„… milyen az ember, ha citromba harap, és milyen a citrom, ha emberbe” (könyvkritika)

szvoren„A családi létezést érintő kérdések nem tudnak jelentéktelenek lenni.”- vallja Szvoren Edina, hiszen „minden, ami a családon kívül létezik, ennek a szerkezetét másolja”. Második elbeszéléskötete, a Palatinusnál 2012-ben megjelent Nincs és ne is legyen, ennek szellemében, közel egységesen szikár stílusban, minden, az összhatást megtörő didaktikus kommentár nélkül villantja fel a családi lét árnyasabb oldalának elementáris tapasztalatait, ezen tapasztalatok komor mindennapiságát, a hétköznapok csendes, megszokásba hajló tragédiáit.

A kötet tizenkét elbeszélésének beszédmódját jórészt a külső körülmények általi determináltság, a menetrendszerű családi lét szabályos, lassú ritmusa szervezi. Időről ritkán esik szó, nem egyszer az lehet az olvasó benyomása, hogy ez a monoton lét időtlen, pontosabban kizárólag a szereplők belső, szubjektív ideje tagolja. A szubjektív idő megélésének eszköze a szemlélődés, a külvilágra és a közvetlen környezetre vetett pontos és „másként látó” tekintet, mely nem ritkán egyfajta magába zárkózó gesztusa is a szemlélőnek, bizonyos menekvést jelentve a „nemtörténés” vagy a kellemetlen külső történések elől, mint ahogyan az első elbeszélésben, a Folt című szövegben is: „Míg Ica néni fejmosása tartott, én a telkek közti kőfal mélyedéseit néztem, a hiányzó téglák helyét.”
Ha mégis szóba kerül az idő, akkor éppen annak szabályszerű, monoton tagolódására történik utalás a gyermek szemszögéből („Nem szeretném, hogy hetente ismétlődjön a napok neve” [Nincs és ne is legyen]) vagy éppen az eseménytelen, eredménytelenül eltelő hónapok nyomasztó fogyására reflektál a narrátor az elbeszélhetetlen helyett vagy a lényeges híján, olyan apró, mellékes körülményekre való „ráközelítéses” módszerrel, mint a Hundeschulé-ban: „Délutánonként a rabingassei mosodába jártak. Útközben fennhangon olvasták a cégéreket… Szerelemgyerek hullámcsatjai elgörbültek és kicsorbultak”. Ebben a szövegben az „új életet kezdeni” nehézségei vetődnek fel, a külföldre menekült anya és gyerek kiszolgáltatottsága, állandó kötöttsége az új lehetőségek helyszínén, a Németországba emigrált Anton bácsinál sem vesztik érvényüket, és keserű tapasztalattal szembesíti a szerző olvasóját: a csonka családi lét ellenére is megőrizni kívánt kétszemélyes mikroközösség, az anya-lánya kapcsolat vállalt egymásrautaltsága sem jelenthet védelmet minden külső nehézséggel szemben, az egyénnek meg kell vívnia magányos harcait a zsarnok nagybácsi szigorú ellenőrzése alatt telő mindennapokban, akár felnőtt, akár gyerek, sőt, ha gyerek, kompromisszumok kötésére is késznek kell lennie, hogy megsemmisült múltjának emlékeit fenntarthassa, még ha csöppet sem kellemesek is azok.
A folyamatosan jelenlevő és – érthető módon – igen hangsúlyos szülő-gyerek, anya-gyerek kapcsolat visszatérő kérdésköréhez képest sporadikusan megjelenő, de igen érdekes motívum éppen a gyermeki emlékezet megkérdőjelezése vagy eltörlése. A már említett Hundeschule című szövegben Szerelemgyerek egy anyjával való közös zongorázás alkalmával az otthoni csengő dallamát kezdi játszani, mire az anyja nem engedi többet zongorázni, ezzel együtt bármilyen otthoni emléket felidézni. A traumatikus múlt minden egyes „kelléke” eltörlendőnek ítéltetik ezzel szülői részről, ezzel szemben mintha a gyermeki lenne a rugalmasabb, reálisabb látásmód, mely tudja, hogy új életük sem lehet minden ízében felhőtlen: „Minden rendben lesz, súgta anya az ágyban. Már most is minden rendben van, emlékeztette anyát Szerelemgyerek.” (Hundeschule) A Papírsárkány önérzetes gyermekelbeszélőjének nyelvében a gyermeki és felnőtt tűnik egymásba időről időre. Olyan nyelv ez, melynek kettőssége a családi viszonylatokról tárgyilagosan elmondottak mögötti elmondhatatlant sejteti meg az olvasóval. Az elbeszélő emlékezetét ebben az esetben az apa vonja állandóan kétségbe, részben a múlt „megszépítése” érdekében, részben mert nem hiszi, hogy az elbeszélő koránál fogva tudatában lehetett és emlékezhet bizonyos eseményekre: „Ismertem azoknak a pattanásoknak a jelentését, s egyedül a szorzásról nem tudtam, mi fán terem. Apa azt mondja, lehetetlen. Túl fiatal voltam”.
A gyermeki látásmód és az ebből következő nyelvezet több novellában is visszaköszön, keveredve a felnőttektől elsajátított, de még nem egészen asszimilált világkép nyelvi tükröződésével. Ahogyan a Folt című szöveg is, részben a gyermeki gondolkodásmód, részben az élőbeszéd diktálta, azt mesterien imitáló csapongó, logikai ugrásokkal teli monológok ezek a darabok, melyben az elbeszélőnek önmagára, saját belső történéseire tett reflexiói sajátos asszociatív nyomvonalat követve vegyülnek a külvilágról szerzett tapasztalatokkal. Érdekesség, hogy az első, Folt című szöveg elbeszélői hangja köszön vissza egy későbbi, a Dé halála című darabban is, immár felnőttként, ám autentikusan megőrizve a gyermek elbeszélő nyelvi-gondolkodásbeli jellemzőinek nyomát. Ez a különös, a monotóniától és a traumáktól szikárrá és tárgyilagossá váló, elhallgatásokból építkező monologikus beszédmód adja Szvoren Edina elbeszélői stílusának alaprétegét, mely esetenként nem nélkülözi a kesernyés iróniát sem. A helyenkénti ironikus hangoltság célja mintha nem egyszer kisebb, a szöveg egészében ügyesen elsimuló „zökkenés” létrehozása lenne anélkül, hogy nagyobb stílustörés jönne létre.
A szereplőknek sokszor a neve sem derül ki, csak családban betöltött szerepük révén, „Anya”, „Desnya”, „Apa”, „Atya”, „Papika” néven említődnek (Folt, Nincs és ne is legyen”, Omomom), esetleg csak csúfnevüket tudjuk meg, mint Szerelemgyerekét (Hundecshule). Ebből a szempontból különös a Fél óra rövidebb, mint egy haszid ének című darab, amelyben „Atya” „szűk” tekintete közvetíti az olvasó számára a névtelenül megjelenő félárva lánygyermeke alakját, pontosabban alaktalanságát, hiszen a narrátor által közvetített gondolatain kívül csak „élénkpiros száj”-ként jelenik meg: „Ha Atya tekintete az evőeszközöket kíséri útjukon, és semmi esetre sem kúszik föl az evőeszközt tartó végtagon, vagy ha elindul is, a könyöknél megakad, akkor a harag tartós. […] Ha viszont pillantása a vállízületig merészkedik, akkor nemsokára helyet adhat új haragoknak. Atya ideje másképp telik, mint azoké, akik véget érnek egy könyöknél, és élénkpiros a szájuk”. (Fél óra rövidebb, mint egy haszid ének).
Szembetűnő a dialógusok hiánya ezekben az elbeszélésekben. Mintha nem is az elmondott, csak az elmondás lenne a tét, mely nem tényeivel közölne, hanem hangoltságával sugallna. Ha nem monológban beszél az egyik szereplő, akkor narrátor beszél róluk – melynek beszédmódja igen hasonló a megszólaló szereplőkéhez –, de szinte sohasem létesítenek érdemben párbeszédet egymással, mely a már említett tényrögzítő tőmondatos nyelvvel kiegészülve a családi kommunikáció szintjén is mintha a korlátozottságot, a másik megértésének, a hozzá való közelkerülésnek a gátoltságát szimbolizálná, az el nem beszélhető csöndjét tovább mélyítve ezáltal. A történetek nyomasztó alaphangulatát, az örök determináltság és a változtathatatlan menetrendszerűség érzetét jól erősíti, hogy ezek a szövegek jórészt híján vannak a nagy, feloldást hozó fordulatoknak, mintha a befejezések többnyire esetlegesek, következménynélküliek lennének.
Szvoren Edina második elbeszéléskötete nem sokhangú kötet: az emberi kapcsolatok, a családi létezés anomáliái artikulálódnak és variálódnak egy markáns, jól kidolgozott, ám épp ezért összetéveszthetetlen modorban, melynek kiérlelt volta dicséretes egy második kötetes szerzőtől, még ha majd százhatvan oldalon keresztül kissé nehezen is tartja ébren ez a modor az olvasói érdeklődést. Komorságukban katartikus, nehezen emészthető, hatásos szövegeket kap az olvasó, melyeknek borzongató volta nagyon is összefügg hétköznapi beszédmódjukkal és alakjainak hihető mértékben bizarr világával, hiszen ahogy Szvoren vallja, „a jól működő irodalmi alakok ismerősség és különösség metszéspontjában állnak”.

Páji Gréta

One Response to „… milyen az ember, ha citromba harap, és milyen a citrom, ha emberbe” (könyvkritika)

  1. […] Gréta, „… milyen az ember, ha citromba harap, és milyen a citrom, ha emberbe”, Apokrif Online, 2013. 07. […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: