Bodográf Mozi, Bé terem

bicsérdiÖrömmel jelentjük olvasóinknak, hogy ismét új rovat indul az Apokrif Online-on, s ennek köszönhetően szerkesztőségünk is új munkatárssal bővül: filmrovat-vezetőnk, Bicsérdi Ádám szerkesztői beköszöntőjét közöljük az alábbiakban.

„(…) az ő életében is volt bizonyos átmeneti állapot, amikor naponta moziba ment, gyakran végigült egy filmet többször is; kicsit olyan volt ez, mint a vallás; ahogy ott ült, és nézte a váltakozó fekete-fehér alakzatokat, lelkiismerete olyanféleképpen felszabadult, mint ahogyan gyónás közben érezhet az ember.” (Truman Capote: Fejetlen héja)

„Mi mindent eltűrt ez a vászon! Eltűrte a mozgást. Hogy valaki fölállt, leült, kirúgta maga alól a széket, és rohanni kezdett. Eltűrte az üldözéseket a háztetőn, találkozásokat a tengerparton, csónakázást a holdfényben, az alig vánszorgó, régi gőzmozdonyokat, a roskadozó vashidakat, az emeletes omnibuszokat, a tengeri és szárazföldi csatákat. Az esőket is eltűrte, azt a sok esőt, a régi filmekét.” (Mándy Iván: A mozi)

Kedves megszállottak!

Igen, hozzátok szólok, azaz hozzátok fog szólni az Apokrif filmrovata, mert másképp nem lenne értelme. A bevezetőnek, ráhangolódásnak szánt idézetek még a mozi aranykoráról mesélnek, és bár a mozivászon helyett egyre inkább a kisszobákba és az LCD monitorokra költöztek a mozgóképek, azért egy valami ugyanaz maradt: filmet nézni vallás. „Oszlopok, plakátok – és az a súlyos, nyomasztó csönd! Mint a templomban” – csak hogy megint Mándyt idézzem. Ha túl patetikusnak, netán túlzónak tűnne ez a hasonlat, akkor gondoljunk csak korunk sorozatfüggőségére, a torrentfájl és a megfelelő felirat megalkuvást nem ismerő, elszánt keresésére.

Ez a rovat e vallás követőihez kíván szólni. Jogos kérdés, mi értelme van egy újabb filmekről szóló online felület indításának, és bevallom ezt a kérdést én is feltettem magamnak, hiszen megszámlálhatatlanul sok mozgókép-lekövető oldal létezik, mindenkinek megvan a saját, bejáratott kedvence. Műfaj és stílusok között válogathatunk tetszés szerint, legyen az horror, a 90-es évek vígjátékai vagy keményvonalas művészfilm – mindenről találhatunk már szakportált. Úgyhogy itt a születés pillanatában nem árt, ha meg is indoklom, végül miért döntöttem a rovatindulás mellett.

Érdemes úgy kezdeni, hogy miről nem fog szólni ez a rovat: nem lesznek aktuális, mozipremierekről szóló kritikák – van belőlük elég. Persze ebben is lehet majd kivétel, de alapvetően én két irányvonalat fogalmaztam meg már a leendő szerzőinknek is, ideje hogy veletek is megosszam. Egyrészt írjunk elfelejtett, vagy alig kibeszélt filmekről, másrészt forduljunk az egyre izgalmasabb televízió képernyő felé. Sorozatok, és alig seedelt filmek: címszavakban erről szólna ez a felület.

Már hallom is a hangokat, akik azt mondják, ebben a rovatban ezek alapján ilyen elitista, sznob, öntömjénező okoskodások lesznek. De ezeknek a hangoknak azt felelem, hogy a fent felskiccelt profilba azért elég sok minden belefér. Nem lesznek kirekesztett műfajok, nem a filmek ismertsége/ismeretlensége lesz a mérvadó. Elfelejtett film lehet akár egy megjelenésekor igencsak közkedvelt alkotás is – azt hiszem, nem kell nagyon ecsetelnem, milyen könnyen homályba veszhet a mai filmdömpingben egy értékes film.

A sorozatok fontosságát, értékességét pedig, azt, hogy a műfaj milyen utat tett meg az utóbbi években, pont ezeken a hasábokon nem szükséges részleteznem.

A cél tehát az, hogy az Apokrif filmrovata ne tévessze szem elől a filmhívőket, elkerülvén azt a csapdát, hogy a szerzők saját magukkal kerüljenek tét nélküli párbeszédbe. A filmekről mindenkinek van véleménye, a tízmillió szövetségi kapitány mellett a tízmillió filmkritikus országa is vagyunk, de én ezzel a rovattal az általában csendben maradó, inkább cselekvő megszállottakat akarom megszólítani. Azokat, akik (még) moziba járnak, akik remegő kézzel mentik le az újabb csemegét a filmes mappába, akik levertek és fásultak, ha nem kapják meg a napi betevő adagjukat. Akiknek templom a mozi előcsarnoka, és rituálé a filmnézés.

Kedves megszállottak, én is inkább a cselekvésben hiszek, úgyhogy mielőtt tovább csaponganék, be is fejezem ezt a beköszöntőt, beszéljenek helyettem majd az itt megjelenő írások. Azt hiszem, az egyik kedvenc hívőm, Francois Truffaut mondta azt, hogy a filmkedvelők beteg emberek; tartsuk majd itt ebben a rovatban ehhez magunkat.

Bicsérdi Ádám

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: