Feketemosó: Gang-anzixok (6.)

feketemoso-kisebbKarácsony felé járunk. Az utcákat finom porhó fedi, felülről fényfüzérek világítják be az Attila utcát. A járdán egy lány siet hazafelé. Lábait gyorsan rakja egymás elé, a kezével pedig rásegít – darabos mozgása a robotokat idézi. A kereszteződésnél nagy lendületet vesz, és átrohan az úttesten, kis híján elüti egy autó. – Murzsa Tímea írja az Apokrif naplóját.

Karácsony felé járunk. Az utcákat finom porhó fedi, felülről fényfüzérek világítják be az Attila utcát. A járdán egy lány siet hazafelé. Lábait gyorsan rakja egymás elé, a kezével pedig rásegít – darabos mozgása a robotokat idézi. A kereszteződésnél nagy lendületet vesz, és átrohan az úttesten, kis híján elüti egy autó.

Mi a kurva anyádat csinálsz? – üvölt utána a sofőr.
Neked is boldog karácsonyt, te paraszt – üvölti vissza a lány.

Kulcs – 2. v. h. eleje – 2. v. h. vége. Beérve a lépcsőházba a lány futólag rápillant a postaládákra. Mindegyiken egy-egy fehér papír hópihe díszeleg, rajtuk kézírással valami üzenet. Elolvasni már nem tudja, rohan felfelé, kettesével szedi a lépcsőfokokat. Kopog az ajtón, de nincs válasz. Hosszabban kopog, ökle haragosan csattan az fán.

Francba már – mormolja, és elkezd kutatni a táskájában a kulcs után.

Közben fordul a zár, a fiú ajtót nyit.

Mi tartott ennyi ideig?
Bocs… zenét hallgattam. Ugye tudod, hogy ma közgyűlés lesz?
És? Én nem megyek… Én nem élek itt, én csak itt lakom.
Ne kezdjük ezt megint. Majd én elmegyek. Úgy is szeretném, ha tudnák, kik vagyunk.
Hol lesz az a szar?
Hát, nem itt. A Flóri felé. Elkísérsz?
El, de nem megyek be.
Kinn fogsz bujkálni? Akarsz valami álruhát hozzá? Még megvan a farsangi bohóc maszkom!
Nagyon vicces! Nem, csak odakísérlek, aztán hazajövök. De ha ez probléma neked, nem muszáj mennem.
Nem… nem. Örülök, ha jössz. Majd megpróbálok lelépni hamarabb. Tudod, bedobom a „hasmenésem lett” kártyát… vagy nem, inkább a „nagymama meghalt”-ot.
Hülye vagy – mondja a lány, most már vigyorral az arcán. Szedelődzködj! Még a maszkot is meg kell keresned.

*

Apró, szűk terem, zsúfolásig telve emberekkel. Főként idősek és középkorúak, elvétve akad csak egy-két fiatal. Az egyik székre hirtelen fölmászik valaki. Ötvenes, szőke nő, igényesen felöltözve, laminált kártyával a mellkasán: „közös képviselő”.

Köszöntök mindenkit, és természetesen boldog karácsonyt kívánok előre is. Lenne pár napirendi pont, amit meg kellene beszélnünk.

Valaki jelentkezik a sorok közül. Ilike az.

Tessék.

Az öreg hölgy erre fontoskodó arccal neki kezd:
Elnézést a zavarásért. Gondolom, mindenki tudja, ki vagyok, már születésem óta itt lakom. Csak azt szeretném mondani, hogy az szomszédaim – tudjuk, kikről beszélek – mindig összerugdossák a belső kertet. Én nem vagyok rasszista, de…

Ezen a ponton közbeszól a közös képviselő.

Jól van, Ilike. Akkor beszéljük meg elsőként ez a pontot. Mint tudják a ház lakói, vagyis, az újak még nem – itt jelentőségteljesen a fiúra néz ‒, az előző évben a ház kasszájából csináltattuk meg a belső kert felújítását. Ennek a gondozását Ilike vállalta el, ezúton is köszönjük neki! Ilike szerint az alsó szomszédok nem tartják tiszteletben a munkáját. Van itt esetleg valaki az alsó szintről? – körbenéz. Nem látok senkit. Azt javaslom, Ilike, beszélje meg az érintettekkel a dolgot. Itt jó a lakóközösség, biztos meg fogják érteni. Büszkék vagyunk a jól működő, jó kommunikációjú közösségünkre – megint kitekint a fiúra.

Nem úgy van az. Egyébként meg valaki fentről dobálja a csikkeket – teszi hozzá Ilike.

A közös képviselő úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna az öregasszonyt.

Jól van, ezt kitárgyaltuk. Mi a következő napirendi pont?

Ilike megint jelentkezik. A közös képviselő arca hosszúra nyílik, mint egy kifacsart citrom. Kelletlenül biccent neki, hogy beszélhet.

Én úgy láttam a múltkoriban, hogy valaki bejár a pincébe. A szomszéd házból. Többen is lehetnek. Szétdobálják a csikkeket, meg szotyoláznak.
De mégis hogy jönnének be? – kérdezi ingerülten az egyik lakó.
Hát, van egy átjáró a két ház között, még az első világháború alatt építették.
Ő csak tudja, már akkor is öreg volt – suttogja valaki a hátsó sorból félhangosan. Elfojtott röhögés hallatszik.
De, Ilike. Ez csak egy legenda – mondja a közös képviselő.
Igaza van a hölgynek – szólal meg a fiú hirtelen. Minden szem rászegeződik. A hirtelen támadt figyelemtől magabiztosabb lesz a hangja.
Építészetet tanultam az egyetemen. Számos háznak van ilyen földalatti alagútrendszere. Ha gondolják, leellenőrzöm a dolgot. Rakhatnák egy új lakatot a pince ajtajára, amihez csak nekünk lenne kulcsunk. Én szívesen vigyázok a kulcsra. Legtöbbször otthon vagyok, bármikor el lehet tőlem kérni. De ha megbocsátanak, nekem most el kell mennem. Meg kell látogatnom a kórházban a nagymamámat. – mondja, majd kisétál.

Kint már várja a lány.

Végig itt voltál? – kérdezi tőle a fiú.
Nem, jártam egy kört az Amfiban. Mit vigyorogsz? Kineveztek?
Eltaláltad! Én lettem a kulcsfelelős!
Te kis spion. Beépültél a rendszerbe.
Hogy belülről rohasszam.
Igen, hogy belülről rohaszd.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: