Baki Júlia verse (online megjelenés)

Metrón

Nem érkeznek többet messziről.
Csontjaikban hordozzák tovább városaik zaját,
megül a metrószerelvény egy pontján,
lassan ringatja magát megszokott ütemére.
Közben sorban hagyja el állomásait,
hol szerelmére gondol, hol anyjára a kórházban,
majd magára, ahogy a mozgólépcsőn esik két fok közé.
Pont úgy, mint akkor, elnéz felette,
kiesik a szemmagasságból és láthatatlan.
Megy tovább, a gép nem érez, apró szerves,
lemezei közé szorulva,
megy tovább, mintha mechanika hajtaná,
egymás után két láb és kéz eltérő ritmusban.
Kitér egy pillanatra talán a szív is,
aztán majd meséli a kávézóban,
borravaló és némi ropogtatnivaló társaságában,
talán mégiscsak, egyszer, ha megtörténik,
két asztallal arébb, valaki a fogak közötti
roppanásból csak a csontokat hallja ki.

versillusztráció: Sós Dóra

versillusztráció: Sós Dóra

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: