Túl nagy falat (Könyvkritika)

kotet_kantas_2Kántás Balázs: Nyelv / Rács / Törés – Közelítések Paul Celan költészetéhez, Fiatal Írók Szövetsége-Ráció Kiadó, Budapest, 2013.

Kántás Balázs új tanulmánykötete Paul Celan művészetét számos egyedi és kevésbé egyedi szempont alapján járja körül. A kötet szerzője, a hátsó borító tanúsága szerint, arra vállalkozik, hogy egyrészt a meglévő értelmezői hagyományt továbbvigye, másrészt pedig új irányokat, új lehetőségeket keressen, ezzel tágítva a Celanról folytatott diskurzus perspektíváját, azonban sajnálatos módon minden erénye ellenére ezek a célkitűzések csak részben és hiányosan valósulnak meg.

Félreértés ne essék, nem Kántás tényleges szövegértelmezéseivel van elsődlegesen problémám (nehezen is lehetne, hiszen, Kántás irodalomtörténészi életművének jelentős része Celanra koncentrál), hanem azzal, ahogy az új kontextusokat kijelöli és felhasználja.

Kántás túl könnyedén használja az irodalomtudomány és irodalomelmélet különböző fogalmait, gyakran nem ad pontos definíciót arról, hogy mit ért egy fogalom alatt, vagy ha igen, akkor azok sajnos néha megrekednek a szemináriumi dolgozatok fogalmazásának színvonalán. Jellegzetes példa erre a második szöveg (A közvetlenség illúziója. Utalások a medialitásra Paul Celan költészetében – ez egyébként Kántás nyertes OTDK dolgozatának újraközlése, sajnálatos módon annak szerkesztési hibáit is megtartva), ami nagyvonalúan mellőzi a medialitás vagy a médium fogalmának közelebbi meghatározását (talán ennél is nagyobb probléma ebben a szövegben, hogy az alcímek tagolása szerint, nagyon helyesen, megkülönbözteti a nyelv és az írás médiumát, azonban a tanulmány szövege ezt a megkülönböztetést gyakran elmossa, illetve látszólag alátámasztatlanul hierarchizálja). Hasonló nagyvonalúsággal utal több helyen Heideggerre is a kötet, mely utalások egy része alátámasztott (jellegzetesen ezeken a pontokon a szerző más szakirodalomra is utal), más szöveghelyeken viszont erősen problematikusnak érzem (ilyen például mindjárt a kötetet indító tanulmány, melyben a szöveg párhuzamot von a filozófus és a költő fogalomhasználata között annak ellenére, hogy pontosan tudja, hogy nincs kapcsolat közöttük).

A kötetben olvasható értelmezések érdekes irányokat nyitnak meg, azonban gyakran megrekednek a probléma- és kérdésfelvetésnél, a gondolatmenetek töredékesek, holott a bennük megfogalmazottak megérnének hosszabb kifejtéseket (tipikusan ilyenek a medialitásról szóló szöveg elemzései vagy a harmadik tanulmányban olvasható három értelmezés, de például a Jelentésvadászat című tanulmány rövid szó- és motívumelemzéseinek tökéletesen megfelel ez a zárt, tömör forma). Ezektől a felületességektől szenved a magyar középnemzedék költészetét Celanéval összevető tanulmány is, mely, ahogyan azt Marik Álmos rendkívül udvariasan megfogalmazza, „nem feltétlenül meggyőző”. A versek összehasonlítása helyenként erőltetett, és inkább csak a hasonlóság vágyását érhetjük tetten az olvasatokban.

A kötet kétség kívül legjobb tanulmánya a Celan-versek (és úgy általában az irodalom) fordíthatóságát taglalja. Kántás fejtegetései érdekesek, és valóban képesek újszerű közelítésmódot találni a Celan-líra egy jellegzetes darabjához (különösen szerencsés, hogy a választott versnek három magyar fordítását is közli az eredeti és egy angol változat mellett).

Bár a korábbi bekezdéseimben számos hibát felróttam a szerzőnek és a tanulmányoknak, azonban mindközül a legnagyobb hiányosság az, hogy a sok szöveg nem áll össze valódi kötetté. Kántásra amúgy is jellemző, hogy saját tanulmányait folyamatosan újra és újra kiadja, azonban jelen kötetben számos helyen találkozhatunk ugyanazon tény vagy gondolatmenet ismétlésével, holott ilyenkor elégséges lett volna egy esetleges visszautalás, illetve komoly gondnak érzem azt is, hogy számos vers többször is elemzésre kerül, azonban más-más szempontok alapján anélkül, hogy a szerző kísérletet tenne arra, hogy ezeket az értelmezéseket összekapcsolja. Egy szigorúbb szerkesztő ezeket a hibákat minden bizonnyal orvosolni tudta volna, ami hozzájárult volna ahhoz, hogy a kötet tanulmányai ne önállóan (és önmagukba zártan) álljanak a könyvben, hanem egy kismonográfia fejezeteiként lehessen őket olvasni.

Mindezek ellenére a Nyelv / Rács / Törés egy kétségkívül érdekes olvasmány, mely számos ponton vet fel olyan irányokat, amelyeken a későbbiekben a szerzőnek megéri tovább dolgoznia, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a kötettel Kántás olyasmire vállalkozott, mely jelenleg túl nagy falatnak bizonyult.

Szabolcsi Gergely

4 Responses to Túl nagy falat (Könyvkritika)

  1. h8 szerint:

    Tiporjátok el a gyalázatost! 🙂

  2. bíráló szerint:

    No, tiporni azért nem kell, Kántás nem tehetségtelen irodalomtörténész, az általa produkált mennyiség ellenben a minőség rovására megy. Ha tiporást nem is, némi építő kritikát érdemel, s nem feltétlenül kíméletesen.

  3. Bölcsész szerint:

    Érdekes, megfontolt kritika, mégis mintha kissé túl szigorú lenne a szerzővel. Olvastam többek között a Nyelv/Rács/Törést is a szerzőtől, és azért valamennyire ismerem Celan líráját is – a könyv számomra többé-kevésbé elmélyült elemzésfüzérnek tűnt, bár való igaz, hogy a tanulmányok nem állnak össze fejezetekké. De ma nem is szokás a szó klasszikus értelmében vett monográfiákat írni, a tematikus tanulmánykötetek a “menők”. Az irodalomelméleti fogalmak alul- vagy nem-definiálását illetően pedig annyit, hogy sajnos a jelenség általános. Persze attól, mert akadémikusok, példának okáért Kulcsár Szabó Ernő professzor rendre nem definiálja tanulmányaiban az általa használt fogalmakat, egy fiatal irodalomtörténésznek nem feltétlenül kell hasonlóan “nagyvonalúnak” lennie, főként, hogy nem is annyira az ő iskolájához kötődik.

  4. Szigeti szerint:

    Van valami jó értelemben vett eklekticizmus ebben a könyvben, ami sajnos bizonyos szempontból zavaró is. Talán többek között ez tűnhetett fel a bírálónak is. A szerző egykori Kulcsár Szabó-tanítványként használja ezt a bizonyos németes irodalomelméleti fogalomrendszert, hol jól, hol rosszabbul, kevésbé felkészülten, ugyanakkor már itt is távolodik a hermeneutikától és recepcióesztétikától, behozva a close readinget és a referenciális olvasatok lehetőségét a játékba, olykor pedig az eleinte feszes, sok hivatkozást működtető tanulmányszöveg pedig esszéisztikussá válik. Lehet, hogy túl nagy falat volt egy ekkora volumenű Celan-tanulmánykötet megírása, ugyanakkor érdekesebb az a németes irodalomelméleti iskoláktól való távolodás és valamiféle más paradigmához való közeledés, amely ebből a könyvből és a szerző később keletkezett írásaiból kiolvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: