Feketemosó: Valami a hóban

Közlemény:

Kedves Olvasóink,

mivel a Librarius oldala meghatározatlan ideig karbantartás miatt leállt, itt az Apokrif Online-on, valamint lapunk és a blog Facebook-oldalain, valamint az Apokrif Online-on tesszük közzé Halmi Tibor mai Feketemosó-bejegyzését. A kellemetlenségért elnézést kérünk, mind szerzőinktől, mind olvasóinktól, a leállásról nem tudtunk előre, így felkészülni sem állt módunkban.

Megértésükért, türelmükért köszönettel,
a szerk.

*

feketemoso-kisebb

Kis apró idők sűrűsödnek össze a térben, főképp a főutak mentén, és nem tudni mi történik menetrend szintjén két megérkezés között. Lehet, talán csak a be nem tervezett idő, az a kategorikusan üldözött, sötét istenség vesz ilyenkor revanst, az őt több évszázada igába hajtó „mérnöki időn”. És ilyenkor a kettő egyszerre működik, felerősítve, olykor kioltva egymás erejét. – Halmi Tibor írja az Apokrif naplóját.

Szombat van. Lehullott az idei első hó. A hírekből tudni lehetett, hogy napokon belül hozzánk is megérkezik. Úgy szokott lenni, hogyha előző nap este a tévében, a budapesti hó helyzetről tudósítanak a túlbuzgó riporterek, akkor nálunk egy jóval békésebb és csendesebb formában, „eddig nem volt és most már van” alapon, fehér süveget kapnak hajnalra a háztetők. Ez a látvány szülte megdöbbenés mindig egybeesik a napi első hólyagszorító, és meglehetősen sietős vécére menetellel. De a megkönnyebbülést és visszafekvést, majd az újra felébredést követően mit is jelent ez az első hó. Azt, hogy ebben a Pest megyei, Albertirsához közeli lakóövezetben dolgunk van ezzel a váratlan és hirtelen jött tömeggel. Ugyanis a helyiek időfogalmát dolgozza át, akképpen, ahogyan a híg tejszínes mártást a hozzáöntött liszt. Kis apró idők sűrűsödnek össze a térben, főképp a főutak mentén, és nem tudni mi történik menetrend szintjén két megérkezés között. Lehet, talán csak a be nem tervezett idő, az a kategorikusan üldözött, sötét istenség vesz ilyenkor revanst, az őt több évszázada igába hajtó „mérnöki időn”. És ilyenkor a kettő egyszerre működik, felerősítve, olykor kioltva egymás erejét. Persze, lehet csak számomra ennyire kiélezett ez a kettőség, és könnyen meglehet, egyedül vagyok azzal a gondolattal: ha már rászántam magam, hogy elszabadulok vidékről, azt a lehető leggyorsabban tegyem. Ez a mai nap azonban nem ilyen. Jól esik a kontraszt, ez a lassú fekete-fehér. Nem gondolok Budapesttel, átadom magam a tömeg nyújtotta háztáji tevékenységeknek. Például, a délutáni kivédhetetlen hólapátoláshoz válogatok zenéket a youtube-ról és a saját tárhelyemen. Abban a reményben teszem ezt, hogy jelenlegi nyugalmam kitart majd a délutáni órákra is. Sigur Rós, vagy a God Is An Astronaut hét-nyolc perces opusaira gondolok, a (meg)maradás törvényei szerint épülő zenékre, még ha első hallásra lassúak, és úgy tűnik, konzerválják csak az időt. Tehát, nem kitöltik, hanem elkerülik azt. Nem, ebbe most mélyebben nem gondolok bele. Megígértem, hogy a kapubejáróban és a garázs előtt, a gang lépcsőfogain eltakarítom a havat. Egyszerű, dologtalan, épp ezért hasznos cselekvés. Aztán hirtelen azon kapom magam, hogy még ki se mentem, bele se ástam magam a helyi hóviszonyokba, máris azon jár az eszem, hogy miután végzek a lapátolással, Foucault-ot kéne olvasni, a Börtön és büntetés utolsó száz oldalát, hogy Tibi haveromnak ne kelljen megint az ELTE könyvtárában saját kontójára újra meghosszabbítania a kölcsönzést. Másrészt, azért is jó lenne a végére érni, mert nagyon jó könyv. Úgy érzem, segítségével megválaszoltam magamnak, hogy mit is ért Krasznahorkai Nietzsche nyelvén a „se isten, se istenek” kifejezés alatt. Abban, a számomra epikus jelentben, bár tudom, ez talán nem a legjobb szó rá, amikor a szomszéd, szerepe szerint „nyomorultul lealjasult” Derzsi Jánosnak, a nagy német filozófus szavaival ecseteli a jelenlegi helyzetük, mindannyiunk helyzetét. Nem bírom ki, hogy ne másoljam ide a tanulmánykötet kedvenc, szerintem nagyon is a film mondanivalójához kapcsolódó mondatát: “Miközben jogászok és filozófusok a társadalmi test felépítésének és újjáépítésének eredeti modelljét keresgélték a szerződésben, a katonák, oldalukon a fegyelem technikusaival, kidolgozták e test egyéni és kollektív kényszerítésének módszereit.” Vagyis, Foucault szerint ezek a „technikusok” nem csináltak mást, mint a cél-racionális fegyelmezéssel létrehozták a társadalmi, a gazdasági, politikai intézmények új generációját, valamint megalkották a „hasznos időt”. Mintegy, mellékesen megteremve a precíz idő keresztjére feszített személyiséget. Elképzelhető, hogy a vidéki ember idejében a hó, ez a nagy, fehér, csendes tömeg, a város ellen, és benne ez ellen az idő ellen dolgozik. Hogy talán a havazás ősi emlékezetében van a maradás ígérete. Csak ezt minden évben elfelejtjük, és őszintén megdöbbenünk minden egyes alkalommal, ha fehér utakat látunk, amik kivételesen nem akarnak a városba bejutatni. Felvázolják az utazás képességét úgy, hogy bölcsebbek annál, minthogy a megérkezés hamis ígéretével házaljanak. A hírekből, illetve az Indexen és az Origon olvasott cikkekből tudom, hogy Budapesten is havazik, ha elhiszem magamnak, amit most gondolok, akkor igaz, egy kicsit másképp.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: