Mintha-mondókák (könyvkritika)

Tóth Kinga: Zsúr, Palimpszeszt – PRAE.HU, 2013

Zsúr_1Tóth Kinga első, Zsúr című kötetének alcíme „Más mondókák”, amely rögtön arra csábít, hogy az értelmezést e műfaji meghatározás (és egyben annak tagadása) felől kíséreljük meg.

Érdemes talán abból kiindulni, mit tudunk a mondókákról: olyan rímes, ritmusos, dallamos, akár énekelhető versikék, amelyek a gyerekek világához közeli motívumok által igyekeznek az élet különféle területeiről (a természet törvényeiről ugyanúgy, mint az emberi kapcsolatokról) könnyen befogadható formában alapdolgokat megtanítani. Tóth Kinga kötete, amely a tanárként is dolgozó szerző valós pedagógiai tapasztalataiból nőtte ki magát, egyszerre igyekszik ennek a tanító és információ-átadó szándéknak a látszatát fenntartani és egyben minden ízében szétszedni, lebontani azt.

Ennek a kettős törekvésnek látszólag talán nem is annyira fontos, ám véleményem szerint nem elhanyagolható jellemzője, ahogy a kötet, vagyis a könyv mint médium, mennyire teszi hangsúlyossá önmagát – annak ellenére, hogy irodalmi szempontból a mondókák alapvetően mégiscsak a hangköltészethez állnának közelebb. Például azáltal, hogy kétféle borítóval jelent meg, egy fehér alapon fekete és egy fekete alapon fehér szöveggel. Másrészt tele van Tóth Kinga saját illusztrációival, amelyek sokszor tényleg szó szerinti illusztrációi a mellette található szövegeknek, mintha kisze-kusza gyerekrajzok lennének, amelyek a szerzői elgondolás szerint – hogy megint azt a látszatot erősítsük, ez a könyv tulajdonképpen gyerekeknek való – akár ki is lehet színezni. Máskor épp fordítottnak tűnik a folyamat, mintha egy (stilizált) gyerekrajz mellé került volna annak lehető legegyszerűbb, a gyermekek gondolatvilágát megidéző leírása.

Maguk a szövegek (összesen 66 mondóka található a CD-formára emlékeztető kötetben) szókészletükben egyébként nagyjából megfelelnek a mondókák világának. Gyakori a családtagok vagy a testrészek emlegetése, felbukkannak a kedvelt vagy legalábbis jól ismert állatok (macska, egér, nyúl, bárány, stb.), a kisközösségek világa vagy épp a természet. Ugyanakkor be-beszüremlenek idegennek ható kifejezések is, elsőre – sőt, némelyek sokadik olvasásra is – furcsának tűnnek egy mondókában a „kábel”, „támadóállás”, „vashenger”, „kontinentális éghajlat” vagy éppen „nejlon” kifejezések.

A tartalmat tekintve ugyancsak ez a kettősség érzékelhető. Egyrészt vannak a kötetben olyan darabok, amelyek a játékos mondogatás révén történő tanulás illúziójával kecsegtetnek, mint például a fogmosásról szóló szöveg is: „mosd meg a fogad / mert lerohad mint a bácsié / naponta kétszer háromszor / a krokodilos óra csörög / addig nem hagyhatod abba / mert idő előtt…”.(40) Azért az illúziójával, mert közben a rímeket és a ritmust szándékoltan rombolja a szerző, így végeredményben mégiscsak ellentmond neki, felszámolja ezt a funkciót. Ez a versike ráadásul azért is érdekes, mert az utolsó sor végén hagyott három pont megintcsak az írásban (és ezzel együtt az olvasásban) érvényesülés felé billenti a mérleget. Ezzel kapcsolatban fontos még megemlíteni, hogy a központozást Tóth szinte teljes mértékben elhagyta (ezért is kap súlyt, ha mégis egy-egy írásjel a szövegbe kerül), s a sorvégek meghatározása is önkényes, szinte nincs szöveg, amelybe ne lenne legalább egy áthajlás. A látszólag inkább tanulós-tanítós a kategóriába sorolhatók még többek között a töklámpás készítésével, a hónapok vagy éppen az égtájak elnevezésével kapcsolatos szövegek.

toth-kinga-vagott

Vagány históriák 2012: Tóth Kinga. Fotó: Bach Máté

Többségükben vannak azonban az olyan mondókák, melyek inkább fordított logikát követnek, és a gyerekek mesélnek az ő saját világukról a felnőtteknek, azaz ebben az esetben nekünk, olvasóknak. Annak különféle árnyalatai, hogy Tóth mindeközben milyen mértékben kívánja a gyermeki gondolkodás látszatát fenntartani, rendkívül széles skálán mozognak. Egyrészt ott vannak a már említett leírásszerű szövegek, amelyek a mellette található rajzok lényegét próbálják megragadni, például: „két papíron a házam / legfelsőn csak a kémény / kalapács alakú büdös / a füstje nem szeretjük / a vendégeket”(20), ugyanakkor akadnak olyan darabjai is a kötetnek, amelyek esetében még az eddig említettekhez képest is nehezen lehet elfogadni mondóka mivoltukat. Ezek sokszor ráadásul hosszabb szövegek is, és olyan hatást keltenek a kötetben, mintha egy felnőtt szándékoltan félresikeredett gyerekvers-írási kísérletét dokumentálnák, példaként álljon itt egy olyan, amelynek ráadásul címe is van: A szőnyeg alattiak II.

Ám bármelyik fentebbi csoportba is tartozzanak a szövegek, egyvalami persze szinte kivétel nélkül mindegyikük jellemzője: a rejtett vagy nyílt agresszió. A brutalitás mindent átitat, a mondókák a világot ennek szűrőjén át értelmezik. Ahogyan például a töklámpás késztése során kihangsúlyozódik, hogy „aztán kibelezzük a fejét” (11 – kiemelés tőlem, P.A.), ahogyan nem egyszerűen az aratásról van szó a hónapok neveinek ismertetésében, hanem még nyomatékosítja is a szöveg, hogy „lenyírjuk a növények fejét” (29). De nem elhanyagolható számban vannak jelen elveszett vagy összetaposott, összenyomott kiskedvencek, amiket pótolni kell, s vetéskor is jól megtapossa a farmer a magokat. A két mutató találkozásakor az óralapon pedig becsípődik az őket üldöző kisegér. Azokban a szövegekben, amelyek a visszaszámlálós, megfogyatkozós mondókák logikájára épülnek, burkoltabban, szofisztikáltabban van mindez jelen, ellensúlyozásképpen akad olyan darab is a könyvben, amely nyíltan az agressziót jelenítik meg: „1-2-3 mi vagyunk a sorban / kő,papír ollóütésütésütés” (46).

zsúr

Forrás: tothkinga.blogspot.com

A gyermeki világot a maga kegyetlenségében megragadni kívánó művek persze egyáltalán nem ritkák az irodalomban. Amiben azonban mégis mást tud mutatni Tóth Kinga, az a már említett műfaji látszat-funkcióban rejlik, ahogyan ez az agressziót középpontba állító ábrázolásmód összefonódik a tanító szándék illúziójával. Ugyanakkor az a megoldás, ahogy a kötetben keverednek a gyerekek közösségi létről (legyen az a közösség akár a család) szóló tapasztalatai, az egy adott világnézeti szempontok alapján idejétmúltnak tekinthető normák, mint például a társadalmi nemi szerepek túlzott különválasztásának kifigurázása: „kicsi halak a tóban / anyu fogta hálóval / kisütötte olajban / apa megette most férfi” (42), valamint azok a mondókák melyekben Tóth Kinga a liberális értékrend, a tolerancia, a másság elfogadásának közvetítésére tesz kísérletet, még határozottabban afelé tendálják az értelmezést, hogy ez a kötet a felnőtteknek szól, nekünk mutat tükröt. Ám már rég nem azzal szembesít, hogy egy idealizált elgondoláshoz képest mennyire más a gyerekek világa, hanem beleilleszt még egy áttételt: a felnőtteknek szól a saját világukról. Önismeretről, határokról, újragondolhatóságról, rugalmasságról, nyitottságról. Nem tagadva természetesen, hogy a kötet egyes darabjai sikeres pedagógiai eszközként is szolgálhatnak.

Kötet formájában azonban ez a kis mondókagyűjtemény végeredményben egy kísérletező hajlamú alkotó (Tóth Kinga más projektjei a zajzenével, a gép és ember viszonyával foglalkoznak) víziójává válik a világ működéséről, amely paradox módon épp annyira válik kényelmetlenné az olvasó számára, amennyire az nyitott a szövegek többrétegűségének, áttételeinek befogadása, felfejtése, felfedezése iránt.

Pethő Anita

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: