Isteni korszak (filmkritika)

Isteni műszak. Bodzsár Márk filmje, 2013. október

Hatásos kezdés, több tíz liter művér jelenetenként és olykor a valósággal kísértetiesen egyező esetek, helyzetek – ez az idei ősz általam legjobban várt egész estés mozija címszavakban, az Isteni műszak.

A 2011 tavasszal közszemlére tett trailer szerintem azt is felcsigázta, akit hagyományos módon nem érint meg a téma, legfeljebb annyira, mint a Vészhelyzet vagy a különböző kereskedelmi csatornák kórházas reality-jei. Adott a kilencvenes évek hangulatát idéző megjelenés, roham-Merci, szürke mentősegyenruha, a mindennapokból ismert agyonfirkált budapesti aluljáró és az ország néhány kiemelkedő (színházi) színésze, Ötvös András (Milán), Rába Roland (Fék doktor), Keresztes Tamás (Kistamás). Milán a kezdők idegességével takarítja a vért a tisztíthatatlan műbőr hordágyról, Kistamás hanyagul, reflexből rágyújt, Fék doktor pedig a veszélyes hulladék ledobójába köpködve szotyizik. Az alujáróban aztán lassan indulni látszik a műszak, detox-pozitív graffitis srácba botlanak, kattan a laringoszkóp kapája, infúzió, sebkötözés beteg fölötti dohányzással egybekötve. Nem sokkal később egy felettébb nyomasztó, csendes budapesti utcán vonulnak tovább, az ironizáló mentésirányító rádiózásait hallgatva.

Ez a néhány perces etűd azonban sokkal többet ígér, mint amit végül számon kérhetünk az elkészült filmen. Nem tudom, de nem is akarom mélyebben megismerni a támogatottság részleteit, az azonban bizonyos, hogy időközben Bodzsár nem kapta meg a forgatáshoz elégséges összeget, és csak 2012 őszén, a Nemzeti Filmalap támogatásával indulhatott újra a film készítése. Feltűnőek a változások: Orosz Ákos eszméletlen kábítószeresét egyszerűen Pálos Hanna visszatérő Terikéjére cserélik, Orosz pedig a film későbbi szakaszában kap szerepet, mint halálos motorbaleset okozója és elszenvedője. De nagyobb problémának tűnik, hogy hiányt szenvedünk a nézőket is óvatosan kalauzoló finom iróniában, a nem cél nélküli fekete humorban és az ugyan közhelyes, de erős indokkal átlagosra szabott képekben is. A hangsúly tehát eltolódni látszik a közönségigény, a legszűkebb értelemben vett, nem negatív töltetű szórakoztatás irányába, beáldozva pár olyan lehetőséget, amelyek igazán kiemelkedővé tehették volna a filmet bármely jelölhető kategóriájában.

isteniműszak_1

Bodzsár Márk a díszbemutatón nyilatkozik. Forrás: az Isteni műszak hivatalos Facebook-profilja

A dokumentarista igény nyomai itt-ott fellelhetők, bár nyilván nem ebből a filmből tanulunk meg gégét metszeni, helyesen injekciót beadni vagy újraéleszteni, de aki éles szemmel figyel, mert – teszem azt – szakmabeli, kissé lehangoló bakikat találhat. A megjelenített beavatkozások során ugyanis sokkal fontosabb a látvány, s ezt a döntést nem igen érdemes feszegetni. A helyzet középpontjában sokkal inkább eset szinten kezelik a megjelenített kórállapotokat, a beteg fölötti beszélgetések, a döntések kivitelezése, azok későbbi hatása a történetre mindennél fontosabb. Ez így mindenképpen helyes is, hiszen nem kíván sem valóságshow lenni, sem oktatófilm, és még csak nem is az Országos Mentőszolgálatról beszélünk. Innentől felesleges azt nézni, Lázár Kati mellkasára helyesen vannak-e felragasztva az elektródák, itt bizony csak a doktor kommunikációs modelljét kell figyelni. Fék doktor a maga húsz évnyi orvosi tapasztalatával pontosan tudja, a haldokló öregasszony pszichésen megváltozott állapota miatt káromkodik és kurvázza le a saját lányát (Jordán Adél). Rába Roland tökéletes nyugalma, hanghordozás az, amely ezt a betegcentrikus ellátási protokollt működteti. A mentőorvos alakja azonban komoly titkot cipel magával, melyet egyszerű és éppen emiatt felkavaró őszinteséggel vág Milán és a nézők arcába. Egyszerűen ellenkezik civilizált, magunkért és másokért felelősséget vállaló életmódunkkal, hogy elhiggyük, van, akit nem érdemes megmenteni. Az aktív – passzív eutanázia kérdése mindig aktuális lesz, akár súlyos rákbeteg páciensről beszélünk, akár „csak” idős betegről, egyetértés vagy igazságos válasz sosem születik. Magyarországon jelenleg, de 1991-ben sem volt engedélyezve egyik forma sem, így Fék doktor, mikor hagyja, hogy az idő dolgozzon helyette, nemcsak jó mentős, de isten is. Milán egyik legnagyobb problémája megküzdeni ezzel az állásponttal, hagyni a betegeket, nem defibrillálni, nem lélegeztetni tovább.

isteniműszak_2

Plakát Rába Rolanddal. Forrás: az Isteni műszak hivatalos Facebook-profilja

Milán az ominózus eset után sem hagyja ott Kistamás és Fék doktor hentesboltját: tépelődve, és főként anyagi nehézségei miatt, de belemegy a játékba. Még sincs idő és lehetőség sajnálni őt a nagy erkölcsi zsákutcában, hiszen néhány vonulással később már ökölpárbajt játszanak a ritmuszavaros betegek felett, ki tud pontosabbat, nagyobbat ütni az adott mellkasra, kinél stabilizálódik az EKG-kép? Milán katonaszökevény volta, Jugoszláviában maradt szerelme előre borítékolná, hogy a film sokat markol, keveset mutat, azaz az orvoslás- és haldoklásetikai problémán felül a jugoszláv háború, a szerelem elvesztése és a törékeny bizalom alakulásának témába emelése aránytalanná tegye a fő vonalat, de a forgatókönyv arányérzékével semmi gond. A Stork Natasa által játszott Tánya alakja generálta kínzó féltékenység, tehetetlenség tökéletes ellenpontja a telefonbeszélgetésekkor teret kapó játékosság, meghittség, a közös hallgatás, egymás sóhajainak figyelése. Tánya egy ismerősen lerobbant jugoszláv kórház műtősnője, nővére, akit csak a cigarettaszünetekben látunk. A kórház falain kívül dúló háború okozta „minden mindegy” állapot szüli, hogy bent, az orvosok, a nővérek ugyan teszik a dolgukat, de valószínűleg haza sem mennek, este egy üres kórteremben italoznak, füveznek, majd kezdődik elölről a nap. Milán ezek tudtában kénytelen gyűjtögetni a márkákat Tánya megmentésére, miközben percről percre nő benne a féltékenység.

isteniműszak_3

Ötvös Andris forgatási szünetben. Forrás: index.hu, fotós: Ránki Dániel

Minden héten újabb halottak, újabb ingyen vacsorák, topless fodrászatban extra orál, felfutni látszik az üzlet. Egy zavartalannak tűnő vacsorázás alkalmával újfent Terikéhez kell vonulni, de Fék doktor még a Szomszédokat szeretné nézni, ezért Milán és Kistamás ketten indulnak útnak. Keresztes Tamás jótékony őrülete, a teljes képtelenséggel szövetkező érvrendszere az, amely Kistamás alakjának főbb vonalait meghúzza. Hamar bebizonyosodik, az amerikai ninja karakterére épített, magányos, huszonéves mentősofőr nem éppen megbízhatóságáról, higgadtságáról híres. Ez alkalommal nincs vele állandó doktora, csak Milán, aki még nem tudja helyén kezelni Kistamás ötleteit, így Terikének igazán sikerül ellátni a baját. Nem ő azonban az egyetlen őrült a brigádban, Zsótér Sándor vérlaza, de már-már feltűnően előzékeny temetkezési vállalkozója kiegészül Trill Zsolttal mint egyetlen beavatott hullamunkással. Bodzsárék jó stílusérzékkel nyúlnak a koporsópróbálgatáskor A ponyvaregény klasszikussá lett csomagtartóból kifele rögzített képéhez, mindezzel rásegítve a háttértartalmak, a lehetséges plusz olvasatok megtalálására.

isteniműszak_5

Keresztes Tamás műbajuszt kap. Forrás: origo.hu, fotós: Hajdu D. András

Ritka az olyan magyar film, amelynél lehetetlennek tűnik kiemelni a mellékszereplők közül egyet-egyet, hanem egyenesen kényszert érzünk mindenkiről szólni pár szót. Nagypál Gábor bosnyák sebésze/műtősfiúja, Törőcsik Franciska látszólag stréber, de éles helyzetekben nem sokat reagáló orvostanhallgatója mellett olyan nevek és kisebb szerepek tűnnek fel, mint Nagy Zsolt, kézfején birodalmi sassal, Milán jótékony segédletével benyugtatózott börtönlakóként, Lázár Kati és Jordán Adél anya – lánya párosa egy belvárosi lakásból, Orosz Ákos a halálos motorbalesetet szenvedő barátnőjével, vagy a sokat emlegetett Terike, azaz Pálos Hanna. A színészek válogatásakor megjelenő igényesség – értékelendő – kiterjed a humorra, a kényszerű sziszegések övezte, sokszor morbiditásba hajló beszédmódra is. Aki az egészségügyben dolgozik, azért, aki „csak” elszenvedője a mindennapos ellátásoknak, az azért tudja, mitől és miért tud egy szó, egy mondat gyilkos vihogást kiváltani a hallgatóságból. Megnézni mindenképpen érdemes, nemcsak Bodzsár-rajongóknak, akik esetleg egy elő-/utóképeket bőséggel tartalmazó vizsgafilm alapján már felfigyeltek rá, komolyan venni pedig csak annyira, amennyire Milánban buzog az erkölcsösség a gőzölgő kínai ételek felett:

FÉK DOKTOR Húsz év rutinnal tudom, kinek mennyi esélye van.
MILÁN A kurva anyádat!
FÉK DOKTOR …parancsolsz?

Mihók Nóra Zsófia

Isteni műszak
magyar fekete komédia
106 perc, 2013

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: