnyal,
durva, formátlan,
anyagtalan, lehetetlen.
Kezek sújtanak
suhogó hanggal,
érezni a hús szagát.
S a nő? Veszni lesz,
szeme csukva, arca ránc,
hangja csuklik és ő combjaira.
Démon és Demóna
egy pár,
a nő félbehagyott.

(eredeti megjelenés: Folyó-irat, 2014. február)

Látogatóban

„Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?”
(Tompa Mihály)

Mihály, a fogai!
Oly kirívó a száj,
kiáll s fogad,
kijön elém a tornácig,
mond valami üdvözlőt,
szív valami cigárt.
Elbűvölő ma, Mihály!
Jól néz ki, mint egy népművelő,
lelke pásztoróra, precízen járó
nemzeti dal!
Áldjon meg az Istennel,
kérem, mert vételeztem
sok testi kényt, sok áldatlan
állapotot viseltem el
mellemen, királyi bensőséget,
mosolyt és nemleget
válaszul.
Pamlagostul kitoltak velem,
ágynak estem még 1764-ben,
s most mégis itt vagyok,
látogatóban, egy születésenapi
franciára!
Mihály, fogadjon! Tudom,
fogadta, hogy nővé már
nem tesz másokat,
ám én itt vagyok halott,
arcom a lába előtt
pirospozsgás, levert!
A fogai dalolni tudnak,
Mihály!
Valami pír önti el, látom,
áldásos tevékenységet
remélve kérem, hívjon
lakába, hajlatába
húzzon be királyhoz
méltó szívvel, lelkesre
lábadt szemmel!
Ó, Mihály, hisz’ behúz!
Tudja hát, e kísértő
szeretőnő pompás
isteni lesz!

(eredeti megjelenés: Spanyolnátha, 2013/5.)

*

könyvbemutató:

székelyhidi vampomorf bemutató

*

(a könyvről bővebben: facebook)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: