„Nyílnak a zárójelek…” (beszámoló)

Háború és háború Megjött Ézsaisással – Krasznahorkai László 60, Írók Boltja, 2014. január 08.

krasznahorkai_2„…és jönnek a különböző történetek, történetdarabkák…” – jellemezhetnénk Krasznahorkai László saját szavaival a január 8-án este, az Írók Boltjában megrendezett beszélgetést, melynek során Szegő János, a Magvető szerkesztője kérdezte a szerzőt. Túl sok kérdésre nem is volt szükség, hiszen Krasznahorkai élőszóban is igazolta csodás elbeszélő-történetmondó képességét, erősítve azt a Margócsy István által megfogalmazott, a szerző regényei alapján igencsak érvényes megállapítást, mely szerint „»természetes« módon epikus alkat” (Könyvvilág, 1986. április). A beszélgetés elején beharangozott ígéretéhez híven valóban nyíltak a zárójelek az újabb történetek okán, Krasznahorkai ontotta magából azokat a hosszabb-rövidebb sztorikat, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az általa Háború és háború-projektnek nevezett többéves, nem csupán írásból álló munkához, sokszor félig tervezett, félig spontán történésekhez, amelyeket az élet (is) ír. Ugyanis a cél: átírni valamit a valóságba, változtatni annak szerkezetén.

Az estének rögtön két apropója volt: egyrészt a Háború és háború első, teljes kiadásának megjelenése, kiegészülve a Megjött Ézsaiás című levéllel, másrészt a napokban töltötte be a szerző hatvanadik életévét, így a Magvető Kiadó ezzel a megjelenéssel is ünnepelte a szerző születésnapját. Krasznahorkai elmondta, a Háború és háborúval kifejezetten az volt a célja, hogy átírjon valamit a valóságba − a kifejezés többször elhangzott az est során −, hiszen azért kezdett a „háborús projektbe”, mert volt egy olyan érzése, hogy szándékától függetlenül működik egy bizonyos dolog a szövegei kapcsán, mégpedig az, hogy néhány regényalakja időről időre megkopogtatja a vállát és ráköszön, pl. „én vagyok Halics”. Mindezek folyományaként íródik Mario Merz a regénybe, Korin György a valóságba.

Az ide vezető történetdarabkák sorát egy nagyjából 1997-es sztorival indította az író, amely szerint akkoriban azzal az ötlettel kereste meg Morcsányi Gézát, hogy a levélformában megírt szöveg, a Megjött Ézsaiás példányait személyesen vinné el olvasóihoz. Ehhez járművet kedves ismerősétől, a kőbányai Tűzoltó Múzeum elnökétől kért volna. A Háború és háború-projektnek ezt az első állomását, ezt az olvasók felé irányuló szokatlan, feltűnő, de mindenképp kedves gesztust a könyves szakma lehetőségei sajnos nem engedték meg akkor Krasznahorkainak, viszont hamarosan versszerű ritmusokra tördelt szövegeket kezdett el belőle publikálni minden magyarázat nélkül. A Megjött Ézsaiásban, mely a regény cselekményének ideje előtt mintegy három évvel játszódik, a főhős Korin György még egy teljesen más lelkiállapotban, más emberként jelenik meg az olvasók előtt, mint a Háború és háborúban, ahogy Krasznahorkai fogalmaz: a regényben mintegy megszelídülten látjuk újra a főhőst.

És hogyan kerül a Háború és háború-projekt fiktív és a valós történéseibe az olasz képzőművész, Mario Merz? A regényben Korin azért megy Schaffhausenbe, a Hallen für Neue Kunstba, hogy Mario Merz szobrászművész iglujában haljon meg, azonban nem teljes egészében éri el célját, hiszen éjfél lévén nem jut a múzeumba, csak azt az ígéretet kapja, hogy végső üzenetét belegravírozzák egy táblába, köszönetül Mario Merznek. Krasznahorkai megosztotta a hallgatósággal a projekt regényen kívüli folytatását is, hiszen hamarosan ténylegesen sor került a táblaavatásra Schaffhausenben. Az emléktáblát Bukta Imre készítette el, a magyar és német nyelvű „utolsó üzenet” mellett a lemenő napot ábrázolja a horizonton. Újabb zárójel érdekességként: a svájciaknak tetszett a tábla, de nem értették a lemenő nap szimbólumát, hiszen náluk, akik hegyek között élnek, a lemenő nap sohasem néz úgy ki, mint a táblán. A történetbe ezen a ponton kapcsolódott be a Halle für Neue Kunst igazgatója, Urs Raussmüller és felesége, Christl Raussmüller művészettörténészek, valamint Mario Merz és Marisa Merz képzőművész házaspár. Raussmüllerék már a táblaavatós állomásnak is résztvevői voltak, de Krasznahorkai szerint a projekt ezzel nem ért véget, sőt, ment tovább magától. Annak folyományaként érkezett újabb állomásához, hogy Mario Merz elolvasta az őt is fiktív keretei közé beemelő szöveget, a Háború és háborút. Azok a személyes tapasztalatok, amelyeket a Merz házaspárról és Magyarországra látogatásukról osztott meg Krasznahorkai mintegy spontán regénnyé is szerveződtek a hallgatóság számára, a regény kereteként vagy folytatásaként, nem hétköznapi körülményeikkel részei lettek a projektnek. Olyan anekdotasorozat állt össze a „mesélés” során, melynek az író által nem mindennapi megjelenésűnek és viselkedésűnek leírt Mario Merz a központi figurája, őzikeszemű feleségével − aki mellesleg a világ boszorkányszövetségének alelnöke volt akkortájt – kiegészülve a Halle für Neue Kunst igazgatóját és annak nejét is tartalmazó kíséretükkel. Már-már mintha a fiktívbe íródna át valami a valóságból ezúttal.

krasznahorkai_1

Történt ugyanis, hogy a Krasznahorkai által legendásan nehéz természetűnek lefestett Mario Merz felkereste Urs Raussmüllert azzal a kérdéssel, hogy miért nem engedték be Korint a múzeumba. Mario Merz nem elégedett meg kérdésére kapott azon válasszal, hogy a Háború és háború főhőse fiktív személy és elhatározta, hogy meglátogatja az a magyar települést, ahonnan Korin származik. Így száll le a Zürichből érkező repülőgép Merzékkel és kíséretükkel Budapesten, és így utaztak Gyulára megkeresni az iglu számára leginkább megfelelő helyet, további anekdotába illő történések során. A minden kísérő által megszenvedett kirándulás végén Mario Merz csak Krasznahorkaival érkezett Budapestre, de az író elmondása szerint elutazásuk előtt már úgy érezte, hogy nem lesz soha vége ennek a látogatásnak, ugyanis őt a kísérőkkel szemben alkalmazott módszerétől eltérően nem kiállhatatlanságával, hanem kedvességével és szeretetével fogja megölni Mario Merz. Elutazásuk után úgy tűnt, sikerül folytatni a fiktívből a valóságba való átírást, Korin megkapja azt, amire vágyott. Fél évvel később érkezett a telefon Krasznahorkai Christl Raussmüllertől, hogy Merz meghalt, ezzel sajnos véget ért a projekt ezen epizódja.

A legutolsó zárójelben, amit az est végén nyitott a szerző, Mészöly Miklóssal való igazi, nem „irodalmi” barátságáról beszélt abból az időből, mikor az író betegsége már előrehaladott volt, valamint arról, hogy Mészölynek szánt ajándék gyanánt hogyan mondta el saját szavaival a Háború és háború történetét öt óra alatt. Ez a hanganyag a Mészölynek ajándékul szánt, Dukay Barnabás és Gadó Gábor közreműködésével elkészült Háborús architektúra nevet viselő munka.

A szórakoztató, áradó, magával ragadó veleszületett elbeszélői kedv „termékeit’, újabb és újabb zárójeleket nyitó kitéréseit hallgatva nem is lepődik meg a hallgató azon a felolvasás helyett saját szavakkal megtöltött öt órán. Minden túlzás és közhely nélkül mondható, hogy igazán emlékezetes és jó hangulatú születésnapi kötetbemutatónak lehettek részesei a jelenlevők.

Páji Gréta

A fotókat Mátis Gergely készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: