Az értékek átértékelése

Tárlat: Cildo Meireles – Installations, HangarBicocca, Milánó

Cildo Meireles: Marulho, 1991/1997

Cildo Meireles: Marulho, 1991/1997

Jelképek erdején át visz az ember útja, a bolyongás során a látogatónak a saját bőrén kell megtapasztalnia a szinesztézia valóságát, a talajvesztés és az öntudatra ébredés kényelmetlenségét. Milánó külvárosában, a gumiabroncsot gyártó Pirelli vállalat egykori hangárjában látható a kortárs művészeti szcéna egyik leghíresebb konceptuális alkotója, Cildo Meireles első olaszországi kiállítása. A kurátor Vicente Todolí az alkotó 1970–2014 közötti készült tizenkét munkáját, tizenegy installációt és egy szobrot mutat be.

 

Cildo Meireles: Através (1983–1989)

Cildo Meireles: Através, 1983–1989

A kiállítás nyitó műve, a szürrealisztikus Através (1983–1989) már a címében tematizálja az át- és meghaladás élményének fontosságát. Az ’através’ portugálul annyit tesz, hogy ’át’, ’keresztül’, és egyszerre utal a fizikai és a mentális értelemben vett aktusra. A labirintusszerű, felülről megvilágított installációt a fényes és csillogó felületek (üveg, fém, áttetsző háló, celofán) dominálják. A tér vizuálisan átlátható, a fizikai előrehaladást azonban akadályok nehezítik meg. A járást a földre szórt megroppanó üvegcserepek lassítják, az úttorlaszok (fémkordon, teniszháló, duplafalú biztonsági üveg, szúnyogháló, facölöp, háló, bársonykötél) pedig folyton vargabetűre kényszerítik a látogatót. A célállomás a tér közepén elhelyezkedő nagyméretű, gyűrött, fehér celofángömb, amelyet akváriumok vesznek körül, benne komótosan úszkáló, dülledtszemű áttetsző halakkal. Az ismerős, mindennapi tárgyak a szokatlan kombináció révén furcsán idegenné, patetikussá válnak. A bársony kötél a múzeumok, színházak kifinomult, arisztokratikus világát, a fém kordonok a megakoncertek őrjöngő hangulatát, a csirkeólhoz használatos háló az udvar poros és büdös levegőjének egyvelegét idézi.

Cildo Meireles: Amerikkka, 1991/2013

Cildo Meireles: Amerikkka, 1991/2013

A bizarr pátosz mellett a fenyegetettség érzés szintén fontos része a műnek. A börtönre emlékeztető rácsok és a kerítések félelmet keltenek, az üvegcserepek élesek, sérülést okozhatnak. Másfelől a látogató maga is agresszorként lép fel, hiszen a tér birtokbavételével (járás közben az üveg egyre apróbb darabokra törik), a mű befogadásával hozzájárul az installáció megsemmisítéséhez. Kegyetlenül szép a két részből álló Amerikkka (1991/2013) című installáció is. A talaj 22 ezer szorosan egymás mellé helyezett, gyantával lekent tojásból, a plafon 55 ezer csillogó rézszínű fémlövedékből áll, amelyek fenyegetően merednek a tojásszőnyegen egyensúlyozó látogatóra. A lövedékek értelmezhetőek a 19. században létrejött, és napjainkban is működő amerikai Ku Klux Klan rasszista társaság szimbólumaiként. A csoport nevének rövidítése az installáció címében is felfedezhető, de ezt az értelmezést támasztja alá az is, hogy sokan a csoport nevét – a puska ropogása után – hangutánzó szóként értelmezik.

Cildo Meireles: Cinza, 1984–1986

Cildo Meireles: Cinza, 1984–1986

Az Amerikkka ugyanakkor – pár lépéssel távolabbról – egy monokróm alkotásként is felfogható. A lövedékek és a tojások csak közelről kivehetőek, a két felület messziről homogén, fehér és arany képeknek tűnik. Cildo Meireles a művészettörténeti hagyományra és a modernista kategóriákra az Amerikkka című művön kívül a Marulho, a Cinza és a Cruzeiro do Sul esetében is reflektál. A keleti meditatív művészetfelfogáshoz közel álló Marulho (1991/1997) kék víztömege Yves Klein emlékét, a könyvek akkumulációja pedig Arman munkásságát idézhetik fel. A Cinza (1984–1986) két különálló lefüggönyözött fülkeszerű helységből áll, amelynek alkotóelemei a festészet és a rajz alapvetető eszközei, a vászon, a rajzszén és a kréta. Az egyik fülkében a függöny fekete és a padló fehér krétákból áll össze. A művész számára a kréta a street artot, a szén pedig a hagyományos festői diszciplínát szimbolizálja. A másik bokszban a függöny fehér, a padlót pedig egy szénréteg fedi. A befogadó – ahogy az Através esetében is – tevékenyen részt vesz a mű átalakításában, beszennyezésében, hiszen a kréta és a szén lassanként összekeveredik a két fülke között járkáló látogatók lábnyomaitól. A cím maga is erre a jelenségre utal, mert a ’cinza’ ’szürkét’ vagy ’hamut’ jelent portugálul. A monokróm tehát ebben az esetben egy jelentésekkel terhes térré alakul át, olyan térré, amely nyitott az emberi testtel való interakcióra. A Cruzeiro do Sul (1969–1970) egy kilencmilliméteres fakocka, amely fenyő- és tölgyfából, a tupi indiánok két szent fáiból készült. Apró méretével arra hívja fel a figyelmet, hogy egy tárgy szimbolikus ereje nem egyenesen arányos annak méretével. A szobrot, amely a Condensations elnevezésű sorozat része, a művész meglehetős iróniával az amerikai minimalizmuson belül a „humiliminimalism” ágába sorolja.[i]

Cilod Meireles: Cruzeiro do Sul, 1969–1970

Cilod Meireles: Cruzeiro do Sul, 1969–1970

A vizuális percepció primátusát megkérdőjelező művész a hallást, a tapintást, az ízlelést és a szaglást is bevonja az érzékelés módozatai közé. A látás csak a Cruzeiro do Sul és a Cinza esetében az egyedüli befogadási mód. A Babel (2001) egy komplex audiovizuális installáció, amely egymásra pakolt, bekapcsolt magnókból áll. Az eltérő frekvenciára állított készülékek hangja folyamatos, tompa morajlássá olvad össze. Az időbeliség nemcsak a magnókból kiszüremlő hang, hanem a rádiók mint fizikai tárgyak révén is kifejezésre jut, hiszen a legrégebbi modellek mellett a legújabb, legmodernebb rádiókészülékek is megtalálhatóak. A magnótorony különös párbeszédet folytat a tőle nem messze magasodó hét égbetörő, magányos palotával, a HangarBicocca állandó kiállításának részét képező Anselm Kiefer The Seven Heavenly Palaces című művével (2004). A nyelvek összezavarása következtében kialakuló kommunikációs durrdefekt a kiállítás záró installációjának, a Marulho (1991/1997) című munkának is központi témája. Az audiovizuális befogadásra épülő Marulho egy farámpából és könyvekből kreált low-tech virtuális valóság, szándékos giccs, amely a fodrozódó mélykék tenger romantikus képeslap-látványát eleveníti fel[ii]. A stég végére besétálva nyilvánvalóvá válik, hogy a víz tulajdonképpen egymásra fektetett könyvekből áll, a tenger morajlása pedig nem más, mint a ’víz’ szó különböző nyelveken való folyamatos ismétlése.

Cildo Meireles: Babel, 2001

Cildo Meireles: Babel, 2001

Cildo Meireles: Eureka/Blindhotland, 1970–1975

Cildo Meireles: Eureka/Blindhotland, 1970–1975

A látás és a hallás mellett általában mostoha szerepbe szorul a tapintás, az ízlelés és a szaglás. Ennek egyik lehetséges oka, hogy míg a látás és a hallás szellemibb régiókhoz, az olvasáshoz és a zenéhez kapcsolódik, addig az utóbbi három jobban kötődik az ösztön, a nyers érzékiség szférájához. Cildo Meireles azonban több installációjában ezeket az indokolatlanul mellőzött érzékszerveket állítja a középpontba. A tapintás elsőbbségére példa az Eureka/Blindhotland (1970–1975). A talajon azonos méretű, bézs színű gumi gömbök hevernek. Csak ezeket kézbe véve derül ki, hogy az azonos méretük ellenére a golyók eltérő súlyúak.

Cildo Meireles: Entrevendo, 1970/1994

Cildo Meireles: Entrevendo, 1970/1994

Az Entrevendo (1970/1994) esetében a tapintás mellett az ízlelés kap kitüntetett szerepet. Az installáció egy hatalmas, fából készült tölcsér, amelynek mélyén egy ventilátor meleg levegőt fúj. A belépés előtt két jégkockát, egy sósat és egy édeset kell szájba venni. A ventilátor felé közeledve, a meleg levegő hatására a jégkockák elolvadnak. A látás mellett a szaglásra kell hagyatkozni az Olvido (1987–1989) esetében. Az amerikai bankjegyekkel beborított indián sátor (tepee) egy kör alakú gyertyákból kialakított, öblös felépítményben áll, amelyet teleraktak orrfacsaró szagú marhalábszárcsontokkal. A mű, amely spanyol címének fordítása ’felejtés’, értelmezhető a posztkoloniális világrend kritikájaként.

Cildo Meireles: Olvido, 1987–1989

Cildo Meireles: Olvido, 1987–1989

A félhomályban botorkáló látogató útja a liliputi méretű fakockától a monumentális Marulho könyvtengerbe nyúló stégjéig vezet. A materia érdességétől az illuzionizmus mesterséges absztrakciójáig. A Cildo Meireles installációi a befogadó aktivizálódásával olyan eszközökké válnak, amelyekkel átélhetővé válik az összeérzés, az érzetcsere tapasztalata, és vele az elbizonytalanodás, a zsinórmérték elvesztésének tudata. A művek egyszerre filozofikusak és érzékiek, elvontak és kíméletlenül konkrétak. Konkrétak, amennyiben nem jelenítenek meg mást, mint magát a valóságot, annak fragmentumait, amelyekben mégis totalitás nyilvánul meg.

Farkas Mariann

 

A kiállítás július 20-ig tekinthető meg a milánói HangarBicoccában.

 

(Agostino Osio fotóit a Courtesy Fondazione HangarBicocca Milan engedélyével közöljük.)

 

 

 

[i] Sophie, Nora: „A Tiny Wooden Cube as a Site of Crosscultural Friction and Collision”, in: InEnArt.eu, 2014. január 15., URL: http://www.inenart.eu/?p=13616

[ii] Gerardo Mosquera interjúja Cildo Meirelesszel, in: Cildo Meireles, New Museum of Contemporary Art, New York, (katalógus), 1999, 27.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: