„Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!” (beszámoló)

FISZ Kritikustusa – Szex és szocializmus, RoHAM Bár, 2014. 04. 30.

kritikustusaA Fiatal Írók Szövetségének Kritikustusa című rendezvénysorozata ezúttal a társtudományok felé nyitott. A Szex és szocializmus kötet kapcsán megrendezett est nem csak magáról a szövegről, hanem a Kádár-korszakról és az abban való megszólalás lehetőségeiről is szólt. A beszélgetés nagy érdeklődésre tartott számot, korosztálytól függetlenül.

Tóth Eszter Zsófia és Murai András művével kapcsolatban a résztvevőktől a legtöbb kritika a szemléző technikát érte. Réz Anna a stílust túl akadémikusnak és óvatosnak ítélte, hiányolta a magyarázatokat, a történetmesélést. Kiemelte azt is, hogy a Libri promóciója és a borító a könyv szórakoztató mivoltát emeli ki. Ezzel szemben a Szex és politika című első fejezetet többen is unalmasnak vélték, azonban szükségességét nem vitatták el, hiszen az a kontextualizálás elengedhetetlen eleme. Hiányolták azonban a nemzetközi viszonyítást, illetve a mai magyarországi helyzettel való összevetést. Horváth Györgyi szerint például termékeny lett volna a németekkel való összehasonlítás, Réz Anna pedig főleg az abortusz-kérdés alakulására lett volna kíváncsi.

Antal Nikolett moderátor foucaultiánus diskurzust vélt felfedezni a szövegben, amennyiben az erősen bujtogat a beszédre. Azonban ez a bujtogatás fonák helyzetben történik, hiszen a szexualitáshoz a Kádár-korszakban (és talán napjainkban is) nem volt nyelv, csak kerülőutak: például az orvosi- vagy a virágnyelv.

FISZ_1

Horváth Györgyi ezzel kapcsolatban a szexualitással kapcsolatos feszengést emelte a ki a korszakban. A mesterséges visszafojtottság ugyanis az egész közbeszédet jellemezte. A tusa résztvevőinek egy része saját tapasztalata alapján is mondhatta, hogy akkoriban nem járta át úgy a szexualitás a mindennapokat, mint ma. Horváth Györgyi szerint a felvilágosítást javarészt a Gólya hozza? című könyv olvasása jelentette, ahol nem történik más, mint hogy „a férfi gép és a női gép levetkőzik”. A kíváncsiaknak a másik tájékozódási forrás az Orvos a családban, vagy esetleg a romantikus regények világa lehetett. Ennek hatására a szexualitáshoz kapcsolódó beszédet radikális szétszakítottság jellemezte, ahogy erre Muszatics Péter is rámutatott. A másik fogódzó a film volt – amely vizsgálat tárgya is lett a könyvben. Antal Nikolett felvetette, hogy ez talán azért lehet, mert a kép nyelvén könnyebb beszélni. Az Ajándék ez a nap és az Egymásra nézve című filmek ragyogó látleletei a kornak. Érdekes adalék volt a beszélgetők részéről, hogy voltak olyanok is, akik csak azért jártak művészmozikba, hogy láthassanak pucér nőt. A film műfajában ugyanis előbb jelent meg a szexualitás, mint az irodalomban. Ennek jó indikátora, hogy Pályi András Éltem című műve kerülhetett a nyilvánosság elé a korban, mert nyíltan szólt a testről és annak elöregedéséről.

A következő kérdéskör a célközönségre vonatkozott. Horváth Györgyi kifejtette, hogy a könyv nehéz helyzetben van, hiszen aki élt a Kádár-rendszerben, annak az megélt történelem, így máshogy emlékezik rá, mást vár el a szövegtől. Aki pedig nem élt benne, annak mások a kérdései (ha egyáltalán vannak). Réz Anna a Ratkó-korszakhoz tartozó végjegyzetén keresztül mutatta be, hogy a könyv célcsoportja mennyire nem egyértelmű: aki megélte a kort, annak felesleges a végjegyzet, aki pedig nem, annak több információra lenne szüksége, utóbbi esetben a végjegyzetnek a főszövegben lenne a helye. Antal Nikolett a 30-35 év feletti korosztályt lőtte be mint célközönséget. Saját bevallása szerint a maga 1985-ös születésével utána kellett néznie néhány dolognak.

FISZ_3

A moderátor következő kérdése arra irányult, hogy mennyire mitizálódik a megélt történelem az utólagos elmesélés során, illetve hogy ki lehet-e kerülni a nosztalgiát a Kádár-korszakról való beszédben? Horváth Györgyi válasza az volt erre, hogy a könyv nem a konkrét kisemberek valóságát mutatja be, hanem a korabeli jogszabályokat és a propagandát. A szerzőpáros által használt történészi módszer nem a mikrotörténelem interjú központú vizsgálata (minimális mennyiségű interjú található csak a műben). Ugyan az a módszer talán nem lett volna olyan reprezentatív, mint a kor jogi hátterének bemutatása, de talán hitelesebb és érdekesebb anyagot eredményezett volna. Azonban a szerzők által felhasznált korabeli cikkek is forráskritikával kezelendők: a szocializmus kirakat-jellege miatt nem lehetett az akkori újságírást tisztán megítélni. Azért sem, mert Kádár János, elődjeitől eltérően, elsősorban a sajtóban propagálta magát. Ezen kívül azt is figyelembe kell venni, hogy a mű színesítésére, az egyéni történetek bevonására szolgáló, Ifjúsági Magazinból beemelt levelek is előzetes szelekción estek keresztül. De azt is hozzátette, hogy a könyv kezdeményezése nagyon szimpatikus és több szempontból is nagyon nehéz vállalás. Hiszen a Kádár-korszakról való írás még nagyon új terep. A szórakoztató és a tudományos stílus egyensúlyát megtalálni pedig szintén nem egyszerű.

Az est utolsó részében a szerzők is részt vettek a beszélgetésben. A kritikát nagyon jól fogadták, sőt, örültek is neki, de legfőképp azt méltányolták, hogy a kritikusok elolvasták a könyvet, és értő kérdéseket tettek fel vele kapcsolatban. Tóth Eszter Zsófia és Murai András sok, korábban felvetett kérdésre is választ adott. A mozaikos szerkezet a téma nagyságának köszönhető, hiszen szűrni kellett a hatalmas anyagot – így maradt ki például a kritikusok által hiányolt bodybuildingről szóló fejezet is. Azonban a művet összetartja a közbeszéd ábrázolása, legalábbis, ha sikeres a koncepció. Az alapötlet ugyanis a Kádár-korszak elsődleges nyilvánosságának bemutatása volt. A homoszexualitás éppen azért nem jelent meg a könyvben mint téma, mert nem volt eléggé kifejtett kommunikációja a korban. Arra pedig, hogy miért a filmet vizsgálták mint reprezentatív műfajt, a válasz az volt, hogy 1975‒85 közötti filmekben erősen megváltozott a szexualitás ábrázolása, így célszerű volt ezzel foglalkozni. Azt is megtudhattuk tőlük, hogy a célközönség a szakmai közeg kívánt lenni. Többek között ezért is lehet, hogy a szerzőpáros által használt történészi módszer szándékosan nem az interjún alapul, annak ellenére, hogy Tóth Eszter Zsófia az oral history kutatója. A törekvés ugyanis a közbeszéd felfejtése volt, nem pedig az egyéni narratívák bemutatása. Azt a kétféle viszonyulást kívánták ugyanis elkerülni, amely korunkra annyira jellemző: a nosztalgiával terhelt és a negatív töltetű narrációt.

FISZ_2

A FISZ legutóbbi Kritikustusája több szempontból is dicsérendő: azon kevés kritikusi est közé tartozott, ahol a kommunikáció gördülékeny volt, a résztvevők reflektáltak egymás véleményére, tovább gondolták azokat, így kerek párbeszéd tudott kialakulni. A másik pozitívum a szerzőpáros meghívása volt az utolsó etapra. Tóth Eszter Zsófia és Murai András ugyanis azzal, hogy kifejtették a koncepciójukat és bemutatták azokat az akadályokat, amelyekbe a könyv írása, szerkesztése során ütköztek, árnyalták az est során felvázolt képet. Emellett sok olyan hiányosságra is választ tudtak adni, amely kritikaként felmerült a résztvevőkben.

Murzsa Tímea

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: