Nyugatosok, zombikkal, képregénynyelven (beszámoló)

Nyugat+Zombik+Kiállítás, Műhely kávézó & galéria, 2014. 11. 07.

borítóNovember 7-én, este rekordnagyságú tömeg gyűlt össze a Műhely kávézóban. Néhány órával az esemény kezdete előtt 666-an jelezték a Facebookon, hogy el fognak jönni. De mi indokolta ezt a nagy érdeklődést ‒ akkorát, hogy a szervezők jó előre a kávézó előtti utcára helyezték a kiállítás egy részét?

Talán emlékeztek még, hogy közel egy éve szabályos hullámként vonult végig a közösségi média főbb terein, a Facebookon és a Twitteren egy, a Nyugat+Zombik címet viselő (akkoriban még csak tervezett) képregény pár kockája. Nos, időközben elkészült az első, 32 oldalt számláló fejezet. Az alkotó, Csepella Olivér ezt tárta a nagyérdemű elé.

nyugat_'

A kiállítást az utcán, megafonnal a kezében Csőre Gábor színművész nyitotta meg, aki megpróbálkozott a képregény „felolvasásával”, valamint ellamentált azon a kérdésen, hogyan álljunk hozzá a kérpegényhez, illetve hogyan fér össze a magyarok pantheonjának díszhelyén álló Ady a hanyatló Nyugat bűzös ópiumát lihegő zombihaddal?

A mű iránti érdeklődést nem csak a kiállítást látogatók mennyisége mutatja, hanem az is, hogy az ugyanaznap reggel indított, a képregény elkészültét célzó közösségi finanszírozás még ezen a hétvégén elérte a kitűzött célt. Az ezáltal, valamint a még december közepéig látogatható kiállítás által keltett hullámok pedig újra végigcsaptak a közösségi média terein.

Meghazudtolódni látszik az az állítás, melyet az előző cikkemben tettem, miszerint Magyarországon a képregények iránti érdeklődés ‒ és ezáltal piacuk is ‒ haldoklik. De hogyan volt képes ekkorát szólni egy mű, úgy, hogy közben a médiuma iránt alig van érdeklődés?

A Nyugat+Zombik nem csupán, és nem elsősorban a képregényrajongókat célozza. Témájával jóval inkább az irodalmárokat, közülük is főként a fiatalabbakat szólítja meg. Másrészt pedig bekapcsolódik a zombik egyre növekvő népszerűségébe, hisz mostanában ők az új vámpírok. Bár Csepella Olivér kérdésemre elárulta, közel nyolc éve tervezgeti a nagy művet, de semmiképpen sem jött rosszul, hogy a Walking Dead épp népszerűsége csúcsán tart, valamint közben érkeztek olyan művek is, mint a Büszkeség és balítélet meg a zombik, ahogy az sem, hogy a lassan minden ötletükből kifogyó hollywoodi filmgyárosok újabban a lehető legképtelenebb párosításokkal rukkolnak elő, elég, ha csak a Cowboyok és űrlények című filmre gondolunk.

Az igazi kérdés azonban még megválaszolatlan maradt. Hogy-hogy nem váltotta ki a Nyugat+Zombik a Nyugat iránt elkötelezett irodalmi hagyomány követőinek habzó, sőt ebben az esetben vérző szájú haragját?

Mert van igény a műre. Egyrészt a nyugatosokat (Ady, Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád) mindenki ismeri, népszerűségük töretlen, ugyanakkor trónfosztásukra, visszaszorításukra is egyre erősebb az igény mostanában. Egy ilyen nyíltan parodizáló mű pedig ezt a sokszor titkolt indulatot tökéletesen levezeti. Másrészt pedig az ingyen reklám sose rossz. Ki tudná megmondani, hogy hányan fordulnak egy-egy verseskötet felé, miután elolvasták a képregényben található verseket – hisz versek is lesznek benne, költőkről szóló műhöz méltóan. Harmadrészt pedig cool, menő és baró, de nagyon. Melyik, a könyvtárlátogatást életvitelszerűen űző bölcsész ne vágyna egy kis kalandra, izgalomra, nyers adrenalinlöketre? A Nyugat+Zombik pedig pontosan ezt adja meg azzal, hogy kánonunk alapköveit dobja bele a trash-kultúra mélyére.

Mély, elemi élvezet volt olvasni és nézni, ahogy Babitsék zombikkal küzdenek az első, Tragédia címre keresztelt fejezetben, mely természetesen nem mentes a móriczi felhangoktól. Sajnos ezt sem olvashattuk végig, csupán néhány lapját, ám azokat legtöbbször három, néha négy fázison keresztül követhettük, ahogy az egyszerű ceruzarajzból a végleges, fekete-fehér-sárga oldal létrejön. Mindemellett a Nyugat nagyjaival plakátokon is találkozhattunk.

nyugat_2
Ahogy azt Csepella Olivér elárulta, a műre két alkotó gyakorolt igazán nagy hatást: egyrészt Mike Mignola, és az ő magyarul is olvasható Hellboy-opusza, valamint Bryan Lee O’Malley kiszólogatós humora. Az, hogy miért kezdett képegényeket készíteni a most a MOME-n végzős alkotó, igen egyszerű a válasz: ez olcsóbb, mint filmet forgatni. Márpedig manapság az eszement ötleteket csak ezen a két médiumon fogadjuk el.

A közösségi finanszírozásnak hála, egy év múlva már kézbe foghatjuk a kész, 200 oldalt és 7 fejezetet számláló művet. Szép kiállású kötet lesz, már a rajzok is lenyűgözték a látogatókat. A fekete-fehér-sárga színvilágot letisztult és határozott vonalak, egyszerű, de éppen ezért látványos rajzstílus öleli körbe, mely jóval inkább a humor és a paródia felé hajlik, minthogy olcsó riogatás legyen a célja. Ez legalább félig leveszi a terhet azok válláról, akik azt latolgatják, hogy a kötetet az intellektuális kihívás okán érdemes csak megvenni ‒ egy szép, és magyar viszonylatban unikális tárgyként is tekinthetünk a jövőre megjelenő műre.

A kiállítás és a közönségi finanszírozás sikere sok kérdést felvet a hazai képregénykiadással kapcsolatban. Lehetséges, hogy ez a jövő: a külhonban sikeres alkotások megjelentetése helyett fiatal, lelkes, indie alkotók ütik majd fel a fejüket, vagy pedig a már megjelent, de a képregénytalálkozók és -fesztiválok kivételével hozzáférhetetlen művek vállnak majd ilyen módon hozzáférhetővé a szélesebb nyilvánosság számára.

Akit nem győztek meg a soraim, és még gondolkozik azon, hogy van-e értelme, létjogosultsága ennek a projektnek, mindenképpen látogasson el december közepéig a Műhely kávézóba, ahol egy csésze kávé mellett belemerülhet a nyugatosok verslábaiba és a széklábakkal kiontott agyvelők gyönyörködtető látványába, majd maga döntheti el, érdemes-e támogatni a képregény elkészültét. A kávéval már hozzájárult a célhoz, hisz a kiállítás nyitva tartása alatt minden elfogyasztott ital egytizede a szerzőhöz kerül.

nyugat_3
Egy fecske nem csinál nyarat – mondja a bennem élő pesszimista, és sajnos valószínűbbnek tűnik az a forgatókönyv, hogy az egyszeri lelkesedés után nem lesz újabb őrület egy új magyar indie-képregényből. Egy percig sem kisebbítem ezzel Csepella Olivér érdemeit, sőt ez a körülmény, ha lehet, még tovább növeli annak az értékét, amit elért. Csak így tovább, és bár valahol megértem, fájlalva vettem tudomásul, hogy a már biztosan megjelenő kötetnek, sajna, nem lesz folytatása.

Füzi Péter

A borítókép forrása a http://www.hokum.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: