Apád hit(t)e (könyvkritika)

Szabó Tibor Benjámin Kamufelhő − Hűtlen apák könyve c. kötetéről, Scolar Kiadó, 2012

kamufelho_cover„Miben különbözik apád az Istentől? A különbség jól látható. Isten mindenhol ott van. Apád viszont szintén mindenhol ott van, csak ahol te vagy – ott nincs.”

Szabó Tibor Benjámin legújabb novellafüzére jól illeszkedik az apa-könyvek sorozatába. Szembenézni az apával, aki nem hiteles. Aki hűtlen. De mihez? A fiúhoz, az apaképhez. Az elbeszéléshez. Az apa: kamufelhő.

Az eddigi hasonló tematikájú könyvekhez képest más figurát ismerünk meg. Míg a korábbi generáció a történelem elárulóját látja az apában, az egyetemes árulót, aki nem tud hiteles lenni, addig Szabó Tibor Benjámin könyvének főszereplője elsősorban egy fiú apja. Mozzanatokból összeállított apa, akiről nehéz eldönteni, hogy vajon csak a fiú kreálja, részben saját magából, vagy tényleg létezik. Az előbbi teóriát támaszthatná alá az egységes apakép hiánya. Erre erősít rá a cím: „hűtlen apák”, és nem ,,hűtlen apa” könyve. A rövid, novella-szerű betétekben megképződő apa mindig kicsit más. Bonyolítja a helyzetet, hogy a mű végén megjelenik a fiú is, akihez az elbeszélő szól. A többes számot a címben ez is magyarázhatja: a gyermek is apa lesz egyszer. ,,Kialakul egy hatalmas… „kamufelhő” − mondja idejekorán az óvódás fiú, mintha belé lenne kódolva az apai viselkedés. A jelentéstulajdonítás az apa részéről történik meg: ,,Nem tudja, nem sejti, mekkora igazságot ütött félre.” – mondja a fiáról. A „félreütés” szó pedig behozza az írás aktusát, hiszen csak a történet írója tud félreütni. De akkor ki is az elbeszélő?

A narráció nem adja meg a megoldást. A beszélő pozíciója ugyanis nem egyértelmű. ,,Szabó Tibor Benjámin visszanéző apafigurája gyermekének ír feljegyzéseket” − olvashatjuk a könyv hátulján. De miből gondoljuk, hogy az apa beszél? Hiszen a pozíció szándékosan eltávolított, nem csak az apától, de a történet összes szereplőjétől.  A főszereplőt csak így említi az elbeszélő: ,,az Apád”. A gesztus kitágítja az értelmezési lehetőségeket, hiszen azzal sem vagyunk tisztában, hogy ez a bizonyos apa kinek az apja. Ezzel szemben viszont dolgozik egy másik hatás is. Az apa figurája csak viszonyban jelenik meg, a fiúhoz képest él, ezt jelzi a megnevezés szerkezete. Nem „egyetemes” apa, hanem valakinek az apja.  Az apa új barátnője szintén így jelenik meg: ,,a nő, aki nem az anyád”. A fiú amellett, hogy a birtokos jelzőben implikálódik, egyféleképpen mutatkozik  meg: ,,Egy szivacsos gyerekülésbe szíjazott óvodás mocorgott […] Te voltál az.”

Emellett a szöveg felkínálja az elbeszélő Istennel való azonosítását is. A gyakori bibliai utalások is erre erősítenek rá. A keresztelés, a passiójáték, amelynek kulcsfigurája, Zsoli mise en abyme-figurája lehet az apának. Lénye kettős, egyszerre van benne a züllés ígérete, és valami magasztosabb. A megtérés lehetősége. Zsolinak nem sikerül, de hogy az Apának sikerül-e, az nem derül ki, az olvasó képzeletére van bízva. Az Apa tehát fiúi és apai pozícióban is jelölve van, sajátos kört teremtve ezzel: az apa, az mindig valakinek a fia, az első apa pedig Isten. Az elbeszélő így fogalmaz a mű elején: ,,Miben különbözik apád Istentől? A különbség jól látható. Isten mindenhol ott van. Apád viszont szintén mindenhol ott van, csak ahol te vagy – ott nincs.” A mindentudó elbeszélő mindenhol ott van. Ismeri az apát, ismeri a fiút, de mintha távolról nézné őket. Sajátos kifordítása ezeknek a pozícióknak a Baszomka megáldása című rész. A másnapos apa lehányja a megkeresztelendő babát, majd megáldja, így felemelve a blaszfémikus jelenetet. Az apa egy pillanatra pappá avanzsál, azonban a kép megmarad. Víz helyett saját, alkoholszagú hányásával locsolja meg a gyereket. És mintha ez a kép teljesen leképezné az apa milyenségét. Egyszerre mutatja az isteni princípumot és az emberit. Zavarba ejtően emberi. Ez megmutatkozik a testnedvek, a testiség folyamatos megemlítésében. A természeti képek is gyakran testnedvekhez kapcsolódó metaforákban jelennek meg. Furcsa, hogy a rokoni kapcsolatokban legmeghatározóbb folyadék, a vér kimarad, talán azért, mert túl direkt lenne. Vagy mintha az átöröklődés nem a testen keresztül történne, hanem felsőbb akarat parancsára, „magasabb” szinten.

Felvetődhet a kérdés, hogy kinek az emlékeivel dolgozik a mű? Generációk emlékei, képzelt képek, saját emlékek? Az utolsó történetekben már megjelenik a fiú szövegszinten is, nem csak úgy, mint az elbeszélés hallgatója. De mi szükség van arra, hogy elmondjanak neki valamit, aminek maga is részese volt? Akkor, ha esélyt adunk annak, hogy az elbeszélő maga a fiú, elgondolhatjuk úgy a könyv megírásának gesztusát, mint egy sajátos teremtést (itt megint felvetődhet az Isten-allúzió). Az apa szövegszinten teremtődik meg. A szülő, aki eltűnt a fiú életéből rekonstruálódik emlékekből, mozdulatokból, és abból az alapvető vágyból, hogy apa az kell, hogy legyen.

Emellett a pozíció értelmezhető önvallomásként is, intelemként a leendő fiúhoz. Az apa nem rendelkezik egészében azokkal a tulajdonságokkal, amik a prototipikus férfihoz hozzárendelhetőek. Például nem tud autót javítani, így nem szakmunkásképzőbe megy, hanem gimnáziumba, családja szégyelli is ezért. Később könyvtárosként, kritikaíróként dolgozik. Figurája a felesleges emberé. Az emberé, akiben megvan a potenciál – éppen csak nem tudja használni. És ismét megjelenik az átörökítés problémája. A fiú, az óvodás is csak játszik a szavakkal. Vajon a kamufelhő tehát a szavakat jelöli? A szóban való bizalmatlanságot? A könyv önreflexív volta tagadhatatlan. Hogyan küzd meg egy értelmiségi az élettel, és annak „kamufelhőségével”. A szerepekkel és a szavakkal, amik a szerepekhez kapcsolódnak.

A könyv nyelve nagyon egységes, akkor is, mikor a történet egyénített nyelvhasználatot követelne. A szóhasználat erősen populáris, gyakoriak a szlenges elemek, káromkodások, és nagyon erős a metaforahasználat. A cím akár allegóriaként is értelmezhető, amely átvonul az egész művön, de sajátos módon. A „kamufelhő” szó csak az utolsó lapon jelenik meg, így visszamenőleg módosítja a mű jelentését. De nem csak a cím dolgozik metaforákkal, hanem a kisebb egységek is. A kulcskép a pitbull-metafora lehet. „A pitbull leöli társait. Egyedül öregszik. Aztán megdöglik anélkül, hogy továbbadhatná a rossz gént. Mert ilyenné rakta össze Isten a világot. Okosan.” Az apa, mintha valami olyasmit hordozna magában, amit nem kellene átörökíteni, azonban a fiú, akinek vállalásától az apa visszakozik, mégis megszületik. Sajátos csavar, hogy az utolsó novellák még egy gyermek születését sejtetik. A kisebb betétekben is erős a képszerűség, és a szimbólumrendszer, amely főleg vallásos szimbólumokat használ. Kifordítva, és ütköztetve az anyagisággal. Ez az ellentét – fent és lent, szent és blaszfém, kultúra és primitivitás vonul végig az egész művön. Ez az ellentét az, ami az apa figuráját is szervezi. Az elbeszélői pozíció adhatná meg a választ arra, hogy miért ez a feszültség. Az egyébként műfajilag nehezen besorolható könyvet, amelyet leginkább novellafüzérnek tekinthetünk, az egységes nyelvhasználat, az időrendiség, és a visszatérő szimbólumok használata kötheti össze, amelyek legtöbbje a kereszténységhez, az ember testéhez (mikrokozmosz), és annak akár ellentéteként is felfogható (makro)kozmoszhoz köthetőek.

A novellafüzér önmagát már valamihez képest definiálja, címével megidézi Vámos Miklós Apák könyve című regényét. Az általa vitatott probléma generációs probléma: nem létező és csaló apák adják a mintát. Vajon milyenek lesznek az ő gyerekeik? A mű ciklikus, mind a kisebb egységeken belül, mind az egészét tekintve. A könyv vége, akár Kosztolányi Édes Annája, nyitva hagy egy kaput, és az olvasó feladata eldönteni, hogy ezen a kapun a történetben ekkor még óvodás fiút belépteti-e. Hogy a történelem megismétli-e önmagát, a fiú folytatja-e az átörökölt szerepet, nincs kimondva. Vagy talán egy kicsit mégis − a cím által. Hiszen minden fiú apa lesz egyszer, a „rossz gén” már megjelent az óvodásban, hiszen öntudatlanul is kimondta a kulcsszót. A kérdés az, hogy el lehet-e dobni az öröklött formát, ha nincs tanult forma? El lehet-e oszlatni azt a bizonyos kamufelhőt?

                                                                                                                                 Murzsa Tímea

2 Responses to Apád hit(t)e (könyvkritika)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: