Bölcsészlány a megszállt Párizsban

Tárlat: Hélène Berr, egy elkobzott élet, Francia Intézet, Budapest

Helene_Berr_1

Hélène Berr

A náci megszállás és a zsidóüldözés történetét sok kamasz és fiatal felnőtt megörökítette. Anne Frank mellett például a vilnai Yitzchak Rudashevski, a berlini Peter Feigl és a párizsi Hélène Berr (1921–1945). Mind Anne, mind Hélène 1942-ben kezdtek el naplót vezetni, és 1945 tavaszán haltak meg Bergen-Belsenben, nem sokkal a koncentrációs tábor felszabadulása előtt. Franciául a napló elnevezése ’journal intime’. A naplóírás önreflexív, önmagunkra irányuló intim tevékenység, hiszen az ember személyes érzéseit, tapasztalatait írja le, elsősorban saját maga számára. Anne Frank kezdetben egy elképzelt barátnőnek, Kitty-nek írta sorait. A huszonéves Hélène Berr hangja és stílusa természetesen érettebb a tizenéves német lányénál. A francia nő történetét azonban Anne Frank sorsával ellentétben a magyar közönség kevéssé ismeri. Ezt a hiányt is pótolva, a budapesti Francia Intézet az 1944-es deportálások hetvenedik évfordulója alkalmából, és arra emlékezve rendezte meg a Hélène Berr, egy elkobzott élet című kiállítást.

A párizsi Soá Emlékközponttal együttműködésben létrejött tárlat kronológiai rendben és három síkon meséli el Hélène Berr életét. A vezetőfonalat a lány naplója adja, melynek szemelvényeit a korabeli francia történelmi események leírása, valamint az eredeti korabeli dokumentumok, fényképek, iratok, levelek és rajzok reprodukciói egészítik ki. A francia és angol nyelvű tablók egyszerű, letisztult szerkezete, valamint semleges natúr színe összhangban van a kiállítás tárgyilagos hangvételével. A tárlat nem akar sokkolni, nem célja a könnyű hatásvadászat, a csonttá soványodott emberek és a hullahegyek bemutatása. Nem akar vádolni és bűntudatot kelteni. Hangvételében és szerkezetében hasonló vándorkiállítás került megrendezésre 2014 februárjában a budapesti Izraeli Kulturális Intézetben Anne Frank – Történelem a mának címmel. Ez utóbbi azonban nagyobb időintervallumot, az 1929–1945-ös időszakot ölelte fel, célcsoportja inkább a tizenévesek voltak, és foglalkozott a holokauszt által felvetett aktuális kérdésekkel is.

A Hélène Berr, egy elkobzott élet című kiállítás Hélène felnagyított igazolványképével indul, amelyen egy blúzos, a korabeli divat szerint fésült kicsit kócos huszonéves lány látható. A jómódú elzászi zsidó családból származó Hélène 1942-ben kitűnő osztályzattal diplomázott le a Sorbonne anglisztika szakán. A klasszikus zenéért rajongó fiatal nő legkedvesebb tevékenysége a hegedülés mellett az olvasás és írás volt. Shakespeare művei mellett Shelley A megszabadított Prométheuszát, Dosztojevszkij A kamaszát mindig a keze ügyében tartotta. Írói vénája korán megmutatkozott. Tizenhárom évesen kétkezes naplót írt barátnőjével Odile Neuburgerrel, tizennégy évesen pedig utazási naplót vezetett a Korzikát, Máltát és Szicíliát érintő hajókirándulásáról. A Párizs mellett fekvő Aubergenville, a gyerekkori vakációk és családi összejövetelek helyszíne a naplóban a boldogság háborítatlan szigeteként jelenik meg.

Helene_Berr_2

Aubergenville, balrol jobbra Hélène Berr, Antoinette Berr, Denise Berr, Jean Morawiecki, Jacqueline Job

Élete nagy szerelmét, Jean Morawieckit először a Sorbonne könyvtárában pillantotta meg 1941-ben. A fiú szürke szeme és „szláv hercegi sármja” („l’air d’un prince slave”) azonnal elvarázsolta. Az első találkozások során Robert Schumann énekeit és Beethoven D-dúr hegedűversenyét hallgatták, és elandalogtak az alkonyodó Louvre tövében.

Mindeközben a németek megszállták Észak-Franciaországot és a tengerpartot. Az ország déli részén Pétain marsall vezetésével létrejött egy új, németbarát francia rezsim, amely 1940 márciusában felállította a Commissariat général aux questions juives (CGQJ) rendőrséget. Ezután megkezdődött a zsidók jogegyenlőségének fokozatos felszámolása. Hélène élete apránként megváltozott. A numerus clausus törvénye miatt nem folytathatta tanulmányait az egyetemen. 1942 novemberében a szerelme Észak-Afrikába megy harcolni a francia csapatokkal. „Azt hiszem Jean végleges elutazása óta érzem ennyire nyomorultul magam. Most úgy tűnik, bármi megtörténhet (…) Tudom, miért írom ezt a naplót, azt akarom, hogy Jean-hoz kerüljön, ha nem leszek itt, amikor visszajön. Nem akarok úgy eltűnni, hogy ne tudja meg mindazt, amit gondoltam mialatt távol volt, vagy legalábbis annak egy részét.” Az olvasmányélmények és a jó kedélyű uzsonnák leírása mellett egyre nagyobb teret kapott a háború és az üldöztetés. 1942. május 29-től kezdve a lánynak hordania kellett a sárga csillagot, amely megkönnyítette a náci hatóságok számára a zsidók azonosítását, és a rájuk vonatkozó korlátozó szabályok betartatását. A megaláztatás, az elszigeteltség és a zavartság érzéseiről két 1942. júniusi naplóbejegyzés számol be: „…elhatároztam, hogy nem fogom hordani [a sárga csillagot]. Aljasságnak tartottam, bizonyítéknak, amely a német törvényeknek való engedelmességet tanúsítja… Ma este azonban másként gondolom: [a sárga csillagot] nem felvenni gyávaságot jelent azokkal szemben, akik megteszik. Elegánsan és büszkén akarom hordani, hogy az emberek lássák, hogy mi ez. A legbátrabb dolgot akarom megtenni. És ma este úgy gondolom, hogy ez a sárga csillag hordását jelenti.” Egy héttel később a vállalkozás nehézségéről írt: „Istenem, nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz. Egész nap nagyon bátor voltam. Felszegett fejjel jártam, és olyan jól a szeme közé néztem az embereknek, hogy azok lesütötték a tekintetüket. De ez nehéz. Másrészről az emberek többsége alapból elfordítja a fejét. A legkínosabb pedig olyan emberekkel találkozni, akik maguk is hordják [a sárga csillagot].

Helene_Berr_3

1942 június, Párizs

1942. július 9-től a zsidók nem járhattak színházba, moziba, múzeumba, könyvtárba, uszodába, közparkba, étterembe, teázóba és csak bizonyos korlátok között mehettek boltba. „Újabb rendelet, a kilencedik: tilos belépni az üzletekbe, kivéve három és négy óra között (akkor, amikor az üzletek zárva vannak).” 1942. június 23-án, azzal az ürüggyel, hogy rosszul rögzítette zakóján a sárga csillagot, Raymond Berrt, Hélène édesapját a jó nevű mérnököt és professzort a Drancy-i internációs táborba küldték. A német nácik mellett Franciaországban a franciák is aktívan részt vettek honfitársaik megalázásban. Ezt példázza a Vél d’Hiv néven ismert razzia, amely során 1942. július 16-án és 17-én kizárólag zsidó származásuk miatt letartóztatott személyeket zártak be négy napra, embertelen körülmények között egy arénába, mielőtt koncentrációs táborba küldték őket. Az embereket a francia rendőrség emberei felügyelték. Hélène máshogy emlékezett, szerinte németek voltak a rendőrök. 1942 júliusában hosszas vacillálás után, Hélène titkárnő majd önkéntes szociális munkás lett a német nyomásra létrehozott Franciaországi Zsidók Általános Egyesületében (Union générale des Israélites de France). Az 1944 augusztusáig működő egyesületet sokan a lengyel Zsidó Tanácshoz, a Judenrathoz hasonlították. Hélène tisztában volt azzal, hogy ezért a lépéséért sokan megvetik. „… megéreztem az UGIF-fel szembeni ellenérzését, és ez fájt nekem. Nagyon is megértem, és olyan nehéz elmagyarázni a többieknek, hogy mi ez tulajdonképpen. A közvélemény a nem titkos volta miatt, gyalázatos dolognak tartja. De másképpen ki foglalkozna az internáltakkal és a családokkal?” Az UGIF megítélése ma is ambivalens. Vannak, akik árulóknak, mások hősöknek tartják a hajdani tagjait. Hélène ezen felül az 1941-ben alapított Entraide temporaire nevű földalatti szervezetnek is a tagja volt. Az Entraide a fő feladatának a szülők nélkül maradt zsidó gyerekek összegyűjtését és segítését tekintette.

Helene_Berr_4

Játszótér, Párizs

Hélène-t a huszonharmadik születésnapján, 1944. március 8-án reggel 7 óra 30 perckor szüleivel együtt letartóztatták, majd a Drancy-i gettóba vitték. A lány a naplóját átadta Andrée Bardiau-nak, a Berr család szakácsnőjének, azzal a kéréssel, hogy juttassa el Jean Morawieckinhez. A napló később Jean Morawieckitől Mariette Jobhoz, Hélène unokatestvéréhez, a jelen kiállítás kurátorához került, aki azt 2002-ben a párizsi Soá Emlékközpontnak adományozta. A naplót először 2008-ban adták ki előbb francia, majd angol nyelven. Drancy-ból Hélène 1944 márciusában először Auschwitzba, majd később Bergen-Belsenbe került. 1945 áprilisában a tífusztól legyengült lány nem ért ki időben az Appelplatz-ra, ezért egy őr halálra verte.

Helene_Berr_5

Naplórészlet, 1944. február 4. Tallandier 2008 pp 271- 272

Borbély Szilárd szerint emlékezetközösség nem létezik, csak fikciók, hazugságok és önsajnálat, részvét és gyanakvás. Éppen ezért fontos az egyéni sors, így Hélène Berr, a párizsi bölcsészlány történetének megismerése és elmesélése. Mert csak a szavak ereje által létezik az emlékezet folyamatossága. Naplója eleven tanúságtétel, amely azáltal válik egyetemes érvényűvé, hogy általa tapinthatóvá lesznek a kirekesztés és intolerancia veszélyei, a korabeli totalitárius rendszer működésének abszurd és cinikus működésmechanizmusai.

Farkas Mariann

A kiállítás 2014. június 6-ig ingyenesen megtekinthető a budapesti Francia Intézetben.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: