Megszabott kéztől szabadon

Tárlat: Szabadkéz. Rajz a magyar képzőművészetben tegnap és ma, Modem, Debrecen

Bak Imre: Tájkép, 1973

Bak Imre: Tájkép, 1973, kép forrása: http://www.viltin.hu

Vajon hány elvetélt gondolat kell egy mondathoz és hány vonal egy rajzhoz? Mennyi belefektetett energia és gyakorlat szükséges ahhoz, hogy egy munka szülessen? A tökéletes pillanatban húzott vonal csupán illúzió, vagy egy öncélú megállapítás?

Bak Imre: Portré, 1972, forrás: www.artpool.hu

Bak Imre: Portré, 1972, forrás: http://www.artpool.hu

A Modem Szabadkéz című tárlatának különlegessége, hogy a szó nem szorosan vett értelmében három generációt fog át: a múltszázad elejének klasszikusait, kortárs alkotók több évtizeddel ezelőtt készült munkáit és „kortársak kortárs” munkáit. A legerősebb talán az utóbbi csoport, de ide tartoznak Bak Imre felülmúlhatatlan alkotásai – Portré (1972), Tájkép (1973), Nap. Hegy (1973) –, melyekben a konceptuális művészetet és a geometrikus absztrakciót humorral ötvözi, így abszolút kapcsolatot teremt a nézővel, és kimozdítja a képet az öncélú művészeti produktumok közül. A minimalizmusa technikailag pedáns, kifogástalan a kivitelezése. Ilyen Maurer Dóra Rejtett struktúrák című grafikája is szemet gyönyörködtető rendjével, az aranymetszés és a Fibonacci-spirál kimondatlan jelenlétével. A papír hajtott éle ugyanúgy része a játéknak, mint a frottázsolt felület vagy a fapác (Cím nélkül, 1971). Ez a fajta vizuális rendszer nem ment ki a divatból, ugyanazt a hatást váltja ki ma is; függetleníti, aktualizálja önmagát.

Maurer Dóra: Rejtett Struktúrák, 1977, kép forrása: a szerző fotója

Maurer Dóra: Rejtett Struktúrák, 1977, kép forrása: a szerző fotója

A kivétel kivételei pedig Hámori Anett, Szépvölgyi Ágnes és Nemes Csaba. Mindannyian internetről gyűjtött képek után festenek vagy rajzolnak. Az utóbbi két művész egykori magánéleti és szakmai kooperációjából származó Sonntagot nézve nem tudok túllépni a – vélt technikai magabiztossággal – elrajzolt és a direkt elrajzolt zavaros ellentmondásán. A sketchbookok világában bizony sok a buktató. Szűcs Attila is a világhálóról merít ihletet, számos munkájában dolgozza fel a plankinget, az egyre népszerűbb internetes mémet. A tárlaton az egyik lovas planking festmény előtanulmányát láthatjuk, valamint egy nagyon finom grafitrajzot egy kisfiúról, aki olyan építményt rak össze, melynek derengő tükörképe ugyanúgy figurális, mint a mellette gyaníthatóan őt figyelő embereké. A rajzos gesztusok, a konkrét és a nem konkrét közötti rajzi játék – melyek inkább a szénrajzok esetében megszokottak – bizonytalan hangulatot adnak a képnek. Hámori Anett egyre véletlenszerűbb témákat dolgoz fel az interneten talált képekből, melyek távoli népekkel vagy a legkevésbé sem távoli politikai rezsimmel kapcsolatosak. Mindannyian hullámokat lovagolnak meg, legyen az politikai-, közösségi-, de leginkább divat-.

Navratil Judit aranyos, színes, nagyméretű, kilenc képből álló (Tsepadub és Tsa, 2010) munkája egy szubjektív térkép Budapestről (a hasonló címet viselő[1] tárlatra készült), azokról a helyekről, amelyekhez vagy emlék köti, vagy amelyeket köztudatba beépült, szociális és politikai asszociációkkal társít. Olyan apró elemek ezek, melyeket látva egy Budapesten – művészeti körökben – huzamosabb időt eltöltő ember bólogatva mosolyog. „Közteres közhelyek”, mint a Gellértben fürdőzők; a Bankban drogozó nő; a kormos Képző lépcsőjén ülő diákok és az erkélyén dohányzó tanárok, az egyetlen eredeti presszó, a Bambi; vagy a batikolt Duna partján fekete Ecolin-ködbe burkolt Parlament, a tövében ürítő Tereskovával. A város északi részét pedig csak a kosaras magasságúak láthatják.

Navratil Judit: Tsepadub és Tsa (részlet), 2010, kép forrása: a szerző fotója

Navratil Judit: Tsepadub és Tsa (részlet), 2010, kép forrása: a szerző fotója

Chilf Mária piros, áttört, önmagába leselkedő papír figurája szíve táján kicsiny folt fehérlik, amely – még – nincs körberajzolva. Vajon védelem ez, mint a körbeseprés, csak itt kusza vonal a biztosító háló? Vagy balsejtelem, és az önmagába harapó rajzolót láthatjuk?

Chilf Mária: Cím nélkül (részlet), 2014, kép forrása: a szerző fotója

Chilf Mária: Cím nélkül (részlet), 2014, kép forrása: a szerző fotója

Szörényi Beatrix munkája (Addig imitáljuk a valódit, míg nem találunk jobbat, 2011) leginkább a címe miatt érdekes, mely egészen más asszociációs gondolatláncolatot indít be, mint maga a faktúra-tanulmány. A mű maga hasonló a textilesek természet ihlette, végteleníthető elemekből álló tanulmányaihoz. Keserü Károly munkái csak messzebbről nézve tűnnek faktúráknak, közelről szigorú rendben sorakozó hommage-ok Malevicsnek, Rothkónak és Josef Albersnek címezve. Hasonlók még Kovács Attila Transzmutáció- és Szubsztrátum variálhatóság-sorozatai, ahol a szellem, a tudomány dominál a rajz és az érzékek felett, maga a mű mégis az érzékekre hat. Kis csorbát ejt az összképen a tus pauszpapírra gyakorolt reakciója.

Somogyi Laura térbeli rajza (Paradox szökés, 2010) drótszálakból készült – háromszakaszos időzített fénysugarak által láthatóvá váló – három mozgásban ábrázolt figura. A drót merevsége ellenére lágy vonalak jellemzik, csakúgy, mint Szíj Kamilla munkáit. A kemény vonalak finom összhangba kerülnek a terápiás eszközön, a papíron.

A bebiztosított neveknek csak egy része szolgálja meg azt, amit az ember akarva-akaratlanul vár a munkájuktól. Bukta Imre 1978-as munkája – a Bálák – nekem megszolgálta. Az ismert agrár-téma, és rendezett vonalterápia és egy csöppnyi számmisztika. A fákat sejtető vonalhálók közötti függőleges vonalak száma, valamint a bálák és a kis négyzetek száma is osztható héttel; csak úgy, mint Bukta felhőinek száma (Felhők, 2000). A tököket sepregetők („Sütőtök” közmunkaprogram, 2013) technikailag túlbonyolított megjelenése ettől merőben eltér. A láthatósági mellény úgy lóg ki a természetből Bukta képén, mint El-Hassan Róza és Tót Endre munkái a személyes rajz-felfogásomból. Szabadok, talán túlságosan is. A L’Oréal jelmondata érvényesül a minőség felett: „mert megérdemlem.” Már-már Gerber Pál egyes munkái láttán is ez a szlogen járt az eszemben, de azokat a műveket megmenti a humor.

Bukta Imre: Bálák (részlet), 1978, kép forrása: a szerző fotója

Bukta Imre: Bálák (részlet), 1978, kép forrása: a szerző fotója

Nem a minőség, mindinkább a munka kiválasztása miatt érzem azt, hogy Albert Ádám is azok csoportjába tartozik, akiknek benne „kellett” lenniük a kiállítók névsorában. A már jól ismert 17. századi holland Hoogstraten-féle „perspektíva-kabinet” ihlette munkák egyike most éppen Debrecenben, Goethe szellemi intim szférájába enged bepillantást (Never Take a Trip Alone – J. W. Goethe dolgozószobája, 2011). „Éhes szemnek ez az eledele.[2] Egy animáció és egy rézkarc egészíti ki a voyeur-installációt, amely így minden oldalról körüljárja a témát hűvös, objektív szemmel – s majd „a publikum ízekre szedi nyomban.”[3] Egy másik letisztult és távolságtartó munka Asztalos Zsolt installációs párja, amely nagyon is közel hozza a rajzot, mégpedig egy-egy mikroszkópon keresztül. A Két portré (2006) és a Bárány glóriával (2006) az ábrázolásban nem rejt titkot, csak a tálalás módja az, ami meglepetést okoz, szintén mosolyt csalva az arcunkra. A mikroszkópok látványának merevségét a rajzok – méretükből adódó – pontatlan lazasága ellensúlyozza és teszi intimebbé.

Albert Ádám: Never take a trip alone  – J. W. Goethe dolgozószobája, 2011, kép forrása: www.mandarchiv.hu

Albert Ádám: Never take a trip alone, 2011, kép forrása: http://www.mandarchiv.hu

Asztalos Zsolt: Két portré és Bárány Glóriával installációja, 2006, kép forrása: a szerző fotója

Asztalos Zsolt: Két portré és Bárány Glóriával installációja, 2006, kép forrása: a szerző fotója

Végül egy hely- és hangulat specifikus munka: Németh Róbert interaktív módon láttat egy Gruppo Tökmag féle (majdnem) anamorfikus, UV-reagens „rajzot”. A tenyér formájú fém mintegy sugallatra vonja magához a nézelődő kezeit – meglátjuk mi lesz. Misztikus – minimál sci-fibe illő – zörejek kíséretében, pulzálva jelenik meg a munka a hátunk mögötti falon, szívverésünk ritmusára. Az érdeklődő természetűek előnyben, a bátortalanok vagy érdektelenek számára pedig egy munkával kevesebb a Modem földszinti tárlatának bő kínálatából.

A rajz hosszú időn keresztül mellőzött médiumnak számított, mígnem a nyugati galériások gerjesztettek egy olyan áramlatot, amely az autonóm – nem mellékesen jól eladható – munkák közé emelte a grafikát. A Modem tárlatán a rajz nem mint „művészeti melléktermék” szerepel, hanem mint sokszínű megjelenési formája egy technikának és egyben műfajnak. A debreceni Modemnek erre a jelenségre történő reflektálása követendő a magyarországi művészeti színtéren, ahol újból a festészet vette át az uralmat. Ugyanakkor követendőnek kellene lennie annak a nyugati szellemnek is, mely nem csak egy bizonyos művészekből álló csoportot legitimál, hanem bővíti a művészeti szcéna spektrumát.

Molnár Dóra Eszter

A Szabadkéz – Rajz a magyar képzőművészetben tegnap és ma című kiállítás június 29-ig látható a debreceni Modemben.

[1] Szubjektív Budapest Tér-Képek, OSA Archívum, 2010.október 20december 2.

[2] részlet a Faustból.

[3] részlet a Faustból.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: