Férfias feminizmus (könyvkritika)

Hallgrímur Helgason: A nő 1000 fokon, Scolar Kiadó, 2013

A nő 1000 fokon_borítóHallgrímur Helgason izlandi író regénye 2011-ben, magyar fordítása pedig 2013-ban jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában. Kézbe véve a könyvet, az a bestseller irodalom vaskos példányának látszatát kelti, de csak hogy erre később erősen rácáfoljon. A lila borítóról egy napszemüveges dohányzó öregasszony néz vissza ránk, a címben pedig az ’1000’ hatalmas méretű számokkal szerepel, mintha az idős elbeszélő regényes nemi életére kívánna utalni. Felette pedig egy apró idézet a könyvből: „Minden férfi iszapos kátyú a nő útján, én pedig korán hentergő disznóvá lettem.”

Azt azonban, hogy a hentergés hátterében a háborúban felnövő ember beteges értékrendje áll, szexuális viselkedése pedig nemi erőszaktól deformált, csak a regény olvasása közben értjük meg. A világégés vájta generációs szakadékra, az évezred végi értékpluralizmusra, szexuális forradalom jelenségére sajátos magyarázatot kínál a mű tág történelmi perspektívája. Sőt, a szerző Izland modernkori történetét amerikai plánban ábrázolja, egy képbe megrajzolva a 2008-as izlandi gazdasági válságot a háború utáni fellendüléssel. Lefesti továbbá a náci ideológia izlandi követőinek európai pokoljárását, akik a német nemzetszocialista tanokat eltanulva egy ősgermán nép öntudatával indulnak Európába katonáskodni, majd a frontvonalon szembesülnek a háború valódi arcával: „Hitler úgy tekintett Izlandra, mint a germán rassz eredendő forrására, mint a tűz őrzőire.” Ennek hatására elbeszélőnk édesapja SS-tisztté deformálódik, tönkretéve ezzel a családja életét, gyermekét pedig az örökre elnémuló fríz emberekre bízza. A szövegben fontos viszonyítási pont lesz a fríz kultúra eltűnése, mely sötét jövőképként lebeg Izland felett: „Ha Izland közel feküdne a Brit partokhoz, vagy a fríz szigetek egyike lett volna, akkor én nem ülnék itt izlandi billentyűzet mellett, annyi bizonyos.”

A regény egy idős nő, Herbjörg María Björnsson néhol drámai, néhol kalandos hangvételű önéletírása. Alapvetően két idősík és az azokat áthidaló epizódláncolatok határozzák meg a szöveg időszerkezetét. Az elbeszélés aktusának helyszíne egy Reykjavíki garázs. A jelen idejű idősík a mindennapos öregkorral járó kínokról, illetve az internetes álnevek mögé bújt kalandozásokról szól. A másik idősíkot az elbeszélő tizenhat éves kora előtti emlékeinek felidézése képezi, végigvezetve minket a század eleji Izlandon, majd a kontinensre áthajózva a második világháborúban széthulló Európán. Ezek a szövegrészek pikareszk jellegűek, egy-két oldalas történetekből állnak.

A váltakozó idősíkok kohézióját Herbjörg María Björnsson teljesen egységes nézőpontja és stílusa, feketehumora, valamint a regény vissza-visszatérő alaphelyzete segíti. A szöveg nagy érdeme a sok árnyalatból összeálló, alapos identitásválság-ábrázolás. Az új tájakat Izlanddal összehasonlítva látjuk, mégis az izlandiság gyakran már csak a különbözőséget jelenti: „Nem voltam már izlandi, miután három évet hányódtam már ebben a háborúban. Hacsak éppen nem ezt jelenti izlandinak lenni.”

Helgason

Hallgrímur Helgason. Forrás: http://www.klett-cotta.de

A háborús idősík történelemábrázolását a mű ornamensként használja, a borzalmas epizódok a drámai feszültségkeltés eszközéül szolgálnak, amelynek tragikus ízét a narráció a később játszódó történetrészekbe ügyesen átviszi, sötét tónussal megfestve az 1945 utáni életút abnormális eseményeinek okait. Az elbeszélő nem tanúságtevő, hanem elsősorban egy elbeszélt izlandi lány a háborús Európában, akinek az apja történetesen önkéntes SS-tiszt. Az apa figura ad lehetőséget a katonaszerep hatásainak férfi szemszögből való ábrázolására, valamint az ő buta elköteleződésén keresztül ismerhetjük meg a náci ideologizálás észak-európai aspektusát. A frontot távolról nézők közönyébe is bepillantást nyerhetünk: a nagyapa köztársasági elnök lesz, a család Izlandon maradt tagjai és az európai poklot megjárt családtagok többé nem élhetnek együtt. Az anya a zűrzavarban új, gazdag társat talál, a lebombázott Hamburgban nem jön el a megbeszélt találkozóra, magára hagyva a serdülő kislányát. Az elbeszélő pedig évekig tengődik a háborús kontinensen, mindenféle támasz nélkül halálos sorsok közeli tanújává és sorozatos nemi erőszak áldozatává válik. Mégis pillanatokra sikerül a fiatalság utópisztikus fényét belekeverni a visszaemlékezésbe, így fokozva tovább a történet tragikusságát. A regény történelmi idősíkjának végén egy háború utáni fogadáson járunk, a köztársasági elnök nagyapa díszvacsoráján, ahol a frontot nem látott izlandiak a – magát a háborúban többszörösen megöltnek tekintő – elbeszélő jelenlétében dicsérik a gazdasági fellendülést, az amerikai jelenlét anyagi hatásait. Az idegroncs lány apjával együtt nemkívánatossá válik a pompás elnöki rezidencián. Ebben az utolsó előtti képben hangzik el az a belső monológ, melynek tanulsága szerint az elbeszélő élete a háborúra korlátozódik, és annak végeztével véget is ér. Izland gazdasági kérdésének másik végpontjában a szigetország 2008-as gazdasági válsága áll, amely előképének érezzük a regény végi, a helyzet fonákságot felismerni nem képes örömöt, amellyel a harcok alatt végig a szigeten maradó – izlandiak a háborúra tekintenek.

Az elsőre igen meggyőző női narráció azonban bőven támadható. A sztereotip férfiképek a női szemszög hitelesítésének túlzó eszközeivé válnak. Jó példa erre a szülők közötti választás, az anya imádata és az apa folyamatos bírálata annak ellenére, hogy az anya már-már hihetetlen körülmények között hagyja cserben gyermekét. Emellett a szexualitásról való beszédbe belekeveredik egy makacs feminista hangvétel. Miközben az elbeszélő a garázsban, az ágyban fekve a testi élvezetek szabadsága mellett érvel, nem emlékezik a regény legsötétebb pontjaira, a megerőszakolásokra. Emellett fenntartja magának a jogot, hogy úgy tekintsen a háború utáni önmagára, mint aki sose tudta kiheverni a traumatikus élményeket, ugyanakkor az áthidaló epizódokban hosszasan olvashatjuk 70-es évekbeli európai útjait, párizsi éjszakáit, John Lennonnal váltott csókját egy német városban, és a többi, szexuális szabadságát kihangsúlyozó kalandját. A jelenkori idősíkban az idős hölgy elbeszélése néhol kéjsóvár szólamokba csap át, például az ápolónőjével folytatott beszélgetések, vagy az internetes levelezései kapcsán, ami némiképp meglepő a háborúban végigélt erőszak tudatában. Ez a női álláspont túláltalánosít és cinikus, ami háborús kontextusban túllépi a feketehumor határait.

Ezt a konfliktust azonban tarthatjuk a háborúra jellemző abnormális szexuális szocializáció eredményének is. Ha így teszünk, a hatvanas évek hirtelen jött szexuális szabadságának okaként látjuk az intimitást alapjaiban leromboló háborút, a katonák kegyetlenkedéseit, az apa– és férfihiányt.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a regény érdekes eleme a háborút feldolgozó irodalomnak. Egyedi képet fest a generációs váltásról, a háborús gyerekek és a szüleik között megképződő hasadék milyenségéről. Az identitásválság és a sorozatos borzalmak okozta érzéketlenség bemutatása roppant közeli és átérezhető, emellett a narráció feketehumora és hideg nézőpontja tág perspektívát kínál. A szerző kiemeli Izlandot az örökre megváltozott Európából, jelenkori elszeparáltságának ízét a győztes amerikaiak bárgyúságával keveri össze, és olyan összefüggéseket állít fel, mint a 2008-as gazdasági válság mögötti felelőtlen gazdálkodás és a háború utáni fellendülés torz megélése.

Pető János

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: