Sós Dóra és Zelei Bori írásai Farkas Péter képeihez (online megjelenés)

Zelei Bori: ozmózis

Leguggoltunk, és elkezdtük oldalra halmozni a köveket. Nem nagyon láttunk befelé semmit: jegesen ásított bentről a sötétség. Meghúztuk a hátizsákunk szíját, ellenőriztük a zsebünkben az elemeket, és átléptünk a küszöbnyi peremen. Azonnal négykézlábra ereszkedtünk, ennél jobban felemelkedni nem lehetett. Ő ment elöl – éreztem az orromban a cipőtalpának a szagát. Pár perc után hirtelen lett elviselhetetlen a sötétség, úgyhogy szó nélkül kapcsoltuk be a fejlámpáinkat, habár megbeszéltük, hogy a kanyarig, amíg még egy kicsit is látunk, kibírjuk mesterséges fényforrás nélkül, hisz úgysem tévedhetünk el. De a csend a hátunkra tapadt. Négykézláb vagy kúszva haladtunk a hegy gyomra felé. Pontosan tudtuk, hogy két órán át fog tartani a befelé vezető szakasz.

Átgondoltuk odakint sokszor, méterről méterre követtük végig a ránk hagyományozott térképeket: ezt a követ majd balról kerüljük, itt ötven métert kell egyhuzamban kúszni. A hideg elenyészett. Ezek a kövek nem melegedtek és nem hűltek az évszázadok alatt semmit, szárazon húzódtak a testünk alatt. Egy idő után ráébredtem, hogy mióta nem változott a hőmérséklet, nem szóltunk mi sem egy szót sem. Hangtalanul mászunk befelé a hegybe, automatikusan tartom szemmel Bonifác cipője talpát, húzom magam előre a kezemmel, tolom magam tovább a lábammal. Körülvesz minket a hegy, fekete kövek rajzolják a kontúrjainkat mind a három dimenzióban. A negyedik dimenzió megszűnik létezni. Néha egy-egy pászma, ahogy oldalra nézünk, megvillan a falon. Azon kívül, hogy haladunk, nem történik az égvilágon semmi. Végtelennek tűnik a jelenidő. Majd el fogunk érni a nagy csarnokba, ahol a plafont áttöri itt-ott a napsütés. Pontosan egy óra huszonnégy perc telik el még addig, számolom ki, ahogy az órámra nézek. Puszta számokon kívül nem mond semmit nekem a számlap. A múló percekhez nem kapcsolódom. Beleolvad a sötétbe minden valaha felbukkanó érzés. Egyformák lesznek az emlékeim. A hegy gyomrában nincs se jó, se rossz. Bekebelez mindkettőnket a hegy. Egy megroppanó szikla maga alá temethet, és bármikor feloldhat a végtelenben.

Ozmozis

Sós Dóra: misszió

… ereszkedés.
beleilleszteni a gömbölyű formába
minden vertikálist.
felismerem az arcok közötti teret,
a folyosókat.
átölelnek barátságos hullámai a hőnek.
… ellágyulnak a különbségek
a vezetékek ölén. szikrákban születők,
a megszűnt rezgés
utolsó nyomai. folyosók.
ezek a terek ismerik a szomszédos teret.
… ezek a vertikálisok
nem érzik a hőt. a szűnő hőt. a hűlő teret.
vibrálunk. beágyazódva alszunk.
a szög visszatalál a fába.
ismerős rostok.

peti

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: