Fráter Zoltán: Karinthy, a városi gerilla (könyv- és programajánló)

fzA 2013-as Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Holnap Kiadó gondozásában az Apokrif spritus rectora, Fráter Zoltán Karinthy, a városi gerilla című kötete.

A szerző 2013. június 8-án, 16 órától dedikál a Holnap Kiadó standjánál, valamint június 9-én, 10 órától a Vörösmarty téri nagyszínpadon (az Oroszlános kútnál) beszélget vele Marton Éva.

*

Karinthy Frigyes „valóságos gerillaharcot” folytatott nem csak írásaival, hanem minden közéleti megnyilvánulásával a gondolkodás és cselekvés szabadságáért. Egész életén át játszott avantgárd performance részeként volt színész, konferanszié, rendező, bűvész, feltaláló, amatőr filmsztár és repülő riporter, a tudomány és a technika szószólója, az interjúkban megannyi szerepet alakító, felforgató nyilatkozó. Életművéhez az életébe iktatott művészeti mozzanatok sora is hozzátartozik.

Fráter Zoltán 1987-ben megjelent  Mennyei riport Karinthy Frigyessel című könyve az írót a korabeli sajtó tükrében mutatta be, felvázolva a szenzáció természetrajzát. Új kötete Karinthyt a gondolatszabadságért harcoló városi gerillának és világirodalmi példákon edzett akcióművésznek láttatja, miközben értelmezi a vele készült beszélgetéseket, közli a gerillaharcmodorral kapcsolatos kis híreket, tudósításokat. Az átdolgozott kiadás a riportok, interjúk bővített, lehető legteljesebb összeállítását tartalmazza. A lapokban szétszórt alkalmi válaszokból pedig mai ismereteink szerint hiánytalan gyűjtésű, nemcsak komoly véleményben, de humorban is gazdag Mennyei riport bontakozik ki, ügyelve Karinthy minden szavára.

karinthy a városi geril

Fráter Zoltánnal friss kötete kapcsán interjút olvashatunk a Könyvhét magazin friss (2013/2.) számában.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: