About-kategória: Nem akarok megfelelni

Az About-kategória egy játszótér. Egy értelmező játszótere. Olyan rovat, ahol irodalom és zene határai elmosódnak, a zene szöveggé válik, a dallam pedig a papíron is értelmet nyer. Tévéből, rádióból, csapból folyó, fesztiválokon harsogó, otthon, pihenés közben morajló jól ismert dalok következnek. Az értelmezések megpróbálnak rámutatni arra, hogy miért is szeretjük őket, vagy ha ez idáig nem szerettük, miért is szerethetjük őket. Vajon mit akar nekünk mondani a Kistehén Ha sírok című száma?

Kistehén: Ha sírok

Ha sírok,
szememből engedem a levet,
aki ezen nevet,
az biztosan nem szeret.

Ha sírok,
testemet hagyják el a zsírok,
lassan puffad fel a fejem,
úgysem törődik senki velem.

A Talált Könnyek Osztálya
előtt van egy motokrosszpálya,
azon gyakorolok én,
bukkanó van az elején.

A Talált Könnyek Osztálya,
ahol van egy motokrosszpálya,
nyalja fel a könnyeket
bukóval a fején.

Ha sírok,
szememből engedem a levet,
aki ezen nevet,
az biztosan nem szeret.

Ha sírok,
testemet hagyják el a zsírok,
lassan puffad fel a fejem,
úgysem törődik senki velem.

Nem akarok megfelelni
sem az anyámnak, az apámnak,
sem a festett hajú nőnek,
sem a mocskos szájú taxisofőrnek.
Nem akarok megfelelni
a társadalmi imának,
sem a nőmnek, szeretőmnek,
sem a gyilkos gőgnek.

Semmilyen elvárásnak,
senkinek, aki megfelelő,
csak el akarok késni,
el akarok veszni, lemaradni végre.
Nem felszállni semmilyen gépre,
olyan szeretnék lenni, mint én,
fent maradni a víz tetején,
visszafordulni még a nyár elején,

Ha sírok,
szememből engedem a levet,
és az eljövendő örök életről
szépen maradok le.

A szöveg és az előadásmód akár vicces is lehetne, talán még jól is szórakozhatnánk rajta, de valamiért mégsem tesszük. Tudjuk, a látszat mögött komoly dolgok húzódnak. És bármennyire is könnyednek tűnjék az előadásmód, a téma valójában elég súlyos.

A Kistehén a sírás lelkületét és fiziológiáját tárgyalja egyszerre úgy, hogy azt szinte észre sem vesszük. A dal és a szöveg erőssége, hogy éppen ezt a nyilvánvalóságot boncolgatja, ragadja meg. Mert akárhogyan is ragozzuk, az eredeti képlet, a kezdő és a végpont akkor is a következő lesz: „Ha sírok, / szememből engedem a levet, / aki ezen nevet, / az biztosan nem szeret.” Ez tehát a felütés. Végtelenül egyszerű, de végtelenül igaz és hatásos. A második szakasz megint a testet érintő fizikai következményeket írja le, azt is mondhatnánk, test-poétika a javából.

A következő két szakasz metaforikusan értendő. Jelentését persze nehéz körülhatárolni, de a sírás előtti megpróbáltatásokra, akadályokra, szó szerinti bukkanókra utal. Azokra, amiket ha sikeresen veszünk, ha nem, mindenképp megpróbáltatásnak számítanak, így könnyeket, felpuffadó fejeket okozhatnak. Ezen a nehéz pályán gyakorol nem csak a beszélő, de mindenki más is.

A két bevezető szakaszt követően egyfajta kirohanásnak lehetünk tanúi. Mintha a beszélőből kiszakadna minden. Minden, amit nem akar, és minden, amit a közvetlen és a közvetett környezete (a társadalom) elvár tőle. És főleg minden, ami a túlzott nyomás hatására megnehezítheti az életünket, és felesleges nyomás alá helyezhet. Amit nem mi, hanem más akar: a szüleink, a szeretőnk, a barátaink, a „társadalmi ima”. Ezek a gyorsan, szinte pánikszerűen elhadart sorok tökéletesen jelzik, hogy a felszín alatt megbújhat az az egyéni szándék, ami nem akar másnak megfelelni, ami nem akar a másik kedvében járni. Ami szembemegy az általános akarattal, és csak el akar késni, el akar veszni, csak le akar maradni. Mert néha azt is kell, mert néha azt is jó. Olyan én-pozíció ez, mely csak saját magát akarja adni. Okkal, hiszen tudja, csak úgy lehet boldog, csak úgy teljesedhet ki. A könnyek csak így tűnhetnek el, a bukkanók és emelkedők csak ennek köszönhetően szűnhetnek meg, és az ellenségek is így szívódhatnak fel.

Az utolsó szakasz ennek a mondandónak a méltó hirdetője és befejezője egyaránt. Ha sírunk, és szenvedünk, éppen azt az időt és energiát pazaroljuk, ami egyébként arra való, hogy minél inkább jól érezzük magunkat az életünkben. Hogy minél inkább úgy tűnjön, és olyan érzésünk legyen, hogy örökké akarunk élni, vagy éppen az, hogy örökké élünk. És persze az örök élet sem mindenkinek ugyanaz, lehet, hogy valakinek a társadalmi elvárásokkal való szembenézést jelenti. Az elszakadást, a lemaradást, a láthatatlanná válást. Vagy ezek ellenkezőjét, de úgy, hogy közben csak a saját magunknak való megfelelés szándéka irányít. Ha ezt teljesítjük, kevesebb a sírás, és a rosszakarókkal sem foglalkozunk.

Barna Péter

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: