„Felülnézet” – Horváth Tivadar verse és Jassó Judit prózája (közös online megjelenés)

Horváth Tivadar

[felülnézet]

tétova ima

felülnézetből az ember
nem más csak ócska utánzat
látszat a boldogság látszat a jólét
s nincs benne semmi alázat

nem keres mást csak a hasznot
nem tartja meg ami érték
nyakába súlyos bűnt akasztott
Isten nem csak a pénz a mérték

mindent lehet már mindent szabad
férfi férfival lánnyal a lány
saját szabadságoddal ölöd meg magad
jöjj el Jézus égi hagyomány

legyen egy kicsit minden a régi
hogy megszülethessen ismét az új
segítsen minket emberként élni
s bocsássa meg bűneinket az Úr

 

Jassó Judit

[felülnézet]

Könnyű lenne eltörni a csontját, vagy kitekerni a nyakát, mint egy csirkének.
Egyetlen alkalommal bukkant fel ilyesmi a gondolatai között, miközben kibontotta a pelenkából a gyereket. De utána mindig újra meg újra eszébe jutott. Nem is gyerek ez még, csak öt hónapja múlt, hogy megszülte. Próbált úgy gondolni rá, mint saját magára, aztán abbahagyta, mert nem ment.
Minden utat elvesztettem, ami hozzád vezet, gondolta bátortalanul. A keze fürgén járt, szeretett hamar szabadulni, ha a gyermekgondozásról volt szó. Túl sok gondolatot ébresztett, amik megválaszolatlanul keringtek benne, mint [fölöslegessé vált műholdak]. Elvesztettem, folytatta a gondolatsort, beleértve az útszéleket és a kerülőutakat is. El tudsz képzelni, ahogy indulnék, de ami feléd vezet út, járhatatlan? A kicsi persze mit sem ért ebből, csak az ő pengényire összeszorított száját látja, ha egyszer-egyszer odanéz. Mert fireg-forog, mint a motolla, jár a keze-lába, minden porcikájában él és létezik.

November volt, nem sokkal mindenszentek után.
Rágós napok jöttek. Az ember kérődzött, forgatta a szájában. Lenyelte, visszaöklendezte. Ha reggel fölkelt, úgy tűnt, mintha semmi cél nélkül készülődne.
[Egyre gyakrabban esett.] A nedvesség mindenhová beszivárgott. Ott maradt a bőr és a ruha között. Az utcán szétmálló figura voltak, bármikor elmosta őt egy zivatar. A fény titok lett, a szem azt kutatta, hova tűnt hirtelen s mikor fog ismét teljes pompájában fölbukkanni. Előkerült az esernyő, a beletörődés alapvető szimbóluma. Cipeltette magát, mint a rokon gyerek, akit nem lehet egyedül otthon hagyni.
Aztán a nagy kérdés, milyen cipőt érdemes húzni. Kell-e bőr, vagy elég az impregnált velúr.
[A bizalmatlanság szétterjesztette szárnyait.] Semmi nem volt elég jó. A fehér túl világosnak, a barna unalmasnak, a lila búskomornak látszott. Minden lépés, amit az utcán tett meg, tortúra volt, egy soha el nem követett bűn megtorlásaként. A pocsolyák fenyegető közelségben tartották az idő könyörtelen múlását. Úgy érezte, megint vereséget szenvedett. S közelgett az első hóesés ideje, már előre félt tőle és utálta.

Ez a gyerek nem az övé volt; a férjének szülte.
Gyorsan házasodtak össze, ideje sem volt átgondolni, hogyan, mikor szeretne gyermeket. Valahányszor [a hasára nézett], vagy megérintette fürdés közben, látszólagos érdeklődéssel, spontán, a meggyűrődött bőr és a soha el nem halványuló császárvonal akkor is eszébe juttatta a terhességét, amikor nem kívánt rá gondolni. Nyomot hagyott rajta. Ez a természet nagy törvényeinek egyike. A gyermek mindig visszatalál, ha akarja az anyja, ha nem. Visszajáró szellem, ő pedig a kísértetkastélya. Vagy bolygó, mely körül a gyermek-hold kering, szabályozva az érzelmi ár-apályt. Szabadságától észrevétlenül fosztotta meg, mióta ő, a fiatalabbak [a hűbérúr] rendelkezett a teste és a lelke felett.
Pedig a csecsemő jól érzi, amit ő már nem: a világ igenis kézzel fogható, viharvert szőranya. Ha más nincs, majd abba kapaszkodik, marja a bőrt, kis lúgos isten vagy istennő, kopaszon sivalkodik. Eszik, mert éhes, vagy szerencséje van, mert megetetik. Többnyire fejjel előrefelé jön a világra, átszakítja a gátat, és ordít és mindenkit képvisel, aki valaha megszületett. Mikor majd először megszólal, azzal egy valóban tökéletes és hallgatag korszak ér vége, melyet elvárások laza, kusza, s egyre szövevényesebb halmaza követ. Innentől kezdve a beszéd – kényszer, mindig mondani kell valamit, hogy a másik megnyugodjon, nevessen vagy csodálkozzon. A puszta létezést benövik a fák, nincs többé üres tarló, talán egy-két kivétellel.
Helyére illesztette a pelenka tépőzárát, és egy kicsit várt. Most boldogságot kellett volna éreznie, amiről minden anyaság-témájú könyv írt. Mégis csak a dolgok praktikus oldalát volt hajlandó képviselni: rugdalódzót húzott a kisfiára, s mintegy jutalomként, [visszarakta őt a kiságyba], az egyetlen helyre, amelyről hajlandó volt elfogadni, hogy mindkettejük számára egyformán jó.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: