Mozgás és pillanat

Tárlat: Körösényi Tamás – A művészet él! Műcsarnok, Budapest

arthurgarami_com-8806

Körösényi Tamás szobrai, főképpen életművének későbbi darabjai, egy komplex, sokféle módon megközelíthető problémát jelenítenek meg. Ennek körüljárásához, a kérdés megfogalmazásához igen nagy szabadságot adnak a művek az értelmezőnek. Épp ez teszi őket izgalmassá. Nemcsak az bonyolult, amire a kérdés irányul, hanem maga a kérdés is, és a kiállításon látható alkotásokban egyfajta nyugtalan kereső munka érvényesül, mindig egy még fel nem tett, nyugtalanító kérdés, vagy inkább intenzív érdeklődés kap újabb és újabb rétegeket, színeket. Ha az alkotásokat egy összesített vízióban szemlélhetnénk, talán valami rúgkapáló anyagot látnánk, mely nem bír saját magával és saját terével sem, folyamatosan tapintgatja saját határait, rákérdez önnön kiterjedésére, illetve ennek a kiterjedésnek a természetére. Ez az „anyag” pedig lehet a nem tapintható szellemi működés, lehet a mítosz (vagy inkább annak paródiája), illetve a szerves anyag is; a lényeges inkább az összetevők folyamatos találkozása és ütközése, a spirálok kanyarjai. A tér és a térhez való viszony válik kérdéssé, s az alakok mozgása ebben a térben. Merthogy Körösényi szobrai „mozognak” (nem csak a kerekeken gurítható Szellemeim-sorozat), ezáltal újjászületnek, és ismét megmerevednek, de ekkor már egy másik jelenet képkockáját mutatják.

A szobrok kétféleképpen viszonyulnak a mozgásfolyamat és a mozgásból kiszakított, kimerevített kép kettősségéhez: egyrészt tekinthetőek egy nyugtalan mozgás darabjaiként, pillanataiként is, ugyanakkor, mivel a kimerevített képekhez, a különleges alakokhoz és figurákhoz újabb és újabb jelentéseket, értelmezéseket társíthatunk, ezek az új jelentések mindig újra is indítják a mozgást, s az újonnan észrevett figurák életre kelnek, majd ismét szoborrá változnak. Sőt, az asszociáció akár önmagát is újratermelheti, s így kezd a kompozíció ismét mozogni. Ez utóbbira példa a Részlet egy vízfüggönyből, mely nagyon jól érzékelteti velünk mozgás és megállás kettősséget: a cím azonnal világossá teszi, hogy a terebélyesedő és keskenyedő „kék karok” a víz csobogását, fodrát jelenítik meg, mi pedig ennek a mozgásnak egy pillanatát érzékeljük. Azonban a dinamikus alak, a hullámok és fodrok megjelenítése mindig emlékezetünkbe idézik a mozgás egészét, így állás és mozdulás váltakoznak, felelevenítve a víz, a sodrás ritmusát is.

arthurgarami_com-8801

Erre a folyton újjáéledő asszociációra is utalhat a kiállításnak az egyik szoborcsoporttól kölcsönzött címe (mely egyébként Kassák Az új művészet él című írására is utal): A művészet él! Vagyis mozog, alakot vált, új lények formáit veszi fel, s mindez szellemünkön belül történik. Körösényi művei sok esetben inkább vezetnek minket a gondolkodásban és rámutatnak valamire, odatapintanak valahová, mintsem részleteznének. Így lesz a színes minimalizmusból egyfajta dzsungel, saját asszociációink dzsungele. Körösényi szerint szobrai magát az emberi gondolkodást ábrázolják, amely „mindig új összefüggéseket keres”. A Tájhangok és az Illeszkedés szoborcsoportok egy burjánzó erdő képzetét keltik, ahol épp ezek az asszociatív képi váltakozások, formagubancok keltik a növényi élet képzetét. A zöld papírpépből készített levélformák, levéllények között zavartalanul járhatunk-kelhetünk, alakjaikban akár fekvő gyerekekre és krokodilokra is ráismerhetünk, s épp ez a testközeli élmény adja tapasztalati síkon is az erdő benyomását.

Az erdő-szobrok, levéllények kanyarognak és „nyúlkálnak”, saját formavilágukat, terüket próbálják megtapasztalni, s ez a formakereső, formákat elmosó és összekeverő létmód állandó szembesülést jelent az optikai csalódás problematikájával: ahogy az agy, a gondolkodás is saját útjait, módszereit rendszerezve fedezi fel tévedéseit, ezáltal összecsavarodik, átlépi vagy kétségbe vonja saját határait, tereit. Az optikai csalódás pedig ez esetben kellemes csalódás, hiszen éppen az asszociációk termékenységét szolgálja. A szem téveszt, figurákat vesz észre a különös alakokban, majd mikor ezek elmosódnak, helyettesíti őket másokkal, s éppen „téves” vízióink felülírása kelt dinamizmust; kétségünk, elbizonytalanodásunk a fantázia működését serkenti. A Sublót szobrok járatai, lyukai nem hagyják nyugodni a szemlélőt; nem csak a szobrok kitüremkedései és kisebb „alagútjai” mozognak, kapálóznak, hanem velük együtt az optika – vagyis a látás és az értelmezés.

arthurgarami_com-8819

Ezt a dinamikus felülírást variálja tovább a Szellemeim-sorozat, felkeltve mesei és mitológiai képzeteinket; a „lobogó”, sokféle irányba nyúló szobrok sárkányokat, mesefigurákat juttatnak eszünkbe, méghozzá erősen komikus módon, ugyanis az önmagukban (vagyis elvonatkoztatásaink hiányában) meghatározhatatlan alakok gyakran vidáman tátogó űrszörnyeknek tűnnek. Ha közelebb lépünk a szoborcsoport tagjaihoz, az alakokon szemeket, szájakat, fintorokat is észrevehetünk, de a kitüremkedések olykor furcsa testhelyzetben pózoló embereknek látszanak, akik egymásnak kiáltoznak, vagy cipelnek valamit. Szövetszerű mesevilág, szellem-birodalom jön így létre, mely nem ad kezünkbe előre kidolgozott narratívákat; asszociációink segítségével mi magunk „írhatunk” meséket a könnyen formálható alapanyagból, és találkozhatunk a voltaképp általunk teremtett figurákkal. A Szellemeim cím ráadásul utal is játékosan az asszociációk, a szellem többféleségére: szellemek mint képzetek – szellemek mint eltérő világalkotási módozatok.

A Körösényi által előszeretettel használt papírpépes alapanyag is erősíti „világalkotó” képzetünket, hiszen a színes papírpép a Frankfurti variációk pergamenjein mintha a pergamenek lehetséges tartalmát sejtetné: a világokat, melyek az olvasásuk során tárulnak elénk. Így a képfoszlányok adnak benyomást a fiktív írott tartalomról. Azonban mindehhez újabb és kissé figyelmeztető jelentést társítanak Körösényi tekervényes zsinegekből alkotott agyábrázolásai, melyek a gondolkodás folyamatának végességét jelzik, és tulajdonképpen tagadják a képzetek végtelenségét, hiszen gondolkodásunk csavarjai végül is egybefutnak, egybeszálazódnak, nincs módunk kilépni belőlük.

arthurgarami_com-8825

A tér nem léphető át véglegesen, az alakok nem mozoghatnak teljesen szabadon, mert saját anyaguk jellege szab határt ennek. A burjánzás, a formakeresés csak korlátozott lehet, mert önmagába fordul vissza, természetének foglya. Asszociációink a letűnt világok írásait tartalmazó pergamenekről és a mitikus kultúrákról átvezethetnek a kiállítás egyéb műveihez. A tér és tárgy, tér és ember viszonylatban fontos a tér mint kultúramegjelenítő és -leképező elem is, illetve az ember mint kulturális erőtérben létező lény. Az emberi szellem kiterjesztett tere szoborcsoport barlangfalak darabjait ábrázolja, melyek akár a barlangfestmények emlékét is felidézhetik bennünk, emellett viszont a szobrok emberi arcokat rejtenek. Az ember mint kultúrájának terméke egybeolvad saját kulturális terével, s így a tér a benne élő ember kifejezője is. A rejtőző arcok humorossága összekapcsolja a ciklust a Szellemeim tréfás mítoszépítésével.

Körösényi ismerőseiről készített szobrait is valamiképpen áthatja a régi kultúrák és az őskor iránti érdeklődése; a szobrok gyakran egyiptomi vonásokat hordoznak, a Giacometti műtermének becsomagolt szobrait ábrázoló sorozatnál is nehezen kerülhető el, hogy múmiákra asszociáljunk. Modern elemek ókori és őskori vonásokkal gazdagodnak, ugyanakkor a kulturális tér fordítva is gubancolódhat, mert egy régi szimbólum is kaphat modern értelmezést: Michelangelo Dávid-szobrának jelentését, szimbólum-alkotó szerepét a Kádár-kori Budapesten a fúrógép összefoglaló szimbóluma veszi át.

arthurgarami_com-8828

Ezeknél a műveknél még érezhető a neoavantgárd gesztus jellege és vágya a performansz, a bombasztikus jelentések iránt. Itt Körösényi még egyértelműbb és direktebb eszközökkel dolgozik. Ezt jól mutatja a két fasírtot ábrázoló szoborcsoport, de általában is jól jelzik ezt a határozott referenciával bíró, kevesebb asszociációs lehetőséget nyújtó tárgyak. Látható, hogy ez a harsányabb és gesztusszerűbb, ám motívumaiban már a későbbi munkásságot jelző világ vezetett aztán a sejtetés, a jelentéstöbbszörözés irányába. A kiállítás ezt az előnyös, az erősebb intellektualizmus felé tolódó átalakulást nagyon koherensen mutatja be, a jelentések izgalmasan ívelnek át az életmű különböző szakaszai felett. Maguk a szobrok viszont épp azért újragondolhatóak és jó értelemben nyugtalanítóak, mert nem kínálják az általuk felvetett problematika koherens rajzát, csak utakat mutatnak a gubancok felé.

Kerber Balázs

(A kiállításhoz fontos támpontokat adott a június 18-ai Él-e a művészet? című beszélgetés, melyet Marno János vezetett és résztvevői Bartók Imre, Fenyvesi Orsolya, Nemes Z. Márió, valamint Uri Asaf voltak. A beszélgetés után a kiállítás kurátora, Forián Szabó Noémi tartott inspiratív tárlatvezetést.)

Körösényi Tamás életmű-kiállítása szeptember 8-ig látható a Műcsarnokban.

(Garami Artúr fényképeit a Műcsarnok engedélyével közöljük.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: