Könyvheti előzetes II. – Tinkó Máté: Amíg a dolgok rendeződnek

TinkóIdén ismételten örömteli helyzetben vagyunk, mivel a 2010-es és ’12-es évekhez hasonlóan ismét két Apokrif-szerző is önálló kötettel jelentkezik a 85. Ünnepi Könyvhéten. Ezúttal Tinkó Máté Amíg a dolgok rendeződnek című, a Fiatal Írók Szövetségénél megjelenő első verseskötetét ajánljuk két verssel. Szerzőink könyvheti dedikálásainak időpontjait külön bejegyzésben jelezzük majd. (Tegnapelőtt Fehér Renátó Garázsmenet című első verseskötetét ajánlottuk ugyanitt.)

Egy vonatúton, mondjuk

Egy vonatúton, mondjuk
hazafelé – hányszor gondolok
rád, nem tudom, meddig érdemes.
De mint minden, ha bizonytalanba
hajlik: még ott van benne az izgalom –
kifutunk vele valami állomásra.
Talán nem sokért: letörölgetni a flancos
kis félcipőket, vagy belenézni idegenek
lakta városok arcába, esetleg a borzasztó
hideg, hogy csak mozgásban kellett volna
maradni még darabon. Mert ahogy fékezett
a mozdony, hirtelen ki is jelölte valaminek
a végét. Egy emberként követeltelek akkor, és
nem azért, mert ami onnan folytatódott, szigorúan
két irányba tette, nem azért győzködtem,
aki mellettem utoljára sírós szemmel
helyet foglalt, és szép volt, mint egy
vigasztalás, hogy értem föladja.

Exodus

Milyen volt meghurcolni,
milyen volt átnevezve,
milyen rengetegnek,
idegenbe szakadva,
anyagából súlyát vesztett,
gémberedett végtagoknak,
amíg ablakban kuporgó kezecskékre
s lábacskákra a homályból
hajnalpír borult.

*

Tinkó Máté - Amíg a dolgok rendeződnek

*

“Tinkó Máté első verseskötete veszteségek, az otthon elvesztésének és az otthonra találás kísérleteinek érzelmes analízise, a háttérben egy család és egy közös terheket viselő, kezdődő önálló élet elvarratlan történeteivel. A beszéd, amely e háttérből kiválva megszólal, számol azzal, hogy a dolgok persze sohasem rendeződnek, a szálak megnyugtatóan soha nem elvarrhatóak, sőt még egyfajta hamisság sem elkerülhető. Ezért a versek sajátja lesz a töredékesség és az erős önreflexivitás. A lényegüket azonban az érzelmek, a kapcsolatok eredetét kereső analízis adja, amely a személyességet mindig elsősorban a megszólításokban, a másikhoz való odafordulásban és egyfajta kihagyásokkal teli történetmesélésben leli meg. Az Amíg a dolgok rendeződnek egy lefegyverzően őszinte, tehetséges fiatal költő bemutatkozása. Fogadják szeretettel.”

Schein Gábor

*

Az Amíg a dolgok rendeződnek könyvbemutatójának facebook-eseménye ide kattintva érhető el:

2014. június 10-én 18 órától mutatják be Tinkó Máté első kötetét a Kalicka Bistroban (1077, Bp., Rottenbiller utca 32.).  A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget: Áfra János és Vass Norbert. Zenei aláfestés: Szilágyi Sándor Bellsman (hangutazás)

*

A kötet facebook-oldala ide kattintva követhető a facebookon.

One Response to Könyvheti előzetes II. – Tinkó Máté: Amíg a dolgok rendeződnek

  1. […] című verseskötete a napokban jelenik meg. Az olvasó akár az Apokrif Online-on közölt könyvelőzetesből, akár a kötet facebook-oldaláról is tájékozódhat, valamint elmehet a könyv holnapi […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: