Három négyzet a négyzeten

Tárlat: Ősz Gábor – Háromszor három, Ludwig Múzeum, Budapest

Ősz Gábor: Folyékony horizont No. 4, 1999, expozíciós idő: 6 óra 20 perc

Ősz Gábor: Folyékony horizont No. 4, 1999, expozíciós idő: 6 óra 20 perc

Ősz Gábor háromszor három művével „foglalta el” a Ludwig Múzeum második emeleti kiállítóterét. A magyar származású, jelenleg Amszterdamban élő és dolgozó képzőművész közelmúltbeli munkásságát olyan vizsgálódások határozzák meg, melyek célja a képnek mint elsősorban fényképészeti és filmművészeti alapfogalomnak a körülhatárolása. Az elmúlt másfél évtizedben Ősz három problémakör felől közelítette meg a kép meghatározását: a kép tériséghez való viszonya felől, a kép és a negatív kép kapcsolata felől, valamint a kép és az időbeliség összefüggésének vizsgálata felől. A három vizsgálódási irány mindegyikéből három-három művet, illetve műcsoportot láthatunk a Háromszor három című kiállításon

Már a második emeletre érkezve, de a kiállítótérbe még be nem lépve felfigyelhetünk a belülről fekete fóliával leragasztott bejárati üvegajtóra. A sötétítés utal rá, hogy valami történik odabent. A kiállítótérbe lépve a bevezető szöveg helyett rögtön „ízelítő” fogad bennünket Ősz Gábor – kiállításon is szereplő – egyik legnagyszabásúbb művéből, a Das Fensterből. A 2013-as alkotás egy olyan ablak kilátását tárja elénk, amely ma már nem létezik: Hitler egykori berghofi – a második világháború alatt felrobbantott – nyaralójában lévő dolgozószobájának panorámáját. A kiállítás elején a Das Fenster egy részletét egy speciális készülék – mely a fekvő formátumú képet tükrök segítségével forgatja el kilencven fokkal – egyetlen álló kép formájában vetíti a falra. A kiállítás későbbi termében, a Das Fenster esetében egy 6×15 darab ugyanilyen méretarányú álló formátumú kép egymás mellé vetítésével létrehozott, 4×8 méter nagyságú fekvőképpel találkozunk, mely az egykori dolgozószoba ablakának méreteivel egyezik meg. Az Unterberg hegyének látványa a világhálón talált turistafotókból, részben pedig Ősz Gábor helyszínen forgatott 24 órás videófelvételéből kiválasztott részletek egymás mellé vetítéséből áll össze. Ez is ráerősít arra, hogy az elénk táruló látvány csak rekonstrukció formájában, fiktív módon létezik. A vetítőgép ráadásul a kiállítótérben lévő mozgásérzékelőnek köszönhetően csak akkor indul el, ha a Das Fenster elé lépünk. A vetítést tehát mi „generáljuk”, a mozivászon méretű képet a vele szemben elhelyezett három darab – párnázatlan, így kényelmetlenségével a valóságban tartó – moziszékből szemlélve pedig része is lehetünk a természeti hangokat is magába foglaló installációnak.

Ősz Gábor: Das Fenster, 2013

Ősz Gábor: Das Fenster, 2013

Egy olyan kiállítás esetében, ahol a kiállító művész több művében is a térrel, a térhez való viszonnyal foglalkozik, még nagyobb a kurátor felelőssége a művek és a kiállítótér viszonyának kialakításában. A Ludwig Múzeum legtöbb kiállítása esetében a néző által a kiállítótérben bejárható útvonal viszonylag tetszőleges, ezzel szemben a Háromszor három esetében az egymást váltó sötét és világos termeken keresztülhaladva egészen azt érezhetjük, hogy a kiállítás rendezői vezetnek bennünket. Az említett sötétített bejárati ajtó mögött kezdődő vetített képtől további vetítéseken, fotókon, installációkon keresztülhaladva a kiállítás végére érünk el a legvilágosabb teremhez, ahol belelapozhatunk több Ősz Gábor-katalógusba, megnézhetünk két videóbeszámolót a munkafolyamatokról, valamint elolvashatjuk Mélyi József falszövegét Ősz Gábor munkásságának a kiállításon bemutatott korszakáról. A szövegek és a videók hozzásegítenek minket az utólagos értelmezéshez, ahhoz, hogy ami a kiállított művek melletti falszövegek alapján nem volt teljesen világos, kerek egésszé álljon össze. Mindezek után ha kedvünk tartja, még egyszer végigjárhatjuk a művek sorát.

Ősz Gábor: Tautológia, 2012. (állóképek a filmből)

Ősz Gábor: Tautológia, 2012 (állóképek a filmből)

A kiállított művek közti hokerenciát az Ősz Gábort foglalkoztató három, a kiállítás során újra vissza-visszatérő problémakör teremti meg. A kép és tér kapcsolatának vizsgálata a Das Fenster című művön túl az Ontológia és a Tautológia című művekben is fontos szerepet játszik. Különösen izgalmas, hogy utóbbi két mű Ősz Gábor korai munkásságához is visszavezethető, amikor monokróm absztrakt képeknek tűnő, részben szintén a térrel játszó alkotásokat készített a művész. Ezen pályakezdeti művek a múzeumokban kiállított, ám a rossz fényviszonyok miatt teljes sötétségben maradó képek fotói – melyek így monokróm fekete négyzeteknek tűntek. A Tautológia című film ennek a korai koncepciónak a folytatásaként, vizuálisan mintegy annak verzójaként értelmezhető. A filmen egy üres terem falaira vetített fehér négyzeteket látunk, amint azokat egy vertikális tengely mentén balra-jobbra ingázó kamera pásztázza. Ezek a fehér négyzetek minden egyes balról-jobbra, vagy jobbról-balra történő irányváltoztatás során egyre „beljebb kerülnek” a kép térében, a „kép a képben” elv szerint. Az ingázó mozgás meditatív élményt teremt a néző számára. Ősz Gábor itt ismeretelméleti problémákat feszeget, mindeközben a vizuális megoldás révén az absztrakció és monokromitás határait is megközelíti. Az Ontológia című mű a digitális technikával készült Tautológia manuális változata. A két mű a kiállítás különböző pontjain látható, mégis az elsőként látott mű ismeretében egyértelműnek hat a párhuzam.

Ősz Gábor: Ontológia, 2011. (állókép a filmből)

Ősz Gábor: Ontológia, 2011 (állókép a filmből)

A fénykép pozitív és negatív státuszát 2009-ben a Festéktől a fényig című film segítségével vizsgálta Ősz. A project során a művész saját műtermének egy részét úgy festette be, mintha annak színei önmaguk negatívjaként jelennének meg. Ezt az ötletet gondolja tovább A fekete-fehér színei című forósorozat is, melynek egyes darabjai egymást értelmezik. Ugyancsak a pozitív–negatív képről gondolkodik Ősz abban a videóművében, melyet Michelangelo Antonioni Nagyítás című filmjének parafrázisaként hozott létre. Az ehhez készített fotótanulmányok közül néhány a Festéktől a fényig vetítésére szolgáló terem külső falán is megjelenik. Ősz Gábor Nagyításában az Antonioni-film egyik fontos helyszínére emlékeztető kertrészletet előbb sötétben és színesben, majd világosban és fekete-fehérben látjuk. A munkamódszer ugyanaz, mint a Festéktől a fényig című film esetében: a kamera mozgásának köszönhetően egy idő elteltével rájövünk, hogy át lettünk verve, és amit pozitív képnek feltételeztünk, valójában a valóság negatív mása. Ősz Gábor ebben az esetben is a valóságba avatkozott be, nem pedig a képbe: ezúttal a kertrészlet növényeit festette be azok negatív megfelelőjének színeivel. Antonioni idézése miatt megteremtődik az 1966-os film főhősével való azonosulás lehetősége, vagyis mi is egyre beljebb és beljebb kerülhetünk a képbe. Ezt erősíti a kurátori rendezés azzal, hogy a terembe, amelyben a film vetítésre kerül, a vászonnal szemközti oldalról érkezünk, majd egyre közelebb és közelebb kell sétálnunk a vetített képhez, míg le tudunk ülni a vászon elé. Mindezek következtében talán Ősz Nagyítása esetében azonosulhatunk legkönnyebben a 2010-ben készült parafrázis alkotóval magával is.

Ősz Gábor: A fekete-fehér színei, A. kép, 2009

Ősz Gábor: A fekete-fehér színei, A. kép, 2009

Ősz Gábor: Nagyítás A. kép, 2010

Ősz Gábor: Nagyítás A. kép, 2010

A kiállított művek harmadik csoportja esetében Ősz Gábor leginkább a kép és az idő kapcsolatával, összefüggéseivel foglalkozik. Az, hogy az idő mint a kép létrehozásában szerepet játszó tényező részévé válik maguknak az alkotásoknak is, elsősorban a technikai megoldásból fakad. A művész azon túl, hogy az általa kedvelt camera obscura eljárást alkalmazza, hosszú záridővel dolgozik, így az exponálás ideje „nyomot hagy” a műveken. Az 1999 és 2002 között készült Folyékony horizont sorozat egyes képei azoknak az Atlanti Falhoz tartozó bunkereknek a helyzetéből készültek, melyekből a második világháború folyamán a falat övező környék megfigyelése történt. A hosszú expozíciós idő következtében a fotókon nem maradnak felismerhetőek az apró, változó részletek, így csak az állandóan jelenlévő dolgok, elsősorban maga a horizont jelenik meg – az is életlenül. A Tautológiához hasonlóan ezeknek a nagy méretű fotóknak a szemlélése is meditatív aktussá válhat, ehhez a prezentálás módjának egyes megoldásai – elegendő távolság az egyes képek között, tükröződésmentes hordozó – is hozzájárulnak. A fotók kapcsolhatók Ősz Gábor korábbi munkásságához, az absztrakt és monokróm képek már említett korszakához is. Ugyancsak az időt – vagy az időn kívüliséget – örökíti meg a Prora project, mely a kiállítás talán legnyomasztóbb és leghatásosabb szériája. A fotósorozat egy Rügen szigetén üdülőközpontnak épült öt kilométer hosszú komplexum egyes szobáit dokumentálja. Az épület húszezer ember elszállásolására alkalmas teljesen egyforma helyiségekből áll, melyeket végül nem üdülés céljából, hanem katonai létesítményként használtak az NDK idején. Ősz Gábor minden egyes helyiséget azonos nézőpontból, az ajtó felől, a szemközti oldal egyetlen ablaka felé nézve örökített meg. A fotók nagy méretéből adódóan nagyjából az életnagyságnak megfelelő méretben látjuk az egyes „kabinokat”, így itt is nagy szerepe van a kurátornak a műtárgyak installálásában. Már korábbi kiállítások alkalmával is érdekes hatások jöttek létre a szinte teljesen egyforma képek egyazon teremben való installálásával. A Ludwig Múzeum tárlatán a Prora project szobabelsői a kiállítótér egyik oldalsó, hosszan elnyúló terében, egyazon falon, sorban egymás mellet jelennek meg. Ez a hosszanti tér megfeleltethető annak a hosszú folyosónak, ami a rügeni helyszínen is látható, így a méretarányos képek előtt elhaladva ugyanannak a nyomasztó egyhangúságnak az élményét élhetjük át, mintha valóban az épületben járnánk. Ősz itt nemcsak hosszú expozíciós idővel dolgozik, hanem azzal is eljátszik, hogy a camera obscuraként funkcionáló szobákban készült fotók egyformaságát kihasználva a képeket egymásra vetíti, egyazon képre hívja elő. A fotók így egy pillanatba sűrítik a különböző időpontban különböző helyen, mégis azonos módon megjelenő időfázisokat, mi, nézők pedig különös időn kívüliségbe kerülhetünk.

Ősz Gábor: Folyékony horizont No. 10, 2000, expozíciós idő: 3 óra 45 perc

Ősz Gábor: Folyékony horizont No. 10, 2000, expozíciós idő: 3 óra 45 perc

Ősz Gábor: Prora project No. 16, 2002-2004, expozíciós idő: 3 óra 5 perc

Ősz Gábor: Prora project No. 16, 2002-2004, expozíciós idő: 3 óra 5 perc

Láthatjuk, milyen fontos szerepe van a kiállított alkotások installálási, elhelyezési módjának. A feladatot a Ludwig Múzeum kurátora, Simon Katalin felelősségének tudatában teljesítette. Ősz Gábor munkáinak befogadását élvezhetővé teszi a „kevesebb több” elvének követése. Így elég terünk van ahhoz, hogy az egyes műveket tisztán önmagukban szemléljük, ha kell, belehatoljunk az alkotások terébe, adott esetben részévé legyünk az installációknak, vagy csak megtaláljuk azt a pontot, ahonnan az adott alkotás hatása a legjobban érvényesül. Ezt az elvet követve a kiállításon megjelenő háromszor három műcsoport komplex rendszert alkot, és egyben az Ősz Gábort az utóbbi időben leginkább foglalkoztató problémákról is átfogó képet nyújt.

Barkóczi Flóra

A kiállítás november 3-ig látható a budapesti Ludwig Múzeumban.

(A képek forrásai: www.ludwigmuseum.hu [1–6]; www.gaborosz.com [7–8].)

One Response to Három négyzet a négyzeten

  1. […] jelennek meg. (A mű továbbgondolt változatáról Ősz Ludwig Múzeumbeli tárlata kapcsán Barkóczi Flóra írt bővebben nemrégen.) Kelemen Károly fotósorozata legalább annyira értelmezhető egy performansz […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: