Egy elidegenedett ember

Gelléri Andor Endre kötetéről (Villám és esti tűz, Budapest, Almanach Kiadó, 1940).

Gelléri,borítóGellérinek rövid élete és rövid írói működése alatt négy kis novelláskötete jelent meg, az első 1933-ban, az utolsó 1940-ben. 1945-ben bekövetkezett halála után e novellákból válogatott kötetek jelentek meg, az 1964-es összegyűjtött novellákig. Ez máig a legteljesebb gyűjtemény: a novellákat időrendben, korszakokra bontva adják közre, a szöveg jól gondozott, nincs elütés, a novellákat rövid jegyzetanyag egészíti ki a megjelenés helyének, és idejének jelölésével: a ma már beszerezhetetlen eredeti kötetek novellái visszaállíthatók.

Ahogy a diktatúra árnyéka egyre inkább rávetült az ország egészére, a novellák világa egyre fenyegetőbb, ábrázolt képei egyre zaklatottabbak lesznek. A legkiábrándultabb így a legkeményebb: az utolsó, a Villám és esti tűz című kötet. Figyelve a jelenkori politikai és társadalmi mozgásokat ez a kiábrándultság és elidegenedés nagyon is időszerű, ezért is érdemes ezt a tizenhat novellát újraolvasni.

Először is: csak tizenhat darab. Kedvelem a válogatás eme szigorúságát, mert egy kötetben ennyi bőségesen elég. Talán egy, megformáltságban jó, de nem elég egyedi hangú novellát lehetett volna kihagyni: a Márai díszleteit és hangját hordozó A kereszten címűt. A többi viszont egytől-egyig remek.

A kötet a 30-as évek Magyarországának kilátástalan proletársorsát fogalmazza, riasztó képeket festve. A munkások minden nap, minden harcból vesztesen kerülnek ki. Már nem riadnak vissza a bűncselekményektől sem, leszámoltak mindennel, helyzetük nem rosszabbodhat. Georgi, a borbély félholtra gyötri vak feleségét: őt okolja nyomoráért. Pirók, az iszákos gazember viszont már tovább lép, ő már tényleg halálba küldi asszonyát: a nőt a kicsapongásaival kínozza, amíg meg nem hal. Pirók nem akar szeretetet adni, sem kapni. Kétméteres kötelet hord a zsebében, hogy ha már nem bírja tovább: fölköthesse magát. Ellenséges, idegen mindennel szemben.

A Kádár-családnál éhezik az asszony, éheznek a gyerekek, és persze a férfi is. Kádár végső kétségbeesésében gondol egyet: pénzt kér kölcsön 3-4 órára. Leveszi a mintát és hamis pénzt önt ólomból. Megint itt van a kor tipikus figurája, aki minden mindegy alapon cselekszik. Annyira azért realista Gelléri, hogy nem hagyja, hogy a hamisítást észre ne vegyék. A csoda, a jólét, hét napig tart. Smidt, akitől a pénzt kérte kölcsön, rendőrrel megy Kádárért. A férfi nem tagad, nem erősködik. „Miért tetszik kiabálni, nem kell ezt a szomszédoknak hallani! Elmondok én úgyis mindent csendesen.” Ez a nyugalom, ez a csendesség felemeli Kádárt, a kort, a társadalmat teszi felelőssé.

Mufics egy krumplifőzőben a kazánt kezeli. Együtt dolgozik Vinkovicsnéval és Tucsáknéval, akik a krumplit hámozzák. A tulajdonosnő Hibriczkyné: mizantróp hajlamú, nem szereti hallgatni az emberi beszédet. Dolgoznak, és közben beszélgetnek. Könnyű elképzelni, látjuk a koszos falakat, a kopott berendezést, benne a négy holtfáradt embert. A miliő nevetséges. Nevetünk rajta, aztán ahogy tovább olvassuk a sorokat, már egyre kevesebbet kacagunk. A saját sorsunkra gondolunk, rájövünk, hogy az is éppen ilyen szánalomra méltó: mi is így évődünk, viccelődünk a többiekkel, mert a humor segít elviselni az elviselhetetlent. A narrátor, még ha olykor cinikus is („… rossz helyen nyitotta ki a bibliát, úgy látszik, nem vigasztalta meg.”), nem haragszunk rá, mert világos: ő is olyan, mint a történet szereplői, közülük való, tudja „mit szeret a szegény ember”.

A nyomorúságos kort festő novellákon kívül van még pár meglepetés: az első szerelmet humorral és öniróniával ábrázoló Ifjúsági szamár című elbeszélés; az Óriások című mély filozófiai tartalmat hordozó mese; az író születését elmesélő, A vasutasházban című darab, ami a kicsi Jézus születésének egyfajta parafrázisa; a női hűtlenséget és a férfi nyomorúságot megjelenítő A fűszeresnél című novella, ami olyan keserves, hogy még a cseléd is megsajnálja felszarvazott gazdáját; és a szerelmi csalódás miatt lerészegedő ember nézőpontjából előadott, bravúros staccato párbeszédeket tartalmazó Jamaica rum című elbeszélés. Ezek a tündéri realizmus címkét kapott, régi Gellérit idézik.

A mai korra érvényes áthallások miatt nagy ez a kötet; az örökérvényűsége miatt. Gelléri pontosan fogalmaz, értjük őt. Nem évül el, ahogy Kafka sem. Amíg a Földön ember él, nem szűnik meg a félelem.

Szirmai Péter

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: